Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 40. (Kaposvár, 2010)

Gáspár Ferenc: A kaposvári közkórház történetének 1922-1930 közötti eseményei. (Egy döntési folyamat dokumentumai Kaposi Mór Oktató Kórház Bodosi Mihály Kórháztörténeti Gyűjteményében)

A már hivatkozott minisztériumi utasítás következtében 1926 novemberében kiadott alispáni felszólításra meghirdetett osztályvezetői állásra tizenkét pályázat érkezett. A kórházi bizottság Szigethy vezetésével rangsorolta a jelölteket. Egyedülálló módon az alispán a miniszterhez történt felterjesztésében megváltoztatta a végső sorrendet, és a kórházigazgató által a negyedik helyre rangsorolt pályázót javasolta kinevezésre. A miniszter helybenhagyta az alispán javaslatát, így lett az új osztályvezető 1927 áprilisában Vetter Ambrus, Tankovich veje.

Az eljárás Szigethyt vérig sértette, mert nem volt szokás a kórház igazgatójának véleményét ilyen látványos módon figyelmen kívül hagyni. Ráadásul sürgősséggel utasíttatott a kinevezés eszközlésére. A két orvos kapcsolatát ezek a körülmények végig beárnyékolták. Bodosi Mihály egy feljegyzésében említi, hogy Szigethy egy alkalommal így fakadt ki Vetter ellen: „Először a hasat vágd pontosan és biztonságosan, s csak azután a zsebeket. ” Az is tény, hogy Szigethy sohasem szerzett vagyont, úgy halt meg, hogy temetésének költségeit is a vármegyének kellett állnia.43 Az is megválaszolhatatlan kérdés, hogy Szigethy vajon azért szállt-e olyan keményen szembe a szülészet leválasztásával kapcsolatos javaslattal, mert tudta, Tankovich veje szülész, és úgy vélte (amint az más szájakból el is hangzott), hogy ebben az esetben is a protekcionizmus, a családi érdek mozgat mindent. Visszaemlékezések szerint a kórház fiatal orvosai gyakran ékelődtek azon, hogy Tankovich kórházi osztályt építtet nászajándékul vejének.44 Valóban figyelemre méltó, hogy „a pompás ajándéktól elvárhatóan” az új osztály a kor élenjáró színvonalát képviselte, szakmai, orvostechnikai, funkcionális és esztétikai téren egyaránt kimagasló értékekkel rendelkezett. Ezzel együtt az igényesség mintájául is szolgálhatott. Valószínűsíthető, hogy Tankovich ténylegesen segíteni akart leányán és vején, mert nehéz körülmények között éltek a fővárosban. Közel fél évszázad múltával Vetter így emlékezett életének erre a szakaszára: „Ejt nappallá téve kellett dolgoznom a klinikán. El kellett hanyagolnom az otthont és családomat

Ez a felismerés és közigazgatási elv Stephaich alispánnak nem csak hangzatos frázisa, hanem valóságos törekvése is volt, s így végül is minden más szempont mellett is nagyon pozitív munkát végzett azzal, hogy ezeket az elveket magáévá tette, és végrehajtásukban a főorvosokat segítette. Stephaich Pál művelt, nagy közigazgatási gyakorlattal és kiterjedt kapcsolatokkal rendelkező, arisztokratikus magatartáséi, tevékeny ember volt, aki hosszú és viszonylag békés alispánsága ideje alatt a megye viszonyainak megjavítására szentelte minden tehetségét és idejét. Ebben valóban fáradhatatlan és eredményes volt. Ha annak idején Csépán alispán hasonló buzgalmát és támogatását márványba vésték, akkor azt hiszem, hogy a belgyógyászat épülete is elbírna egy táblát Stephaich alispán buzgalma és az egészségügy iránti megbecsülése érdekében.” Az 1944. augusztus 7-ei megyegyűlésen elmondott leköszönő alispáni beszédében a következőket mondta (ekkor már politikai okokból kényszernyugdíjazása folyamatban volt): ,A közegészségügyet kiépíteni, fejleszteni csak úgy lehet, ha megfelelő, kiváló képességű, tudású, szorgalmú, munkás orvosi kar vezetése alatt áll. Jó orvosi munkát pedig csak úgy lehet a köz szolgálatába állítani, ha megteremtjük számára a képességeinek és ambícióinak megfelelő kórházi osztályt, és a legmodernebb felszerelést biztosítjuk számára, hogy tudását fejleszthesse, képességeit a köz számára gyümölcsöztethesse, ambícióit kielégíthesse, munkájának megfelelő életnívót teremthessen magának, mert abból a fizetésből, mit fizetési osztályba sorolt főorvos kap, családjával együtt megélni nem tud.” Dr. Csorba Ede egykori alispáni titkár szíves közlése (2007. szept.) alapján mutatom be életének további főbb eseményeit. (Segítségét ezúton is köszönöm.) Az augusztus 25-én hivatalba lépett Lakatos-kormány megsemmisíti a korábbi nyugdíjazását kimondó határozatot, ismét ellátta alispáni tisztét. A Horthy-proklamáció után a figyelmeztetések ellenére a helyén maradt, a nyilasok október 17-én letartóztatták, és Siófokon tartják őrizetben. A szovjet csapatok 1945 februáijában szabadították ki és hozzák vissza Kaposvárra, az év áprilisáig ismét alispán. Nem vonták eljárás alá, Budapestre költözött. 1947-48-ban Szentgáloskéren gazdálkodott, ahol néhány napra letartóztatják. Ez követően visszatér a fővárosba, ott halt meg 1966 augusztusában. Hamvait szülőfalujában, a Szigetvár melletti Görösgalon lévő családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. Zárt körűnek tervezett temetésén a hatóságok élénk figyelmétől övezve 50-60 tisztelője jelent meg.

43 Jellemző Szigethy erkölcsi tartására a következő történet. A választások előtt dr. Ehn Kálmán csurgói járásorvos személyesen kérte Szigethy támogatását azért, hogy a kórházigazgató mint a Somogyvármegyei Orvosi Fiókszövetség elnöke őt támogassa a következő évben nyugdíjba vonuló Gáspár Imre vármegyei főorvos tisztének elnyeréséért. (Éhn korábban szabadkőműves, egyúttal Szigethy páholytársa is volt.) Amikor a csurgói kerületben Ehn Kálmánt az Egységes Párt (kisgazda szárnya) képviselő- jelöltnek felterjesztette, ismét felkereste a kórházigazgatót, hogy immár nem tart igényt a főorvosi állásra, helyette „tekintélyes támogatóként” álljon la az ő jelöltsége mellett. A protekcionizmust mélyen megvető Szigethy vonakodott ezt megtenni, ami a későbbiekben - minden bizonnyal - befolyásolhatta érdekérvényesítő képességét. Szigethy Ehn megválasztását követően ünneplésre összehívta az Orvosi Fiókszövetség díszközgyűlését, ahol (a helyi sajtó híradása szerint) „üdvözlőbeszédében azon örömének adott kifejezést, hogy úgy látszik, eljött az az idő, amikor az orvost nemcsak akkor becsülik meg amikor az élet megmentését köszönhetik meg neki, hanem a küzdőtérre hívják, állítják ott is, ahol a haza sorsát intézik.” Válaszában Ehn némi éllel „megköszöni a köztiszteletben álló elnök üdvözlő szavait, melyeket agyába fog vésni, és igyekszik mindent lehetőt elkövetni, hogy kollegáinak érdekeit megvédje”. A 7. alatt hivatkozott mű 98p.

44 Bodosi Mihály jegyezte le ezt a vélekedést, cédulára írott kézírásos feljegyzésére Vetter személyi anyagát tartalmazó iratgyűjtőben leltem rá. BMKGy 71. d.

77