Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 37. (Kaposvár, 2006)

Lagzi István: A lengyelek Magyarországról való evakuálásának utolsó szakasza. Az „EWA-B" akciók 1940 őszétől 1941 őszéig

számára elérhetetlen helyen. A táborokból megszökök/önkényesen elhagyók többségét azonban illegális munkavállalók alkották. De voltak más, praktikus okok is. A mezőgazdasági főszezonban (kapálás, aratás, cukorrépa-, kukorica betakarítás időszakában, a helyileg szokásos munkabért megfizetve) főképpen a dunántúli helységekben a gazdák, gyakran az iparosok is kézről kézre adták az internálótáborból - hivatalos nyilvántartás szerint - de jure megszökött, ám de facto csupán önkényesen/engedély nélkül eltávozó „lengyelt". Ebből adódóan ezek a személyek akár hónapokig „ismeretlen helyen" tartózkodtak. A nyilván tartásokban szereplő „megszökött" bejegyzésnek volt egy másik olvasata is. Iratok sokasága foglalkozik olyan ügyekkel, amikor a lengyel munkavállaló nem volt megelégedve munkáltatójával (bánásmód, munkabér, szállás), és egyszerűen otthagyta munkahelyét. Nyilvántartás szempontjából a „megszökött" rovatba került. Majd keresett magának egy számára megfelelőbb munkaadót, esetleg visszatért eredeti táborába, ahol újra ún. növedéki állományba vették, és törölték a „megszökött" rovatból. A „belső szökések" másik motivációja a polgári menekültté nyilvánítás lehetőségének megkísérlése volt. Sokaknak sikerült. A gyakran alkalmazott trükk-kel a katonai internált okmányok nélkül olyan polgári táborban jelentkezett, ahol voltak megbízható ismerősei, akik igazolták álneve „valódiságát", s azt a nehezen hihető tényt, hogy például Lengyelországból menekült el, mert rokonai vannak Magyarországon, Jugoszláviából visszatoloncolták, németországi hadifogoly vagy munkatáborból szökött meg, tehát „újonnan érkezett". Ha a táborparancsnok gyakorlatlan vagy elnéző volt, akatonai internáltból alig ellenőrzött, mozgásában nagy szabadságot élvező, magasabb segélyösszegre jogosult polgári menekült válhatott. Az országos szökések elemzésekor - 1941 elején - a HM. 21. osztályán arra a következtetésre jutottak, hogy „a tél és a tavasz folyamán a volt katonai gyűjtőtáborokból megszökött lengyel katonai internáltak közül sokan bujkálnak még az ország területén, úgy vidéken, mint a fővárosban. Ezek rendszerint munkát is vállalnak, a lakosság szívesen segíti őket, a községi hatóságok pedig vagy nem tudnak róluk, vagy hallgatólag tűrik. "

236 Az engedély nélkül eltávozottak listájából valóban arra lehetett következtetni, hogy 1940 nyarától, de különösen 1941-ben nem minden szökés irányult Jugoszláviába. Igen sok menekült saját elhatározásából, a kedvezőtlenebb helyzetű községekből (táborokból) a jobb megélhetést biztosító községekben, városokban lévő polgári táborokba igyekezett. A tapasztalat szerint a korábbiaktól eltérően egyre gyakrabban fordult elő, hogy a lengyel katonák a tömeges elhelyezési körülmények miatt a katonai táborokból megszöktek és katonai mivoltukat letagadva polgári táborokba kérték felvételüket, ahol fel is vették őket. Az is gyakori volt, hogy a munkavállalás alkalmával szerzett ismeretségüket felhasználva egyéni gazdáknál és kisiparosoknál próbáltak szállást és munkát, ún. „szellősebb" életet találni. A szökések egy része (ahogy ezt többször kihangsúlyoztuk) nem az ország elhagyására irányult, azaz nem parancsra történt. Ezeket - többek között - egyéni okok, sérelmek (mentális sérülések), a szabadabb és jobb életkörülmények közé jutás vágya motiválta. A bregenc-majori táborból az életbe léptetett fokozott, napi háromszori létszámellenőrzés, táborzárlat dacára Piotr Markowicz őrmester elhagyta szálláshelyét, hogy „szenvedélyének élhessen, mert mint iszákos ember volt ismeretes."

237 Egy másik eset, ugyancsak Bregenc-majorból. Bárán főhadnagy 1941. március 10-én jelentette feletteseinek, hogy a táborba vezényelt Kazimierz Jastrzebski internált tizedes egynapi tartózkodás után megszökött. A tábori őrség szolgálatban lévő tagjainak (szolgálatvezető, őrparancsnok, őrségbe beosztott honvédek), összesen hét személy kihallgatása során a szökés oka, célja ismeretlen maradt. A táborparancsnok ezúttal is megismételte korábbi megállapításait: az őrséget mulasztás nem terheli, „sőt, azt kell látnom, hogy még éberebb figyelemmel őrködnek [...] Ismét rá kell mutatnom, hogy ily sajnálatos események csak a tábor nagy kiterjedésével, valamint a szökéseket gátló berendezések hiányossága folytán keletkeznek. Ezen szökési esetben ugyanaz áll, amit már [...] leszögeztem, hogy a szökevények azok sorából kerülnek ki, akik mint ismeretlen egyének jönnek a Bregenc-majori táborba." A konkrét esetben azonban a 236 HL HM. 1941-21-21-3557-49.416. 237 A kiküldött járőr ellenőrizte a kocsmákat, ám az őrmester nem került elő. Lásd! HL. HM. 1941-21-21-4388-20.442. Bárán József főhadnagy jelentése a kapuvári katonai gyűjtőtábor parancsnokságának. Bregenc-major, 1941. márc. 18.