Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 33. (Kaposvár, 2002)
Kaposi Zoltán: Egy középbirtokosi família 100 éve Somogy vármegyében (A Somssich-család felemelkedése)
lárdult, vagyis Lázár birtokainak döntő része Somssich Antalhoz került, míg azokból Ormándhida Somssich József tulajdonává vált, ugyanakkor a Lázár-féle zalai birtokok többi része a famíliától más családokhoz került. Ez viszont azt is jelenti, hogy a Somssich-család birtokai, ebből következően megélhetése ettől kezdve alapvetően Somogy vármegyéhez kötődött, hiszen a feudális társadalom alacsony színvonalú infrastruktúrája, valamint a társadalom földhöz való kötődése a mobilitást még a nemesi társadalom számára is megnehezítette. Idősebb Somssich Antal 1777-es végrendelete világosan előírta az utódok számára a katolikus neveltetésük által is sugallt testvéri szeretet és családi egyetértés fontosságát. Nem tudunk arról, hogy a birtokok szétosztása maga után vont volna valamilyen testvéri viszályt. Az biztosnak tűnik, hogy József, aki Sárdot birtokolta, óriási presztízsfölénybe került az ennél jóval kisebb nevű csertői-kadarkúti földeket öröklő Antallal szemben. Ennek oka az volt, hogy a Somssich-név eddigre összeforrt már Sárddal, az uradalommal, a sárdi házzal, a reprezentációval, s nem utolsósorban a relatív gazdagsággal. A gazdagság azonban sokszor csak átmeneti állapot, főleg bizonytalan közbiztonság mellett a napóleoni háborúk időszakában az elbocsátott katonák, avagy az éppen csak verbuválódó hadsereg gyakran okozott kisebb-nagyobb problémát a hatóságoknak és a vidéki földesuraknak, parasztoknak. Sárd és a Somssichok szempontjából 1800-ban majdnem tragikus vége lett egy helyi insurgens zendülésnek. Az események az eddig feltárt források és a szakirodalom alapján világosan követhetők. A felkelők a megye nyugati részéről, Tapsonyból indulván a Kaposvár felé vezető út melletti környék földesúri kúriáit feldúlták, pénzt és élelmet követeltek az ott tartózkodóktól. Különösen Nagybajomban volt nagy a pusztítás, ahol november 9-én a Sárközyépületek, de ezenkívül szinte minden földesúri kúria áldozatául esett a rombolásnak. A korábbi alispánt, a beteg és csaknem 80 éves öreg Paiss Boldizsárt meg is kínozták, de ekkor veszítette el anyagi biztonságát a Sárközy-lányt feleségül vevő Pálóczi Horváth Ádám is. A Somssichoknak Nagybajomban kastélya avagy kúriája nem volt, csak az ottani néhány fős irányító gazdasági személyzetnek tartottak fenn egy házat, így a nagybajomi rebelliónak még önmagában nem volt nagyobb jelentősége a família számára. Sárd Nagybajomtól mindössze két óra járásra van, így az uradalmi központban hamar tudomást szereztek a szomszédos eseményekről. 1800. november 10-én, vagyis másnap hajnalban az insurgensek Sárd felé fordultak. A sárdi templom tornyából figyelték a lázadókat, így a támadók észlelése után a Somssich-család tagjai az útrakész hatlovas hintójukkal elmenekültek. A felkelők a védtelenül maradt úrilakot feldúlták és kifosztották, az istállóban maradt paripákat megszurkálták, kirabolták az 1752-ben felépített udvari kápolnát, s a Somssichcsalád nemeslevelét a küszöbön baltával darabokra aprították. A vandalizmus óriási károkat okozott az addigi 60 éves építő munkában. A zendülők ezután Hetesre mentek, ahol a Jankovichkúriát dúlták fel, a földesúr Jankovich József némi ellenálló lövöldözés után egy titkos hátsó ajtón keresztül elmenekült. Azonban viszonylag hamar befejeződött a rebellió, néhány nap múlva a felkelők Kaposvárott megadták magukat. A Somssichok, - mint a környék leggazdagabb famíliája - szenvedték el a legsúlyosabb károkat, tudjuk például, hogy a megyeszékhelyen a lázadóktól 60 000 forintnyi ezüstöt vettek el, ami Sárdról származott. Némi öröm az ürömben, hogy a lázadók a rablott holmi nagy részét még maguknál tartották, így az visszaszerezhető volt tőlük. 50 50 Az eset leírása egyre nagyobb pontossággal több munkában is megtalálható. így például: Csánki, 503-504. p.; T.Mérey Klára: A somogyi parasztság útja a feudalizmusból a kapitalizmusba. Budapest, 1965. 88-94. p.; Mikóczi Alajos-Solymosi László, i.m. 1979.,stb.
