Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 33. (Kaposvár, 2002)
Szántó László: Képviselő-választások Somogyban 1890-1910
somogyi térségekre korlátozódott, még pedig a megye nyugati-észak-nyugati vidékére, ahol a legjelentősebb volt a nagybirtok túlsúlya, illetőleg legrosszabb a birtokos parasztság gazdasági helyzete. Jellemző módon, a marcali és a somogyszili kerületben éppen nagybirtokosok, illetőleg számos uradalom közismert jogtanácsosa, Makfalvay Géza ügyvéd nyert mandátumot nemzeti párti színekben. A marcali kerület választói többségének tartós katolikus néppárti befolyásoltságát jelezte Zboray Miklós budapesti ügyvéd folyamatos sikere a századelő választásain. A képviselők és jelöltek társadalmi státusának elemzése alapján érzékelhető változásokra mutathatunk rá a korábbi időszakhoz képest. Az alanti táblázat összefoglaló képet ad a választásokon indult jelöltek, a nyertesek és vesztesek társadalmi állásáról. 76 Megjegyezzük, hogy átfedés van a mandátumot elnyerők és a vesztesek számadatai között, ugyanis néhány képviselő időnként vesztesen hagyta el a politikai küzdelem színterét. Sajnos, a vesztes jelöltek hatodáról nem sikerült közelebbi adatokat feltárni, miután a helyi lap, illetve lapok csak a neveiket közölték választási tudósításaikban, továbbá egyéb forrásokban sem leltük fel a neveiket. A képviselők és jelöltek társadalmi -foglalkozási megoszlása, 1892 -1910 AriszFöldTisztÜgyvéd Pap Egyéb HonvédGazdáik. IsmeÖsszes tokrata birtokos viselő érteim. tiszt fóldm. retlen Képviselőik 2 6 4 11 1 2 3 29 Vesztesek 2 3 7 15 2 8 4 8 48 Összes 4 9 11 26 2 8 2 7 8 77 A nagybirtokos arisztokrácia eben az időszakban már alig-alig vállalt közvetlen szerepet a képviselői mandátumokért folyó küzdelmekben, mert e réteg vezető somogyi reprezentánsai is úgy ítélték meg, hogy a velük szoros kapcsolatban lévő, többnyire közép- és kisbirtokos úri családokból származó ügyvédek és tisztviselők megfelelően képviselik politikai érdekeiket az országgyűlés képviselőházában. Ezért, valamint a helyi gazdasági és közéletben betöltött növekvő szerepe miatt, egyértelműen az ügyvédség játszotta a legaktívabb szerepet a választási küzdelmekben. Mind a képviselők, mind a vesztes jelöltek több mint egyharmada vagy gyakorló ügyvéd a választási fellépése idején vagy pályafutása nagyobb részében ezt a foglalkozást űzte. A nemesi eredetű, úri státusú földbirtokos réteg közvetlen politikai szerepvállalásának mértéket a fentieknél nehezebb megbecsülni. A számokból kitűnik, hogy többnyire sikeresen szerepeltek a választási küzdelmekben, s így a képviselők ötöde közülük került ki. Ide kívánkozik a megjegyzés, hogy többségük az ezerholdasok közé tartozott. A középbirtokos réteg szerepe azonban ennél jelentősebbnek értékelhető, amennyiben figyelembe vesszük az ügyvédek és tisztviselők nem jelentéktelen hányadának földbirtokos státusát is. Tovább lépve rögzíthetjük, hogy az egyéb értelmiségi foglalkozásúak, például újságírók, tanárok és papok nem játszottak különösebb szerepet, legalább is Somogyban s általában vesztesen kerültek ki a választási harcból a többnyire fővárosi illetőségű értelmiségiek. Az 1900-as évek első évtizedeiben fellépő új, sikeres politikai erő, a kisgazdamozgalom „saját embereivel" vett részt a választási harcokban, és Somogy megye esetében meglehetős sikerrel. 76 A választásokon fellépett személyek társadalmi státusáról, foglalkozásáról a helyi és az országos lapok közleményein túl az egykorú országgyűlési almanachok, valamint különféle helytörténeti kiadványok szolgáltak alapvető forrásként.