Somogy megye múltjából 2011 - Levéltári Évkönyv 41. (Kaposvár, 2011)

Csóti Csaba: Egy kiállítás, mint a politikai térfoglalás eszköze és reprezentációja. Somogy a demokráciáért, 1947

személyiségei miként határozták meg vagy éppen nem határozták meg pártjuk szerepét a rendez­vény kapcsán, illetve, hogy miként minősítette az egyes pártokat a kiállításról szólva Fekete főispán. Utóbbi úgy vélte, hogy a kiállítás bebizonyította, hogy „itt [értsd: Somogy megyében] feltétel nélkül a kisgazdapárt és a polgári oldal is a fejlődés, az újjáépítés szolgálatába kívánja állítani min­den erejét. ”7 Kovács József, jelen lévő kisgazda nemzetgyűlési képviselő - aki ellen a kommunista párt egyébként ekkor már szabályszerű háborút folytatott8 9 - ezt követően először „pártok felett álló személynek” nyilvánította magát, majd a kiállításra utalva kifejtette, hogy a „legnagyobb szeretettel hajtom meg az elismerés zászlaját ezen munka elindítója, az alispán úr személye előtt. ” 9 Hasonló módon nyilatkoztak a Polgári Demokrata Pált, illetve a Nemzeti Parasztpárt részéről felszólaló közgyűlési tagok is. (A szociáldemokraták - elismerve a kiállítás sikerét - megjegyezték, hogy annak kezdeményezése, szervezése és lebonyolításának módja egyes, a közigazgatási joggal össze nem férő módon történt.) Tömpe szerényen fogadta érdemeinek a kisgazdapárti és a demokrata párti képvi­selők által javasolt, közgyűlési jegyzőkönyvben történő megörökítését és kiemelte, hogy ő soha sem pártérdekek mentén végezte munkáját. Ugyanakkor bejelentette, hogy Gerő Ernő, közlekedésügyi miniszter egy vasúti szerelvényt ajánlott fel abból a célból, hogy a kiállítás anyagát elvihessék a „megye minden településére. ”10 A nem sokkal korábban a közgyűlés vendégeként felszólaló dr. Fischer Gyula, belügyminiszteri osztályfőnök pedig bejelentette, hogy a kiállítás céljára Rajk László belügyminiszter 5000 forintot küldött, melyet - teátrálisan - helyben át is nyújtott az alispánnak. Mindezek után úgy vélem nem túlzás megkérdőjelezni a kiállítás és az azt kísérő számos ren­dezvény (néptáncelőadás, orvosnap, rendőrnap, Rákosi-beszéd stb.) pártsemlegességét. Az, hogy az akkoriban rendkívül kiélezett koalíciós „pártharcok” közepette a kommunista alispán által meg­álmodott, az ő gyakori szereplésével „fűszerezett” kiállítás vándorkiállítássá alakítását a kommunista belügyminiszter anyagilag, illetve a szintén kommunista közlekedésügyi miniszter logisztikailag támogatta, nem hagyhat kétséget afelől, hogy a közelgő választások előtti propaganda célú vándor- kiállításról volt szó. E feltevést igazolja vissza a MKP Somogyinegyei Bizottságának 1947. június havi munkaterve, melynek 9. pontjában így fogalmaztak: „Továbbiakban a befolyásunk növelése érdeké­ben [feladatunk] a „Somogy a Demokráciáért” című, jólsikerült [sic!] kiállítás részére egy kiállítási vonat megszervezése, amely a megye különböző területére eljuttatja a kiállítás anyagát, kibővítve egy kulturális programmal. Az elgondolásunk ezzel kapcsolatban az, hogy a kiállítás helyén előzőleg propagandát fejtünk ki s magával a kiállítási vonattal, mint kísérők és magyarázók, kommu nisták fognak menni. Ennek lebonyolításáért Tömpe és Takács elvtárs felelős.”11 Ha azonban ez így van, akkor a sajtóban miért nem hangsúlyozzák egyértelműbben a kommunisták szerepét, és miért kerül előtérbe a pártsemlegesség és Tömpe, mint „független” alispán személye? És végül: Miért volt szükség a 3 héten át jól működő propagandagépezet vonatra telepítésére, bonyolult logisztikai szervezőmunka végrehajtására? Mindehhez röviden ki kell térni Tömpe Istvánnak a megyében elfoglalt politikusi pozíciójára is. Somogy vármegye alispánja: Tömpe István Jelen közleménynek nem lehet célja Tömpe István személyiségének megrajzolása. Azon túl, hogy a tematika ezt nem teszi lehetővé, a feltárt források, illetve a jelenleg rendelkezésre álló forráscso­portok sem elégségesek valamiféle tömörített Tömpe-biográfia elkészítését. Ami azonban a vizsgált kérdés szempontjából fontos, az sokkal inkább az alispánnak a saját politikai közegében elfoglalt 7 SMLIV. 402. a. Somogy vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei 1945-1947 (a továbbiakban: kgy. jkv.) 1947. jún. 2-ai évnegyedes közgyűlés (a továbbiakban: kgy.). 259. p. dr. Fekete Tibor főispánnak a közgyűlést megnyitó beszéde. 8 Vö. Szántó László: A pártok harca a hatalomért. Az 1945. és az 1947. évi választások Somogybán. (Második közlemény.) In. Somogy megye múltjából 1998. szerk. Bősze Sándor. Kaposvár, 1998. SML. 183-228. p. 9 SML. kgy. jkv. 1945-1947. 1947. jún. 2-ai kgy. 260. p. Kovács József, nemzetgyűlési képviselő felszólalása. 10 Uo. 264. p. Tömpe István beszéde. Továbbá: A kiállítás rendkívüli eredményességét méltatta a törvényhatósági bizottság tegnapi ülésén = Svm. 1947. jún. 3. 1. p. 11 SML XXVII. 536. MKP Somogy Megyei Titkárságának irata. 21. f. 5. öe. (43.) A pártbizottság 1947. június havi munkaterve. 2.p. 132

Next

/
Thumbnails
Contents