Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 37. (Kaposvár, 2006)
Csóti Csaba: Kaposvári életbiztosítási esetek (1920-1938) társadalomtörténeti tanúságai
Természetesen e mellett a 6 eset mellett ott áll az a 19 eset, ahol akár 1% alá is csökkenhetett a biztosításnak a terhekhez viszonyított értéke! A hagyatéki terheket azonban számos tényező motiválhatta, így az alacsony hozamokért nem lehet minden esetben kizárólag a biztosítás elértéktelenedését okolni. A bevezetőben idézett szerény biztosítási optimizmust azonban az „Adattár" ismeretében mégis megerősíthetjük, sőt igazolhatjuk, hiszen jól látható, hogy a biztosítás, mint komoly befektetés döntően csak az 1927 után, a már új pénznemben, a pengőben megkötött esetekben jöhetett szóba. Vagyis a biztosítás megkötésére való hajlandóságot a magyar gazdaság stabilizálódása jelentős mértékben erősítette. A „polgári attitűd" megvalósulása a biztosítások és befektetések tükrében Végül, visszatérve a közlemény elején felvetett problémára, melyben a polgári ethoszhoz kapcsoltam a biztosítást, mint öngondoskodási formát, érdemes összefoglalni, hogy a fentiekben összegyűjtött tapasztalatok mennyiben járulnak hozzá a kaposvári polgárosodás folyamatának vizsgálatához. Az eddigiek alapján elmondható, hogy a szűk forráscsoport ellenére markánsan elkülöníthetők azok a társadalmi csoportok, melyek a biztosítást, mint öngondoskodási formát igyekeztek igénybe venni. Az iparos-kereskedő rétegek mellett elsősorban a Kaposváron dinamikusan gyarapodó tisztviselői réteg érezte úgy, hogy az életbiztosítás megkönnyítheti örökösei életét. Némileg meglepő, hogy a jelek szerint ez a magatartás nem a magántisztviselői pályát követők, hanem a közhivatalnokok között volt népszerű. Ennek okát részben a források nem szignifikáns voltában kereshetjük, részben feltételezésekkel élhetünk arról, hogy a korabeli helyi magántisztviselői kör jövedelmi viszonyai esetleg mérsékeltek lehettek csupán. Erről azonban jelenleg nem állnak rendelkezésre kutatási adatok. Végül, ha végigtekintünk az adattár rovatain, és szemügyre vesszük az 5. táblázatot, akkor nyilvánvalóvá válik az is, hogy a polgárosodó rétegeken belül igencsak kevesen vették igénybe az életbiztosítási szolgáltatásokat, mint ahogyan az is feltűnő, hogy még az igénybe vevők között is kevesen voltak azok, akiknek biztosítási értéke időtállónak bizonyult. Ha azonban az értékpapírban elhelyezett befektetések gyakoriságát és értékét is szemügyre vesszük, akkor az is nyilvánvaló, hogy a biztosítástól való relatív tartózkodás semmiképpen sem írható kizárólag a korabeli, a biztosításokat preferencia szempontból kétség kívül a közvetlen befektetések „mögé" soroló szemlélet számlájára. Sokkal inkább arról lehetett szó, hogy alig-alig volt mit befektetni. Erre legerőteljesebben a biztosításoknak a beosztott magántisztviselők között mérhető feltűnően alacsony száma, mely együtt járt e rétegnek a befektetésektől történő teljes tartózkodásával, utal. Mindez azt jelzi, hogy az öngondoskodás, mint polgári viselkedéskultúra - objektív okok miatt - csak kevesek számára volt megvalósítható. így korszakunk delelőjén, a világválság magyarországi éveiben a középosztályi társadalom szinte egyöntetűen az államtól várta sorsa jobbra fordítását. A maga erejéből boldoguló ember ideálja leginkább csak ideál maradhatott. 23 Ennek a korabeli szemléletnek változatos megnyilvánulásait mutatja be Ormos Mária. Vö. Ormos Mária: A gazdasági világválság magyar visszhangja (1929-1936) Bp., 2004. Eötvös K., PolgArt Kvk. Kft.
