Somogy megye múltjából 2008 - Levéltári Évkönyv 39. (Kaposvár, 2009)

Récsei Balázs: Egy „csodahely” kialakulása és annak hatósági kezelése – az 1925-ös nagyszakácsi látomások és következményei

Adalékok a történésekhez az ezredfordulóról

A falu mai (2001) lakosainak egy része, köztük néhány korabeli szemtanú is valóságos csodának tartja az 1925-ös látomásokat, és mindmáig elítéli a világi és egyházi elöljárók hozzáállását, és nem értenek egyet a sajtó szenzációhajhász fogásaival. A faluban úgy tartják, hogy az akkori plébános attól tartott, hogy a felépítendő kápolnán kívül kolostort is terveztek építeni, és ennek szerzetesei, gazdasága az ő plébániáját is beolvasztotta volna.ß8

Amikor a „nagyszakácsi csoda” felkeltette érdeklődésemet (2001) természetesen megpróbáltam az egyik elsődleges forrást, a helybeli Római Katolikus Plébánia história domusát is felhasználni a mind világosabb kép rekonstruálásához, de nem kaptam bepillantási lehetőséget.

Az egyik libapásztor kislány, aki 1925 júniusában először „látott”, magas életkort élt meg. Korán elkerült Nagyszakácsiból, nem ment férjhez. Valószínűleg a Katolikus Egyházzal a továbbiakban zökkenőmentes volt a viszonya. Hosszú élete során számos plébános házvezetőnője volt.69 A másik kislányról a forrásokból nem kerültek elő adatok.

Nem az utolsó szó jogán

Végül is mi volt az oka a „nagyszakácsi csodának”? Először is a bevezetőben említett Kovács Imre-féle diagnózis: Az első világháborút követő konjunktúra elmúltával olyan nehéz helyzetbe jutott az alsóbb néprétegek egy része - közöttük a mezőgazdasági munkásság csoportjai -, hogy „bódult extázisokban, vallási őrjöngésben... ” találtak fogódzókat a mindennapok embert próbáló gondjai ellensúlyozására.' Mindezt tetézte, hogy 1922-1925 között több természeti csapás érte Nagyszakácsi határát, így az itteniek fokozottabban kerültek nehéz helyzetbe.'1 A helybeli eseményekhez ezen kívül hozzájárult, hogy az 1925-ös évet a pápa szentévvé nyilvánította és - többek között - a nagyszakácsi tanító is hosszasan magyarázott a szentekről a fogékony helybeli kisdiákoknak, akik közül egyik indította el látomása elmesélésével az eseményeket.'2 A hívők vagy „csodát” látni vágyók számának kiszélesedéséhez az is hozzájárult, hogy a hatóságok először hagyták, hadd ájtatoskodjanak az emberek. Mikor látták, hogy nem múlik az érdeklődés a nagyszakácsi faluszélen, akkor már olyan sokan és olyan mélyen hittek a látomásokban, hogy a hatóságok tiltása csak megerősítette a „csodalátókat” és „csodahívőket” saját igazukban. A Nagyszakácsiba érkezők pedig sokaknak nyújtottak gazdagodási lehetőségeket: az árusok, vendéglősök, fuvarozók stb. érdeke is úgy kívánta, hogy minél többen „lássanak”.

Hazánkban az alsó néprétegek jelentős része - elsősorban a falvakban - a két világháború között a keresztény egyházak, döntően a Katolikus Egyház jelentős befolyása alatt élt. Mivel a keresztény egyházak nem tudták a megroppant gazdaság következtében csökkent életkilátásokat lelki támogatással kellően ellensúlyozni, a szekták, a csodahelyek, a csodásnak kikiáltott események országszerte elszaporodtak. Az emberek egy része a korábbi kereteken kívül kereste boldogulását. A Katolikus Egyház a világi hatalommal karöltve az előbbiek ellen kevesebb, az utóbbiak ellen nagyobb sikerrel vette fel a küzdelmet.

A „nagyszakácsi csoda” sok problémát okozott a korabeli hivataloknak is. Nem illett bele a hatalomgyakorlás eszköztárába. Kis túlzással, gyakorlatilag vérbe fojtottak egy „szépreményű” zarándokhelyet, nem nézve sem Istent, sem embert. „A nagyszakácsi-i csoda egyik napról a másikra szűnt meg. Az akták rengeteg hivatalos fórumot megjártak, de elintézést nem nyertek. Még ma sem tudják, hogy mi volt ez a jelenség, egyesek víziónak, tömegszuggesztiónak minősítik, de a nép ragaszkodik ahhoz, hogy ők valóban Szűz Máriát látták.”'3

A „nagyszakácsi jelenséggel” kapcsolatos korabeli közállapotok annak a kevésbé szalonképes viccnek a parafrázisával jellemezhetőek a legrövidebben, amelyben megkérdezték egy szélsőséges

68 Paál, 2000. 106. p.

69 László István szíves közlése.

70 Kovács Imre [é. n.] 168. p.

71 Lezárult a nagyszakácsi csoda ügye. In. Ú-S. 1930. jan. 24. 3. p.

72 Rövidesen meghal, aki „látott” Nagyszakácsiban. In. Ú-S. 1925. aug. 14. I. p.

73 A modem bűnözés 191. p.

123