Somogy megye múltjából 2008 - Levéltári Évkönyv 39. (Kaposvár, 2009)

Kiss Norbert Péter: Kovács-Sebestény Gyula tevékenysége a „Somogy” című hetilap tükrében

Kaposvárra, s kezdetben igen sok nehézséget kellett legyőznie, hogy elismerjék őt. Mint említettük, házasságával és a mérői birtok megvételével befogadta a megye birtokos-nemesi vezetó'rétege. 1873 táján tevékenysége azonban lanyhulni látszott: a jelentései egyre szűkszavúbbak, publicisztikája majd­nem teljesen megszűnt. Ennek okát kutatva Kelemen Elemér így ír: nősülése és a megye politikai életében vállalt szerepe mellett „a munkája során elszenvedett csalódások és sérelmek, az 1871-72-es radikális intézkedések ellenhatása, a tanügyi lappal kapcsolatos kudarc, a népoktatás lassan meginduló fejlődésének 1874-től egyre nyilvánvalóbb megtorpanása, visszaesése és a tanfelügyelői intézményt bíráló, gyakran személyeskedő támadások is szerepet játszottak ebben a változásban.”12* íme néhány számadat a fejlődésről szóló állításunk igazolására: 1869-ben a megyében 368 tanoda létezett, 1892-ben már 418. 1869-ben 43854 tanköteles volt, s közülük 27335 járt iskolába (62%), 1892-ben az 54781 tankötelesből 51768, azaz 94%! A tantermek száma 23 év alatt 407-ről 544-re emelkedett, a tanítók száma pedig 429-ről 539-re.128 129 Kovács-Sebestény Gyula nem egyedül dolgozott, rengeteg olyan progresszív szellemű, lelki- ismeretes, a megyéért tenni akaró segítőtársa akadt, mint Tobak Benő néptanító, tanfelügyelőségi tollnok vagy Roboz István — és persze a többi neves vagy névtelen honpolgár, nemes - és főként néptanító, akik tanítói, publicisztikai munkájukkal segítették elő Somogy nevelésügyének fejlesztését. Kovács-Sebestény 1891 februárjában vonult nyugdíjba, „a tanfelügyelői megüresedett állás újból való betöltéséig a hivatal vezetésével dr. Habina Péter segéd-tanfelügyelő bízatott meg, a minisztérium által, amely megbízatásban, általános dicséretet és elismerést nyert módon el is járt azután mindaddig, amíg a tanfelügyelői állás újból be nem töltetett, illetve az újonnan kinevezett tanfelügyelő hivatalát el nem foglalta,”13ü Ez a tanfelügyelő pedig Kubányi Károly volt, aki 1891. augusztus 6-án foglalta el hivatalát. 128 Kelemen, 1984. 73. p. 129 A többi lényeges adatot, illetve a részletezést lásd! a mellékletben! 13Ü Tanfelügyelői jelentés Somogyvármegye népoktatásügyi viszonyairól 1892-ik évben. A közig, bizottságnak előterjesztette Kubányi Károly Somogyvármegye kir. tanfelügyelője. Kaposvár, 1893. Hagebnan Károly ny. 3. p. 91

Next

/
Thumbnails
Contents