Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 34-35. (Kaposvár, 2004)

Függelék Összeállította: Vonyó Anita - I. - 2. Tudományos és közművelődési tevékenység a levéltárban - A. A levéltár dolgozóinak tudományos tevékenysége

A zárónapon dr. Szögi László, a Magyar Levéltáros Egyesület elnöke köszönetet mon­dott a rendezvény szervezőinek és a résztvevőknek egyaránt. A vándorgyűlés házigazdájaként, dr. Bősze Sándor, a Somogy Megyei Levéltár igazgatója zárta le a három napos konferenciát, átadva a stafétabotot a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárnak. KIÁLLÍTÁSAINK A Somogy Megyei Levéltár 2001-ben - a szélesebb közönség felé nyitás jegyében - egy új kiállítás-sorozatot indított útjára, Folyosó Tárlat elnevezéssel. Az intézmény második emele­tének folyosóján elhelyezett tárlókban gyűjteményének legértékesebb és legszebb darabjait mutatja be, egy-egy téma köré csoportosítva azokat. 2002. március 26-án került megnyitásra a 3. Folyosó Tárlat „Oh mondd, Te kit választa­nál?" címmel. A hasonló elnevezésű konferenciához kapcsolódva a megye választástörténeté­vel összefüggő dokumentumok bemutatására vállalkozott dr. Szántó László igazgatóhelyettes és Csóti Csaba segédlevéltáros, a kiállítás rendezői. A tárlatot dr. Spiegl József, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke ajánlotta a nagyközönség figyelmébe. A 4. Folyosó Tárlat - Domokosné Szálai Zsuzsanna segédlevéltáros rendezésében ­2002. december 11-én nyílt meg, ,A látható múlt levelezőlapokon és képes levelezőlapokon" címmel. Sárdi Árpád, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnökének megnyitója után a látogatók megtekinthették a Somogy Megyei Levéltár őrizetében lévő képeslapok és levelezőlapok leg­egyedibb darabjait. A Gőzsy Zoltán levéltáros által rendezett „Nemesi címerek a Somogy Megyei Levéltár üvegablakain" című kiállítást a nagyatádi Művelődési Házban 2002. március 14-én, a barcsi Dráva Múzeumban pedig 2002. április 3-án mutattuk be. 2. Tudományos és közművelődési tevékenység a levéltárban A A levéltár dolgozóinak tudományos tevékenysége A levéltár dolgozóinak megjelent publikációi: Dr. Bősze Sándor: 1. A honismereü mozgalom. In Magyar Levéltárosok Egyesülete 2001. évi vándorgyű­lése. Bp., MLE, 2002. Dr. Szántó László: 1. Utószó és Jegyzetek. In Nagy Imre: Viharos emberöltő. Bp., Nagy Imre Alapítvány, 2002. Csóti Csaba: 1. Erdélyi menekültek levelei 1916-ból. In Székelyföld 2002/2-3. (Másodközlés) 2. Szemelvények a magyar-jugoszláv határőrizet történetéből (1953-1955). In ArchivNet 2002/4. 3. A Mura-Dráva határ néhány történeti problémája. In „.. .ahol a határ elválaszt." Tria­non és következményei a Kárpát-medencében. Balassagyarmat-Várpalota, NML, 2002. 4. Egy amatőr fényíró ünnepnapjai. In Rendi társadalom - Polgári társadalom 14. Sal­gótarján, NML, 2002. 5. Menekültkérdés Magyarországon 1916-1924 között. In Mérlegen a XX. század. Deb­recen, 1956-os Intézet, Debreceni Egyetem, 2002.

Next

/
Thumbnails
Contents