Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 40. (Kaposvár, 2010)
Szőllősy Ferenc: Visszapillantó tükör (bevezetőt és jegyzeteket írta, a szöveggondozást végezte: Csóti Csaba, a kéziratot átírta: Domokosné Szalai Zsuzsanna)
domborodtak. Ekkor dr. vitéz Keresztes-Fischer Ferenc akkori belügyminiszter salamoni döntést hozott: Barcsay Ákost Pest vármegye főispánjává, majd belügyi államtitkárrá neveztette ki, Stephaich Pálnak viszont az annyira óhajtott megyebeli mágnást adott főispánul: gróf Széchényi Endrét, a „Bandit”, ahogyan általában nevezték. Bandi Marcaliban nevelkedett, ott volt apjának anyagilag ingatag nagybirtoka, így Bandinak állás után kellett néznie. Ahogyan emlékezem, benzinnel és olajjal foglalatoskodott, amíg meg akadt az alispán szeme rajta. Somogy is volt, mágnás is, és egyáltalán nem elhanyagolható szempont: az alispán alázatos, hűséges híve, kívánságainak végrehajtója, aki nem feledte talán soha, mivel tartozik főispáni székbe való emeléséért, nem úgy, mint az a nyakas, szilárd jellemű, kész ítéleteket alkotó Barcsay Ákos. így természetesen az Isten is arra teremtette, hogy Stephaich Pál alispán „alatt” főispán legyen. Különben magas termetű, határozottan jóképű, sötétbarna ember volt Bandi, aki szerény feleségével szolid házaséletet élt, hivatalába rendesen bejárt és a főispáni székben végre - gondtalanul élhetett csöndes visszavonultságban s ha bármikor döntenie kellett, a megyeháza első emeletén a baloldali lakosztályból csak átsétált a jobboldaliba, Stephaich Páléba és megtudta, miként kell döntenie. Széchényi Endre kinevezésével a vármegyeházán megszűntek az addigi nyílt és burkolt torzsalkodások, Stephaich Pál minden vonatkozásban keresztül tudta vinni akaratát és a béke költözhetett be a vármegyeháza évszázados falai közé. Valójában mást, érdemesebb eseményt nehéz lenne Bandiról, gróf Széchényi Endréről írni. Volt azonban egy személyes élményem, ami - úgy vélem - megérdemli, hogy felelevenítsem. A ma még élők közül talán az egyetlen Adorján József, a kaposvári közkórház volt gondnoka a tanúja, hogy az első világháború alatt végigjártam egész Galíciát - gyalog, sarat dagasztva és harcolva, éjjel és nappal, napsütésben és fagyos hófúvásban, aztán Erdélyt és Eszak-Olaszországot és a világháborútól megundorodva tértem haza. Ekkor vezekeltem azért, hogy 18 éves fejjel lelkesedtem a hősi harcokért. Leszerelve azt hittem, hogy életemre elég volt a lecke, több világháború már nem lesz, de ha lenne is, engem már aligha érdekelne. Hatalmasat tévedtem. Kitört a második világháború és ez nagyon is érdekelt. Mert bizony mire felocsúdtam, 45 éves fejjel megkaptam a behívót, s alig hittem a szememnek, máris a Donnál találtam magamat. A bőszénfai Bauer András a megmondhatója, - ha még életben van - milyen szörnyű szenvedéseken át vergődtem el, 40 fok feletti fagyban, sarki hidegben, félig bénára fagyott lábbal - gyalog - a Dontól Kijevig, kereken 500 kilométert, s mennyire áldottam azt, aki ezt okozta. Akkor már a Somogyi Újság főszerkesztője voltam és amint 1943 tavaszán két hétre szabadságra hazatértem, bízva a vezetőkben, első dolgom volt felkeresni gróf Széchényi Endre főispánt, bízva abban, majd a Bandi segít. Ha van benne Ids irgalom. Megmutattam neki megfagyott lábaimat. Bandi végighallgatott. Részvét látszott az arcán. így szólt:- Átérzem roppant nehéz sorsát... Valamit tényleg tenni kellene... Hm... - És ekkor nagy elhatározás ült ki szemébe. — Egy pillanat türelmet kérek,... Gyújtson addig rá. Leültem. De a cigarettát nem fogadtam el. Csodálkozással néztem, hogy a főispán kiment a fogadószobából. Megdöbbentem. Mi rejtőzhet e hirtelen fordulat mögött?! Tán telefonálni akar érdekemben? De hiszen ott van az asztalán a telefon... Nem, nem! .. Itt valami más van... Vagy talán mégis?... Pár perc telt el nehéz töprengéssel. Kinéztem az ablakon. A Fő utcán emberek jöttek-mentek, sürögtek-forogtak, egy ismerős kereskedőt láttam köztük, aztán hóna alatt rohanva egy tisztviselőt, aztán egyik nyomdászunkat... És hullt a hó és - mindenki ment a maga dolgára és - nagyon elhagyottnak éreztem magam, mert úgy véltem, senki sem törődik velem. További ismerősök váltak Id a hópelyhekből és tűntek el a forgatagban... Egy ember tétován feltekintett az ablakra, amely mögött álltam és közönyösen tovasietett... Pedig ha tudná, hogy Oroszországban is havazik most, biztosan nagy pelyhekben hull a hó... Érdekes, a nagy hidegben nem is havazik, csak fagyott lesz a szemcsés, kásás hó, csak a csontokat keresi a sarki fagy, belopózik a kabátujjba, megkeresi a csontokat és fagyasztja, tépi, tördeli és kifehéríti a bőrt, az orr, a fül, az ajak olyan lesz, mintha fehér jég lenne egyszerre a helyén,... rossz, nagyon rossz annak, akinek „ott” kell lennie... 157
