Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 36. (Kaposvár, 2005)

Récsei Balázs: Somogy kereskedőinek és iparosainak összeírása 1869-ben. Forrásközlés

SOMOGY KERESKEDŐINEK ÉS IPAROSAINAK ÖSSZEÍRÁSA 1869-BEN Forrásközlés RÉCSEI BALÁZS A Somogy kereskedőinek és iparosainak összeírása 1869-berí 1 feliratú irategyüttes keresett for­rása a helytörténetíróknak. Az összeírás érdemi részének teljes közlésével a könnyebb hozzáférést, illetve az összehasonlítást, elemzést kívántam megkönnyíteni. A forrás jelentőségét mutatja, hogy 1939-ben az akkori somogyi főlevéltárnok - Molnár István - kiemelte eredeti helyéről, és a Conscriptiones, Különféle összeírások közé tette. Nem ismert, hogy mikor került vissza eredeti, egy­ben mostani helyére az alispáni iratok sorozatába. A forrás létrejöttét a kereskedelmi és iparkamarákról szóló 1868. évi VI. törvénycikknek 2 kö­szönhette. Ezen kamarák feladata közé tartozott a „kereskedelmi és iparügyekben, a kívánt felvilágosítást vagy véleményt kiszolgáltatni, a szakképzést s egyáltalán a kereskedelem és ipar fejlő­dését közvetlenül előmozdítani". A törvény meghatározta, hogy a kamarai bel- és kültagokat öt éves időtartamra kell választani. 3 A választóképes 4 iparosok és kereskedők összeiratása ennek alapvető feltétele volt. „Az ipar- és kereskedelmi érdekek jelenlegi központosulása- és fejlődése szerint" nyolc kamarai kerületre osztották az országot Budapest 5 , Pozsony, Sopron, Kassa, Debrecen, Temesvár, Kolozsvár és Brassó kamarai székhellyel. 6 A Soproni Kamarai Kerületbe kilenc alkerület, tulajdonképpen me­gye került. Somogy Sopron, Vas, Zala, Baranya, Veszprém, Győr, Tolna és Mosón megye társaságá­ban kapott helyet. A kerületbe tartozó szabad királyi városok - Győr, Kismarton, Kőszeg, Pécs, Ruszt - külön belső alkerületeket képeztek. Ezek választhatták meg a kamarai kerüiet beltagjait. A kamarai kültagokat a kerületbe tartozó - szabad királyi városokon kívüli - többi területről választhatták. A beltagok és a kültagok száma egyenlő volt. 7 Kamarai tekintetben Somogy megye főhelye Kaposvár lett. A kijelölt főhelyek választási helye­kül is szolgáltak. A Soproni Kamarai Kerületbe tartozó Baranyában Pécsen az iparosok 2, a kereske­dők 1, Győr megyében Győrben az iparosok 2, a kereskedők 3, Mosón megyében Magyaróváron az iparosok és a kereskedők l-l, Somogyban Kaposváron az iparosok és a kereskedők 2-2, Sopron me­gyében Kismartonban az iparosok és a kereskedők 2-2, Tolnában Szekszárdon az iparosok és a keres­kedők l-l, Vasban Szombathelyen az iparosok és a kereskedők 2-2, Zala megyében pedig Nagykani­zsán az iparosok és a kereskedők 2-2 kültagot választhattak. 8 Bár a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi miniszter 8021/1868. sz. körlevele 9 a kamarai tör­vénynek megfelelően egyértelműen meghatározta, kiket és hogyan kell összeírni, ám ez az össze­írásokat végzőkhöz nem minden esetben jutott el, vagy nem tudták azt értelmezni, alkalmazni. A 1 Somogy Megyei Levéltár Somogy vármegye alispánjainak iratai 2943/1869. sz. A külön nem jelzeteit idézetek és adatok mind ebből az irategyüttesből származnak. 2 Magyar Törvénytár. Az 1836-1868. évi törvényczikkek. Bp., 1896. 369-373. 3 Uo. 4 Az országgyűlési követeknek népképviselet alapján választásáról. Magyar Törvénytár. Az 1836-1868. évi törvényczikkek. Bp., 1896. 223-230. Választójoggal bírtak:: "2. §. b) Kik mint kézművesek, kereskedők, gyárosok telepedve vannak, ha tulajdon műhelylyel vagy kereskedési teleppel, vagy gyárral bírnak, ha a kézművesek, foly­tonosan legalább egy segéddel dolgoznak." 5 Ezzel a névalakkal. 6 Magyar Törvénytár. Az 1836-1868. évi törvényczikkek. Bp., 1896. 369-373. 7 Uo. 3 Uo. 9 A földmivelés-, ipar- és kereskedelmi miniszter 1868. november 28-án kelt 19.223/1868. sz. rendeletében is közzétette. Magyarországi Rendeletek Tára 1868. Pest, 1871. 550-561.

Next

/
Thumbnails
Contents