Somogy megye múltjából 2008 - Levéltári Évkönyv 39. (Kaposvár, 2009)

Kiss Norbert Péter: Kovács-Sebestény Gyula tevékenysége a „Somogy” című hetilap tükrében

kellett, sokan voltak a segélyegylet megszüntetése mellett. A gyűlésen azonban megszavazták, bogy nem szűnik meg az egylet, s a tagdíjat levitték 2 forintra, majd az 1876. évi tanítógyűlésen 1 forintra.1 ' ,A megyei tanitógyülés előtt" című cikk írója élesen bírálta az egyletet, mert egyik céljának sem tudott eleget tenni. „Az önképzést a választókerületi egyletek volnának hivatva előmozdítani, az által, hogy évenként kétszer tartandó gyűléseikben a tanszerek s tankönyvek ismertetését és nevelés oktatástani értekezések, felolvasások tartását eszközöltetik egyes tagjaik által.”116 Ám ezt a tevékenységet igencsak elhanyagolják, egyes kerületi egyletek még csak gyűléseket sem tartanak. A közöny uralkodik az önsegélyezés terén is. Sokan nem fizették be az illetéket, pedig az egylet „arra lenne hivatva, hogy megszorult tagjain olcsó kölcsönnel segítsen, s munkaképtelenné lett tagjainak, illetőleg a tagok özvegyei és árváinak gyámolitást nyújtson.”111 A tanfelügyelő tevékenysége más tanítóegyleteket is érintett, így például üdvözlő sürgönyt küldött a szigetvári vidéki tanítóegylet tízéves fennállásának emlékünnepélyére, az alábbi szöveggel: „Üdvözlöm a megye legtevékenyebb egyletét: kívánva neki hosszú életet." 18 1886 júliusában összefog­lalót olvashatunk a lapban a „kaposvári kerületi tanitó-egylet” féléves gyűléséről. A „tanszermuzeumi bizottság" ekkor terjesztette elő, hogy „Hagelman Károly könyvkereskedő készséggel fogadta a bi­zottság megkeresését a kiállításban leendő részvételre vonatkozólag, sőt kijelentette, hogy két egész tantermet hajlandó saját költségén berendezni a községi iskolában." 19 A hetilap két számmal később közölte a „fejleményeket”. Kovács-Sebestény Gyula felhívást intézett a tanítókhoz, hogy a kiállítást tekintsék meg. Mint írta, a kiállítás „felfogja ölelni a mai népoktatás körébe tartozó tan- és segédesz­közöket, rajz- és írószereket, szóval olyannak ígérkezik, hogy annak megtekintése, sőt tanulmányozása különösen néptanítóinknak kiváló előnyére szolgálhat... ” 20 A Kaposvári Járási Tanítóegylet 1889. május 2-án gyűlést tartott Kovács-Sebestény Gyula tanfelügyelő húszéves működésének megünneplésére.121 Ä gyűlésen többek között Tálassy Gyula másodtanfelügyelő is köszöntőbeszédet mondott, melyben nagyra értékelte az ünnepelt tevékeny­ségét. „Tekintettel magára a népoktatásügyére elegendőnek tartom, ha Nsgod 20. évi működésének mérlegelését ajelenlegivel való összehasonlítására utalom; mert bekell látnia, hogy Somogyvármegye népoktatási ügye ez idő alatt többet és előnyösebben fejlődött, mint az előtt egy századon keresztül, elannnyira, hogy hogyha szükséges anyagi eszközök meglettek volna, úgy marruír iskoláink hányáit a múlt emlékei közé számíthatnák.”122 A megye oktatásügyének és az önképzésnek a fejlesztése érdekében tett kísérletet a tanfelügyelő egy pedagógiai lap indítására. 1872. október 1-jén „Somogy megyei tanügyi lap” címmel „tanodái szakközlönyt” indítottak Kaposváron, melynek szerkesztője Kovács-Sebestény Gyula lett. ,A lap czélja a tanfelügyelőség és tanügyi hatóságok, mint szintén a megyei tanítók között közvetlen összekötte­tést hozni létre, - a tanitóegyletek fejlődését elősegíteni, - a megye tanügyi viszonyait folytonosan világlagban tartani; egy szóval a tanügy érdekében a legnagyobb tevékenységet kifejteni"422 - adta hírül a Somogy. A lap ugyanezen számának egy rövid írása tájékoztatta az olvasókat, hogy a tanügyi lap csak abban az esetben tud elindulni, „ha az előfizetők által elébb biztosit tátik”114 - márpedig nagy szégyen lenne a megyére nézve, ha egy ilyen kezdeményezést, mely „egyik legszentebb ügyeinknek lesz szentelve” 125, visszautasítanának. A tanügyi lap első számának megjelenéséről a Somogy októ­ber 29-én írt, bemutatva annak tartalmát is: „először az olvasókhoz; írva olvasási oktatás, Bárány Ignácztól; az ének oktatás a népiskolában;jegyzőkönyv Somogy megyei ált. tanító egylet választmá­ny Tobak Benő: A somogymegyei tanitóegylet közgyűlése. In. S. 1876. szept. 26. 39. sz. 2. p. 116 A megyei tanitógyülés előtt. In. S. 1876. szept. 19. 38. sz. 2. p. 117 Uo. 118 Király Károly: A szigetvár vidéki tanító egylet 10 éves fennállásának emlék-ünnepélye. In. S. 1879. júl. 22. 29. sz. 2. p. 119 S. 1886. júl. 13.28. sz. 2. p. 120 S. 1886. júl. 27.30. sz. 2 - M. 1. p. 121 Kovács Sebestyén Gyula kir. tanácsos és tanfelügyelő és a kaposvári járásköri tanitóegylet ünnepélyes gyűlése. In. S. 1889. máj. 7. 19. sz. 2. p. 122 Uo. 123 S. 1872. szept. 24. 39. sz. 3. p. 124 Uo. 125 Uo. 89

Next

/
Thumbnails
Contents