Somogy megye múltjából - Levéltári Évkönyv 38. (Kaposvár, 2007)

Gárdonyi Máté: Piarista kegyuraság Somogyban

döntő fontosságú lett, hogy kinek a kezén van Székesfehérvár, kinek a birtokában a korona, és kinek a pártján áll a káptalan (később III. András megkoronázása egyértelműen a prépost ügyességén múlott). Ezt a politikai súlyt jelzi, hogy III. Béla alatt (1172-1196) többször a fehérvári prépostok töltötték be a királyi kancellár tisztségét. Ebben az időben vált fontossá az őrkanonok pozíciója is, s ettől kezdve vannak okleveles adataink a tisztséget betöltő egyes személyekről. A XIII. század elején a káptalan újabb privilégiumokat tudott szerezni magának az Imre és II. András közötti trónharc során: a prépostot és az őrkanonokot ettől kezdve csak a pápa vag\' legátusa mozdíthatta el, 1204-ben pedig pápai oklevél biztosította, hogy világi ügyeikben csak a király, egyháziakban pedig csak a pápa ítélkezhetett. Az őrkanonok jelentőségének emelkedését pedig az mutatta, hogy általunk ismeretlen időpontban kinevezési joga a préposttól a királyhoz került.

7 Ezzel a politikai súllyal magától értetődően együtt jártak birtokadományok, amelyek így királyi adományozás révén elnyerhető javadalommá, a custodiatussá váltak. Ezen az sem változtatott, hogy Károly Róbert a koronát 1310 után Visegrádra vitette, majd az innen Zsigmond korában Budára került, s kialakult a világi koronaőr tisztsége, a többi koronázási ékszert ugyanis a XVI. századig még Fehérváron őrizték. Hunyadi János és Mátyás a custodiatust világi híveiknek adták kommendába, a török hódoltság pedig a javadalmat puszta címmé változtatta. A későbbi esztergomi érsek, Oláh Miklós volt az utolsó, aki 1527-ben kinevezett custosként még jövedelemhez jutott, a birtokosi jogok helyreállítása csak Matusek Andrásnak sikerült, aki 1685-1710 között volt őrkanonok. A jogfenntartás igénye természetesen a köztes időben is kimutatható, amit egy 1653-ból származó okirat és egy 1661-es levél bizonyít, a birtokok felsorolása az elsőben majdnem, a másodikban teljesen megegyezik a custodiatusnak azzal az állapotával, amit a XVIII. század elején helyreállítottak." A javadalomnak a piaristák előtti két utolsó birtokosa nem magyarországi klerikus volt, hanem - 1726-1769 között Wilhelm Dalberg báró, bécsújhelyi kanonok, - 1774-1803 között - pedig Rudolf Edling gróf, görzi (Gorizia) érsek. Az uradalommal egyikük sem foglalkozott személyesen, bérlőknek adták ki azt. Amikor az érsek halála után a javadalom visszaszállt a koronára, az továbbra is az akkori bérlő, szentgyörgyi Horváth Zsigmond kezelésében maradt 1807-ig, a piarista rend birtokba helyezéséig.

9 De hogyan jutott a rend a custodiatus javadalmához? A napóleoni háborúk zavarai a piarista iskolák anyagi helyzetét igencsak megrendítették: mivel a rendszeres államsegély értékét vesztette, s ez veszélybe sodorta az oktatási tevékenységet. Ezért Egerváry (Lakatjártó) Ignác tartományfőnök (1751-1809, provinciális: 1806-1809) hosszas tárgyalások után elérte, hog)' I. Ferenc anyagi alapként birtokot adományozott a rendnek. Az anyagi biztonság megteremtésére több ötlet merült fel, így a volt jezsuita birtokok, vagy a bencés javadalom egy részének átadása, végül az éppen üresedésben lévő custodiatus adományozása kínálkozott járható útnak. I. Ferenc király 1807. július 10-én kelt diplomájával a fehérvári őrkanonokságot királyi kegyúri jogánál fogva a kegyes iskolák rendje magyarországi tartományának adományozta addig, amíg a rend „az ifjúság tanítása és nevelése tekintetében kötelességének eleget tesz".

10 Ezen év őszén a tartományfőnöküt ünnepélyesen bevezették a javadalomba, s Mernye központtal létrejött a piarista custodiatus - ahogy közkeletűen, de némileg pontatlanul nevezték -, amit a rend 1945 birtokolt.

11 A birtokállomány nagyobb része Somogy vármegyében feküdt, annak északi részén (Mernye, Szentmiklóspuszta, Vadépuszta, Balatonőszöd), keleti szélén (Gölle, Taszár, Attala, Kaposhomok, Szentivánpuszta, Heténypuszta, később Orci - itt átnyúlt Tolnába: Várong), és a Dráva mentén (Nagy- és Kisdobsza, Pettend), egy birtoktest pedig az akkor Zala vármegyéhez tartozó Balaton-felvidéken terült el (Alsó- és Felsődörgicse, Balatonakaii). A birtokigazgatás lassan szilárdult meg: az átvételkor az uradalom a korábbi bérlő irányítása alatt maradt, s csak annak egy év múlva bekövetkezett halála után vette a rend saját („házi") kezelésbe a birtokot, amit előbb az akkori provinciális világi testvére, Bolla Márton igazgatott, majd 1831-től kezdve mindig eg)' hozzáértő rendtag volt a jószágkormányzó. A házi kezelésbe vétel, majd a majorsági gazdálkodás kellő időben történő kiterjesztése azt eredményezte, hogy az uradalom nagyobb 7 Bertényi Iván: A magyar korona története. Bp., 1978. 62-69. p. 8 Szentiványi: 14. p. 9 Melhárd Gyula: A székesfejérvári őrkanonokság története. Veszprém, 1906. 10 Az adománylevél latin szövege és annak magyar fordítása: Szentiványi: 403-405. p. 11 A custodiatus átvételével kapcsolatos iratok: MPBKL Custodiatus V 406. 59. p.