Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 40. (Kaposvár, 2010)
Szőllősy Ferenc: Visszapillantó tükör (bevezetőt és jegyzeteket írta, a szöveggondozást végezte: Csóti Csaba, a kéziratot átírta: Domokosné Szalai Zsuzsanna)
Három nagy tűz A mai Rippl-Rónai tér és Tanácsház utca71 sarkán, a Csokonay-köz72 végén van egy vasaló forma ház. Sárgára mázolt, egyemeletes épület, rendkívül érdekes tornyocskával, amelyet körbefut egy kis korlátos erkély, mint a minaretek körerkélye, ahonnan a müezzin az igazhitűeknek a világ négy tája felé el-elkiáltotta az imára hívást:-Allah! II Allah! Hát ezen az erkélyen müezzin soha nem kiáltott, mert ez a torony sohasem volt minaret, hanem - egész egyszerűen - tűzoltó laktanya. Aki az első világháború utáni évekre emlékezik, az jól tudja, hogy ez az épület akkor az evangélikusok imaháza volt mindaddig, amíg díszes templomuk meg nem épült a Tisztviselőtelep elején. Aki azonban még korábbi időre is emlékezik, mondjuk, az első világháború előtti időre, a század elejére, az már azt is tudja, hogy ebben az épületben székelt a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó Testület. A tornyot is azért építették körerkéllyel, hogy a szolgálatos tűzoltó messze látva láthassa a vörös kakas feltűnését és sztentori hangon bele kiálthassa a város fülébe:- Tűz van! Tűz van! Ilyenkor aztán megbolydult az önkéntes tűzoltók testületé, mint a hangyaboly. Gyorsan magukra kapkodták a díszes egyenruhát, kivontatták a két kézifecskendős kocsit, utána város szeme fényét, a motoros kocsit, azon kétoldalt helyet foglaltak a sisakos tűzoltók, a bakra felült terjedelmes alakjával, teljes tábori egyenruhájában, Wehofszky Béla parancsnok, a kocsis a lovak közé csapott és robogott, robogott óriási csörömpöléssel, messze halló trombitálással a félelmetes gárda majdnem torony iránt, recsegett a tűzoltó trombita, riasztott élőket és holtakat a vészes kiáltás: — Tűz van! Tűz van! Trara! Tűz van! Amikor Göndör Ferenc még nem New Yorkban, hanem Kaposváron szerkesztette „Az Ember”-t, sok élcelődés célpontjai voltak az önkéntes tűzoltók s ebben Az Ember mögött a „Kaposi Bors” sem maradt el. Az igazság persze az volt, hogy annak idején Kaposvárott olyan kevés jelentős tűzeset volt, hogy az tűzoltók legtöbbször csak őrködtek és ha mégis akadt egyik-másik zsupptetős háznál tűz, azt idejében elfojtották s ebben oroszlánrésze volt a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó Testületnek. Hogy Wehofszky Béla parancsnok nagyon szerette a tűzoltó tábornoki egyenruhát, az csupán emberi gyarlóság volt, ez mit sem vont le az áldásos működésből. Eleget csipkedték mindenütt a tűzoltókat. Amint említettem, az önkéntes tűzoltók érdeme volt, hogy annak idején olyan kevés volt a tűzeset. (Pedig már akkor is divatban volt a biztosítás.) Most mégis három olyan tűzesettel kívánnék foglalkozni, amelyben a tűzoltás egyszerűen csődöt mondott. A következőkben majd közlöm, miért? Előbb lássuk sorjában a három nagy tüzet. 1. Mintegy hatvan esztendővel ezelőtt szép nyári este borult a városra. Túl az első Balkán-háborún, a boszniai okkupáción, az Osztrák-Magyar Monarchia a boldog béke napjait élte. Igazi mély, feneketlen béke volt, az emberi gond és küzdés belefészkelődött a nagyméretű monarchia nagyhatalmi életébe. Svájctól-Tarnopolig, Krakkótól-Montenegróig egyféle pénz, egységes volt az élet. Szép volt az augusztusi nyári este, befedte a gondokat és vidám zeneszó hallatszott mindenfelé. Langyos fuvallat bújócskázott a borok rejtelmes sötétjében, a lombok rejtekeiben, az udvarokra nyíló ajtók keretes fénypásztáiban gondtalan dalok csendültek fel, citeraszó töltötte be a sötét zugokat, a korcsmák kitárt ajtaján visszarémlő katonadalok szóltak Boszniáról: Megállj, megállj, kutya Szerbia, Nem lesz tied soha Bosznia... 71 Ma: Teleki u. 72 Ma: Múzeum köz. 122
