Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 36. (Kaposvár, 2005)
Függelék (Összeállította: Vonyó Anita) - I. Az 2004. évi levéltári nap
FÜGGELÉK Összeállította: Vonyó Anita I. XXIX. SOMOGYI LEVÉLTÁRI NAP 2004. október 5-én 1977 óta huszonkilencedszer rendeztük meg a Somogyi Levéltári Nap hagyományteremtő előadásait, a Somogy Megyei Művelődési Központban „A bankócédulától a bankkártyáig, a magyarországi bankok 19-20. századi történetéből" címmel. A konferencián megjelent szakemberek és a honismeret iránt érdeklődők köre ezúttal is túllépte a megye és a régió határait. A megjelenteket dr. Gyenesei István, Somogy Megye Közgyűlésének elnöke köszöntötte. Dr. Kövér György, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának docense - a konferencia levezető elnöke - tartotta meg a nyitóelőadást, „Folytonosság és megszakítottság a magyar banktörténetben" címmel. A téma áttekintő történeti felvázolásával mintegy bevezetőt nyújtott a következő előadók számára. Dr. Kaposi Zoltánnak, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi docensének referátumában betekintést nyerhettünk Zala megye keleti kapujának gazdaságtörténetébe, „A Nagykanizsai Takarékpénztár létrejötte és gazdasági szerepe a reformkorban" címmel. Dr. Halász Imre, a Budapesti Gazdasági Főiskola tanára „Somogy vármegye pénzintézeti hálózatának kialakulása a dualizmus kezdetén" című előadásában megyénk 19. századi történetének egyik speciális fejezetével ismertette meg a hallgatóságot. Az előadók sorában dr. Bősze Sándor, a Somogy Megyei Levéltár igazgatója következett, „Adalékok a szigetvári bankok dualizmus kori történetéhez - különös tekintettel a Szigetvári Takarékpénztár Részvénytársaságra" című előadásával, melyben a készülő Szigetvár monográfiához végzett kutatásainak eredményeit foglalta össze. Vonyó Anita, a Somogy Megyei Levéltár levéltárosa „A Somogy Megyei Hitelszövetkezetek Szövetségének megalakulása (1897)" című előadásában a gazdasági élet egyik fontos pillérének, a hitelszövetkezeti rendszer kiépülésének Somogy megyei gyökereit mutatta be. Csóti Csabának, a Somogy Megyei Levéltár segédlevéltárosának konferenciazáró előadása átvezette a levéltári nap résztvevőit a 20. századba, „Az Alsódunántúli Körzeti Mezőgazdasági Hitelszövetkezet (1923-1946) és az 1942-1944. évi zsidókölcsön ügyletei" című beszámolójával. Az előadássorozat levezető elnöke zárszavában kiemelte az ilyen jellegű szakmai összejövetelek jelentőségét, hiszen hazánk gazdaságtörténetének vidéki fejezetei még nagyon sok fehér foltot rejtenek, melyekre csak a helyben történő kutatások deríthetnek fényt. KIÁLLÍTÁSAINK A Somogy Megyei Levéltár 2001-ben - a szélesebb közönség felé nyitás jegyében - új kiállítássorozatot indított útjára, Folyosó Tárlat címmel. Az intézmény második emeletének folyosóján elhelyezett tárlókban gyűjteményének legértékesebb és legérdekesebb darabjait mutatja be, egy-egy téma köré csoportosítva azokat. A 2004-es évben két kiállítás megnyitójára is sor került. 2004. június 14-én mutatkozott be a 7. Folyosó Tárlat „Kéziratos térképek a Somogy Megyei Levéltárban" címmel, melyet dr. Gyenesei József levéltáros rendezett. Az eseményt dr. Gyenesei István, Somogy Megye Közgyűlésének elnöke nyitotta meg. Elsősorban vízrajzi térképeken keresztül tárult az érdeklődők elé megyénk korabeli természeti képe. A 8. Folyosó Tárlat a Levéltári Nap előadásait volt hivatott illusztrálni. 2004. október 5-én került megnyitásra a „Hitelek, bankok, befektetések" című kiállításunk. A tárlatot Csóti Csaba rendezte, és Staub Ferenc, a Somogy Megyei Illetékhivatal vezetője nyitotta meg. A pénzügyi élet