Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 37. (Kaposvár, 2006)

Szántó László: A Kaposvári Vaskombinát Munkástanácsának „önfeloszlatása"

Helyt adok annak, hogy az apa bűneiért a gyermekét büntetni nem lehet. A legfőbb ügyész­ség elbocsátotta Gábrielt. Ez úgy történt meg, hogy Gábrielt nem ismerte itt a városban meghall­gatott személyek közül egy sem. A jegyzőkönyvek addig szóltak, ami okt. 30-ig történt. Az édesapja ezen idő alatt nem csinált semmit, de 30-án délután bűnt követett el. Pártapparátus, tanácsappará­tus letartóztatása és leváltása, államhatalom különböző szerveinek vezetőit eltávolította és oda volt börtönviselteket nevezett ki, valamint Nagyot is valami rendőrfőnöknek. Ő volt az elnök, neki tudnia kellett erről. Erről jegyzőkönyvek vannak. Határozatokat hoztak, hog)' a kommunistákat törvényen kívül kell helyezni és népellenes cse­lekedetekért és fegyverrejtegetésért felelősségre kell vonni. Ezt ő is szentesítette. Erről van szó. Nem arról van szó, hogy az édesapját felakasztják, de megfelelő büntetést kap. Én is azt mondom egyébként, hogy okt. 30-ig nem tudok rá semmit mondani. Gábriel Béla : Mi vagyunk a bűnösek, hogy megválasztottuk és őt oda delegáltuk. Mert ha nem őt választják meg, akkor nem került volna oda. Ugyanúgy minket is letartóztathatnak akkor. Ha pedig oda más került volna, akkor itt Kaposváron vér folyt volna! Márton János : Az így is folyt volna. Bajzik István : Ezt nem lehet tudni előre. Márton János : De tudjuk. Adatok vannak a kezünkben, megfelelő szervektől. 30-án a mi oda­küldött emberünket kidobták onnan. És Gábriel bácsi nem kelt védelmére. Megbízottjaink mind azt mondták, hogy nem tudnak semmit mondani. így szabadlábra helyezték őt, mert nem volt bizonyíték. Ennyit vele kapcsolatban. Gaál Jánost és gazdasági helyzetét személy szerint ismerheti mindenki. Szülei cselédek vol­tak. Ahogy az újságíró róla írt, azt annak alapján írhatta le, ahogy őt tájékoztatták. Gaál kiváló munkaerő, kiváló szakmunkás. Mindenhol ez a vélemény róla. Az öccse most is párttag. Gaál Já­nossal beszélgetett és felmerült a kérdés, hog)' ő, ha méltónak tartanák arra, belépne a pártba. Ezt a pártszervezetnek kell eldöntenie. Amennyiben mi nem értünk vele egyet, majd meg fogjuk néz­ni, a végrehajtó bizottság dönt és a döntés visszakerül a szervezethez és fellebbezni lehet a határo­zat ellen. Kétségtelen, hogy Gaál magatartásában van valami egyéni. Az alaptermészete ilyen. Határo­zott, jó megjelenésű és az bizonyos, hogy az ellenforradalmi időszakban mellettem is köszönés nélkül elment. A tömegnek lehet sokféle kívánsága, de mindenesetre a pártot és kormányt nem a tömeg véle­ményének kell irányítania, mert Nagy Imre sorsára jutnának, hanem a nemzet érdekeit kell tekinte­ni. Lehet, hogy nagyon sok embernek nem fog tetszeni, de nekünk e szerint kell cselekedni. Fonyó Lászlót nem ítélem el vicces kijelentéséért. Ez tehetséges ember, lehet belőle minisz­ter, minden további nélkül. Voltak, akik nem jó szemmel nézték, hogy a Gaál János most nem dolgozik, mióta munkásta­nács elnöke lett. Kifogásolták kiemelt órabérét, stb. Ha így van, nem értünk vele egyet, mert a rendelet kimondja, hogy a munkástanács elnökét nem lehet függetleníteni, azt társadalmi munká­ban kell elvállalni. Viszont, ha a vállalat vezetője úgy látta, hogy a Gaálnak több hasznát veszi mint technikusnak, /és ő felel elsősorban az üzemért, s csak azután Önök/, akkor ezt elfogadjuk és nem ágálunk ellene. És ha az üzem dolgozóinak más az álláspontjuk, vegyenek bátorságot, és üzemi értekezleten mondják meg az igazgatónak. Akkor az igazgató majd válaszol arra. Abból kell kiindulni, hogy az októberi események felrázták az embereket és szabadon beszél­tek. Vitatkozni kell, de azon, hogy hogyan építsünk jobban, gyorsabban, hogy az életszínvonal mi­nél gyorsabban emelkedjék, mert ennek alapja a munka. Ha nem lesz munka, nem lesz életszínvo­nal emelkedés. Ezt Kádár így határozta meg és így is van. Bajzik I. : Hiszen dolgozunk, csak az a baj, hogy böködnek bennünket! Márton : Lehet, hogy a munkástanács elnökét úgy ítélik meg, hogy kizsákmányoló. Ilyen osz­tályharc elméletet lehet csinálni, és lehet reálisan vizsgálni. Az egyik ember így fogja fel, a másik úgy. Akármennyi üzemet nézünk Magyarországon, mindegyik kicsiből lett nagy, Lehet, hogy Gaál János is felfejlődhetett volna gyárrá.

Next

/
Thumbnails
Contents