Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 36. (Kaposvár, 2005)
Polgár Tamás: Horthy Miklós Kaposváron - 1919, 1921, 1923
szívvel egy lélekkel tehet tanúságot. Az államfő válaszában a nemzeti eszme kultuszát erősítette hallgatóságában. „Egyedül a nemzeti érzés tesz képesekké áldozatokra a Hazáért és csak a nemzeti eszme tudja fékezni a társadalomban egymásra törő ellentéteket, csupán ennek az eszmének minden osztályt a társadalomnak minden rétegét összekapcsoló, egybeforrasztó ereje képes egy táborba vezetni minden becsületes magyar embert". Beszédében a kezdődő magyar kultúrfölény politikára is utalt: „A konszolidációnak másik fő tényezője a magyar kultúra, melyet nem lehet tőlünk elvenni, melyet csak akkor veszítünk el ha magunk adjuk fel, ha magunk mondunk le róla. Nem szabad csüggednünk, nem szabad elcsüggednünk, meg kell őriznünk azt a kultúrfokot, amelyet a magyar géniusz és magyar kitartás a múltban dicsőségesen elért,,. A beszédek elhangzása után a kormányzó fogadta a vitézi rend, a vármegye társadalmi egyesületeinek, vallási közösségeinek, polgári hatóságainak küldöttségeit. A vármegyeházán tartott ünnepség után délután kettő órakor díszebéd következett a Turul szállóban. A díszebéden természetesen a vármegye katonai, polgári notabilitásai jelentek meg és a szokásos 140 főre terítettek. A nap további délutáni programjában, a kormányzó rövid csendes pihenőt tartott. A késő délutáni program a Honvéd-téri sportversenyekkel folytatódott volna, azonban az időjárás közbeszólt: a Honvéd-téri Turul pálya sártengerré változott, így le kellett mondani arról, hogy a sportünnepségeket megtartsák. 47 A kormányzó az esti hat órai indulásig bridzs-partival töltötte idejét és fogadta a Turul Sport Egylet vezetőit. Az esti elutazás szintén a megszokott módon történt meg. A kormányzói búcsú idejére az állomás területét lezárták, csak a 400 belépőjegy egyikével lehetett a peronokra bejutni. A kormányzó elbúcsúzva a megyei és egyházi vezetőktől, a himnusz hangjaira szállt be különvonatába. Horthy útját Nagykanizsa felé vette, hogy április 29-én részt vegyen a hatodik gyalogezred zászlószentelési ünnepségén. „A Turánnak már csak a füstje látszik, túl jár a váltókon, elkanyarodva a nyomába sikló tekintetek elől. A tömeg még mindig éljenez, a jelzőharang csillingelve szól és viszi, röpíti a vonat után az elhagyott vár nagy-nagy szeretetét,,. 48 A kormányzói látogatás után még április 28-án a főispán jelentette a miniszterelnökség és a belügyminisztérium felé, hogy rendben és megelégedéssel folyt le az aznapi rendezvény. Azonban mint a korábbi látogatás, ez is pénzügyi áldozatokkal, járt, bár ha az inflációt is figyelembe vesszük az 1923. évi látogatás olcsóbban jött ki. Nagy kiadások a papír- és virágüzletek felé voltak, Kopátsy Sándor műkertésznek 18000 korona, Szabó Lipót papírkereskedőnek 11250 korona járt. Összegzés Ha megnézzük a kaposvári látogatások felépítését, nem látunk nagy különbségeket. A három látogatás egyike sem kötődött különleges alkalomhoz, sem zászlószentelés, sem valami új épület avatása, sem pedig beiktatási ceremónia nem kötődött a kormányzói látogatás napjához. Az ünnepi nap azonos szerkezetű volt, azonos helyszínekkel, eseményekkel, kevés eltérés figyelhető meg koreográfiájában. Fogadás az állomáson, itt mindig a főispán tartott beszédet. Az egyetlen eltérés az volt, hogy 1923-ban a fogadási ünnepség után egyből a katonai csapatszemle következett és ide lovon ment a kormányzó. A polgármesteri fogadás mindig a Fő utcán történt, vagy a Kossuth szobornál, vagy a Fő utca másik oldalán. A vármegyeházán pedig minden alkalommal az alispán tartott beszédet. Az ebéd mindig a Turul szállóban volt, azonos vendéglétszámmal. A Honvéd térre is mindig szerveztek valami eseményt, vagy csapatszemlét, vagy sportrendezvényt. Csak a rossz idő jelentett akadályt, mint 1923-ban. A látogatás előkészítésében a helyi katonai és polgári hatóságok által alkotott rendezőbizottság működött közre 1921-ben és 1923-ban. A kabinetirodával a katonai kerület parancsnokságon keresztül tartották a kapcsolatot a szervezők. Horthy látogatásai általában mindig a helyi katonaság csapatszemléjének apropóján születtek. Kormányzói minőségében ő birtokolta a legfőbb hadúri méltóságot is, köszönhetően habitusának és tengerésztiszti múltjának, ebben a minőségében szeretett leginkább megjelenni a nagyközönség előtt. Az esemény külsőségei is ezt támasztották alá. Külsődlegesen ezt a célt szolgálták az uralkodónak kijáró katonai reprezentáció formái: a szolgálati szabályzatban biztosított tiszteletadások, a Horthy 47 SÜ. 1921. máj. 1. 1. p. 48 Uo.