Somogy megye múltjából 2011 - Levéltári Évkönyv 41. (Kaposvár, 2011)

Gőzsy Zoltán: Adalékok a 18. századi Somogy megyei egészségügy strukturális fejlődéséhez. Orvosi ellátás, ispotályos ház, gyógyszertár

1738-ban, a török háború következtében jelentkező pestis miatt szükséges volt egy megyei orvos kinevezése.28 Az akkori alispán, Somssich Antal ismeretsége révén hívták meg a Csáktornyái uradalom orvosát, Topó Józsefet. Korábbi járandóságának és az átlagos dél-dunántúli megyei orvosi fizetésnek több mint kétszeresét ajánlották neki. Topó viszonylag hosszú ideig, 1740 és 1758 között töltötte be a tisztségét.

Az 1767-ben nevezték ki ifjabb Gömöry Dávidot. Az ő esetében jól látszik a somogyi orvosi ellátás differenciáltságának hiánya. Járási orvosok hiányában a korabeli járványok és különböző megbetegedések miatt folyamatosan úton volt és lelkiismeretesen gyógyított. Egyáltalán nem csodálkozhatunk azon, hogy négy év múlva elhagyta a megyét, nyugalmasabb helyet és állást keresett magának.29

Járási orvosok alkalmazására elsősorban a század utolsó évtizedeiben és a dél-somogyi területen látunk példát. Ez összefügg az 1780-as évek végén folytatott török háborúval, az ennek kapcsán a szigetvári járásban jelentkező járványveszéllyel, illetve II. József, az egészségügy infrastrukturális helyzetét javító intézkedéseivel.30 1788 márciusától 1789 márciusáig 350-400 török hadifoglyot helyeztek el a szigeti várban, miközben ott általában 90 és 110 katona élt. 1789 tavaszától pedig a császári csapatok sebesült katonáit szállásolták itt el. így fontossá vált, hogy Somogybán legalább a Szigeti járásban működjön járási orvos. A szigetvári származású Babócsay József személyében egy igen sokra hivatott doktort nyertek meg a feladatnak, ám Somogy egész déli részének ellátásában igencsak elfáradt, elégedetlen volt a körülményekkel, és áthelyezte székhelyét Nagykanizsára. Itt rövidesen a város megbecsült polgárává, majd főbírójává lett.

Jól jellemzi a helyzetet Babócsay hivatali utóda, Kalivoda György egy beszámolója. Munkába állásának második évében szembesült azzal, hogy a dél-somogyi lakosság milyen mértékben nincs hozzászokva a rendszeres orvosi és állatorvosi ellátáshoz. „Én a ream bízott szigethi járásnak nagyobb részét már elvégeztem, Istennek legyen hála, most sem Epidémia nincsen, a patai bujadögben lévő személlyek már tökélletesen meggyógyultak. Kezdetiek a szarvas marhák betegeskedni, és egynéhány el is esett közülük, de mihelyst a szükséges orvosi rendeléseket megtettem, s a nép meg taníttatott az ártalmas okok eltávoztatására, azonnal megszűnt.31 Ebből láthat juk, mennyit számított volna a járási orvosok rendszeres, intenzív és tényleges jelenléte, ez azonban csak a 19. századtól vált gyakorlattá Somogybán. Egyrészt, mert a vármegye ekkor ténylegesen nagyobb hangsúlyt fektetett erre, másrészt az egészségügy szervezése, illetve annak gondolata a birtokosok és a lakosság számára is evidenciává vált, harmadrészt, mert a francia háborúk miatt tartottak a járványoktól, negyedrészt, mert az ekkor jelentkező gabonakonjunktúra miatt az agrárium elméleti és gyakorlati fejlődése egyértelművé tette a megyei nemesség számára mind az állatállomány, mind a munkaerő értékét, és ez hozzájárult az egészségügyi ellenőrzés fokozódásához.

A 18. században kis számban találkozunk patikával is Somogy vármegyében. Gyógyszereket elsősorban Nagykanizsáról, Keszthelyről, Pécsről, Székesfehérvárról, illetve Bécsből és Zágrábból tudtak a somogyiak beszerezni.32 A szigetvári katonai kórház házi gyógyszertárán és a járási orvosok kezelésében lévő kézi gyógyszertárakon kívül patikajellegű intézmények a 18. században elsősorban a szerzetesi rendházakban szerveződtek.33 A szomszédos Zala megyében az első két patika, az 1714-ben alapított nagykanizsai és az 1748-ban felállított keszthelyi is a ferences rendhez köthető.34 A ferencesek Somogybán is létrehoztak patikákat (Andocs, Felsősegesd), ám ezeknek a készlete korlátozott és esetleges volt, miként a nyitva tartásuk is. A rendtagok elsősorban saját használatra tartottak gyógyszereket, és ezekből mellékesen bocsátottak áruba.

A vármegye kívülről reménykedett megoldásban. Már a század közepe óta tárgyaltak a kanizsai ferences rendházzal, illetve a zágrábi tartományi vezetőkkel, hogy az részben vagy egészen költöztes28 A megye ekkor a szigeti katonaságot bízta meg azzal, hogy lásson el határőri szolgálatot, és a tartsa fel eréllyel a határzárlatot. Bodosi, 1993.) 99. p.

29 Bodosi, 1982. p.

30 Vő. Krász, 2005. p.

31 SML. 13. Gaál László alispán után maradt iratok. 1777-1802. 2. d.

32 Bodosi, 1993. 90. p.

33 Sziliné, 1990. 27. p.: 1 lorn, 2007. 74. p.

34 Blázy Árpád: A gyógyszerészet fejlődése Zala megyében. 1711-1847. Zalaegerszeg, 1974. (Zalai Gyűjtemény 1.) (a továbbiakban: Blázy, 1974.) 8. p.