Somogy megye múltjából - Levéltári Évkönyv 38. (Kaposvár, 2007)

Gőzsy Zoltán: Adalékok Somogy vármegye világi és egyházi közigazgatásához a 17. század végén és a 18. század első harmadában

ADALÉKOK SOMOGY VÁRMEGYE VILÁGI ÉS EGYHÁZI KÖZIGAZGATÁSÁHOZ A 17. SZÁZAD VÉGÉN ÉS A 18. SZÁZAD ELSŐ HARMADÁBAN GŐZSY ZOLTÁN Az alábbiakban azt próbálom meg bemutatni, hogyan alakultak újjá Somogy vármegyében a 17. század végén, illetve a 18. század első évtizedeiben a világi hivatalszervezet elemei, az egyházi intézmények, továbbá, hogy milyen nehézségekkel kellett szembenézniük kereteik megszilárdulása során. Tanulmányomban elsősorban olyan adatokkal, összefüggésekkel szolgálok, amelyek eddig kevéssé vagy még egyáltalán nem jelentek meg a Somoggyal foglalkozó munkákban. A vármegyét 1596-ban Zala megyével egyesítették,

1 ami a gyakorlatban annyit jelentett, hogy Somogy igazgatási és törvénykezési szempontból Zala vármegye egyik járása lett. Ez az állapot de jure 120 - gyakorlatilag 115 - évig tartott, az 1715. évi országgyűlés 86. törvénycikke választotta el újra egymástól a két törvényhatóságot.

2 A gyakorlati különválás tehát már korábban megtörtént, Somogy megye első önálló megyei közgyűlését ugyanis 1710-ben tartotta Szigetváron (előtte Zala megyében, illetve a megyehatárokon kívül, elsősorban Vas megyében zajlottak a közgyűlések).

3 Világi hivatali szervezet A világi hatalmi faktorok közül négyet különböztethetünk meg a régióban. Egyrészt felsőszinten az államot, jelen esetben a Habsburg Birodalmat képviselő kamarát, másrészt az itt állomásozó katonaságot, harmadsorban, középszinten a vármegyét, negyedrészt alsó szinten a birtokosokat. 1686 után nyílt meg a lehetőség arra, hogy a Magyar Királyi Kamara hatáskörét az ország egész területére kiterjesszék (egyébként elvben és jogilag addig is a hatáskörébe tartozott). Mindez azonban nem valósult meg Bécs államgazdasági és pénzügyi politikája, illetve az ország területi megosztottsága miatt. A pénzügyi szempont volt az elsődleges ebben a politikában. A bécsi udvar a visszahódított területek teljes gazdasági felhasználását tervezte. Ennek értelmében az egész, az uralkodóra visszaszállt neoacquistica (újszerzeményi) terület a császári kincstár birtokába került. Az uralkodó szándéka szerint az innen származó bevételeket a háborús kiadásokra, a költségvetési hiány felszámolására, az államháztartás rendbetételére kellett fordítani. A magyar történelem folyamán 1686 előtt két esetben háramlóit vissza birtok a magyar uralkodóra. Egyrészt a birtokos családjának kihalása (magvaszakaclás, caducitas), másrészt pedig felségárulás esetén. 1686 után egy harmadik mód lépett életbe. A Habsburg uralkodó a fegyver jogán (jus armorum) tartott igényt a hódoltsági magyar területekre. A magyar birtokosoknak ezért pénzen kellett megváltaniuk birtokaikat, melyek értékének 10%-át kellett befizetniük az Udvari Kamarához fegyverváltság címén. A nagy részük azonban ezt nem tudta, illetve nem akarta vállalni, és általában az egyes vármegyék kollektíven fizettek be később végül egy kisebb, kialkudott összeget. A kamara ugyanakkor számos birtokot adományozott fizetségképpen a visszafoglaló háborúkban szerepet vállaló tiszteknek, hadiszállítóknak. Ez is közrejátszott abban, hogy csak az 1720-as évek végén stabilizálódott az egykori hódoltsági területeken a magyarországi birtokstruktúra. 1 Az 1596. évi VII. dekrétum 41. törvénycikke, (a továbbiakban: tc.) Corpus Juris Hungarici. Magyar Törvénytár, (a továbbiakban: CJH) 1526-1608. évi törvényczikkek. Bp., 1899. 798-801. Ezt erősítette meg az 1608. évi 22. tc. CJH. 1608-1657. évi törvényczikkek. Bp., 1899. 36-37. p. 2 CJH. 1657-1740. évi törvényczikkek. Bp., 1900. 506-507. p.; Tóth Péter: Somogy' vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei. In. Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv, (a továbbiakban: Smm) 21. Szerk. Kanyar József. Kaposvár, 1990. SML. (a továbbiakban: Tóth Péter, 1990.) 15. p. 3 Kanyar József: Somogy megye közgyűlése a hódoltság idején és a felszabadító harcok utáni első évtizedben (1658-1718). I. Smm. 17. Szerk. Kanyar József. Kaposvár, 1986. SML (a továbbiakban: Kanyar, 1986.) 90-91; Tóth Péter, 1990. 15-16. p.