Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 33. (Kaposvár, 2002)

Kaposi Zoltán: Egy középbirtokosi família 100 éve Somogy vármegyében (A Somssich-család felemelkedése)

sáról semmit sem tudunk, valószínű, hogy - sok más akkori földbirtokoshoz hasonlóan - ők sem tudták a Neoacquistica Commissio előtt igazolni birtokjogukat, így a település királyi adományként kerülhetett tovább. Simonfát a későbbiekben is Sárd részének tekintették (bár a két település között 35 km van). Simonfa is lakott településként vészelte át a hódoltsági éveket, háztartásainak száma 1695-1714 közötti években 13 lehetett, ezt követően azonban egy lassú szaporodás indulhatott meg, s ennek eredményeképpen 1720-ban már mintegy 17 háztartást találhatunk a faluban, ez mintegy 200-250 főt tehetett ki. Tizenhét évvel később kapta adományba Somssich Antal az Ormánd patak Zala megyei oldalán fekvő Ormándhida pusztát, az erről szóló nádori adománylevél 1758. február l-jén látott napvilágot.

12 A település Simonyi és Path falu mellett található, közel Komárhoz, úrbéri népességgel nem rendelkezett, csak telepített munkásai lehettek. 2. A földszerzés másik lehetősége az előzőnél jóval bonyolultabb, s ennek értelmezéséhez mindjárt vissza is kell kanyarodnunk a pathi birtok jellegéhez. A 17-18. század fordulóján Somogy megye területén három olyan óriásbirtok is volt, amelynek korábbi tulajdonosai lassan-lassan elhaláloztak, viszont oldalágon rengeteg örököse maradt a földeknek. Mivel ezeket a birtokokat a hatalmas létszámú örökös miatt elsődlegesen osztatlanul kellett kezelni, így a megnevezés is ebből fakadt: a kihaló család nevéről „hagyaték"-nak aposztrofálták. Három ilyen birtok volt Somogyban: a Koroknyay, a Perneszy- és a Somlyay-Faiszy-féle hagyaték.

13 Mivel a nagyszámú örökös a legtöbb esetben hamar meg akart szabadulni földjétől, így mindig könnyen és olcsón lehetett jószágot szerezni, ugyanakkor veszélyes is volt a földszerzésnek ezen formája, mert mindig előkerülhetett egy újabb, nagyon távol élő örökös, aki érvényesíteni akarta el nem veszett tulajdonjogait. Somssich Antal a Somlyay-Faiszy és a Koroknyayhagyatékból tudott jelentősebb szeletet kihasítani magának, ám mindjárt hozzá kell tennünk, hogy Somssich nem rokonsági kötelék révén kapcsolódott bele a vármegye közéletét és a nemesi közgondolkodást is meghatározó, néha nagyon eldurvuló vitákba, hanem olcsó vásárlásokkal és bérleti szerződésekkel próbálkozott vagyonát növelni. A Somlyay-Faiszy-hagyaték hat nagyobb méretű falut és emellett mintegy húsz pusztát foglalt magába. A hajdani egységes uradalom a thóti Lengyel és a Mérey-családok ágán öröklődött tovább. 1721-ben a két család szétosztotta az uradalom földjeit: megegyeztek abban, hogy a hat falut elfelezik, míg a pusztákat szétosztják. Ezek szerint Gige, Kadarkút, Hedrehely, Viszló, Tab és Buzsák elfeleződött, a Lengyel-családhoz került a puszták közül Bogát, Kürtös, Bondomfécz, Bábony, Kás és Nyim, Pacsér-Visnye, Kápolnás-Visnye, Széplak, Gyöngyös és Szentimre puszta 2/3-át, míg a Mérey-família ágán öröklődött tovább Alsó-Visnye, Visnye-völgy, Körmend, Kenész, Hódos, Szentkirály és Horogvégh puszta. A Lengyel-ágon megpróbálták egyben tartani és megszervezni az uradalmi működést, ám a Mérey-vonal ezt nem tudta megtenni, így ezen a szálon folyamatosan tovább aprózódott a birtok. A Lengyel-uradalom kiegészült az ősi Lengyeltóti-domínium tekintélyes földjével, valamint a vrászlói-gárdosi-pathi birtokokkal, együttesen mintegy 85-90 ezer holdat tett ki, a megye területének mintegy 8 %-át.

14 Somssich földszerzéseinek helye a Kaposvár-Szigetvár közötti lankás, a Zselic nyugati felén lévő jó adottságokkal rendelkező vidékre esett. A Kadarkút-Gige-Viszló terület egy részét sikerült megszereznie, s mellé - más úton - a közel fekvő Csertő falut. Ennek a folyamatnak több elemét forrásszerűen is ismerjük. 1751-ben a Mérey-ágon öröklő Révay Elek 12 SML. Nobilitaria,. Somssich, 81. p. 13 Kaposi Zoltán: A Somlyay-Faiszy uradalom a 16-18. században. In.: Történeti tanulmányok Dél-Pannóniából I. Pécs, 1988. 65-79. p. 14 Kaposi Zoltán: Uradalmi gazdaság és társadalom a 18-19. században. Budapest-Pécs, 2000. 31. p.