Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 33. (Kaposvár, 2002)

Szántó László: Képviselő-választások Somogyban 1890-1910

Valamennyi választókerületben az ellenzéki pártok szereztek mandátumot, mégpedig 6-ot a függetlenségiek, kettőt a Nemzeti Párt. A ténylegesen leadott, ill. a hozzászámított szavazatok megoszlása valamivel arányosabb képet nyújt a megye politikai erőviszonyairól. A Negyvennyolcas Függetlenségi Párt jelöltjeire jutott a voksok több mint kétharmada, mintegy negyedét szerezte meg a 7 kormánypárti jelölt, míg a Nemzeti Párt két jelöltjét az összes szavazó közel egynegyede támogatta voksaival. Országosan korántsem ez volt a helyzet, ugyanis a Szabadelvű Párt, annak ellenére, hogy érzékeny veszteségeket szenvedett, ismét magáénak tudhatta a parlamenti többséget.

13 A választások somogyi kimenetele egyedinek bizonyult a környező vármegyékkel összehasonlítva is, mert a három dél-dunántúli megye mindegyikében szerzett néhány mandátumot a Szabadelvű Párt. Az 1869. évihez hasonló vereség miatt a helyi kormánypárti tényezőknek számot kellett adniuk a súlyos kudarcról. A Somogy c. lap a párt szervezetlenségével és tehetetlenségével igyekezett magyarázatot adni, s az alkotmányos élet, a politikai erőviszonyok hullámzására hívta fel a Szabadelvű Párt híveinek figyelmét. Tárgyunk szempontjából ennél jóval nagyobb figyelmet érdemel a főispán 1892. március 12-én kelt bizalmas jelentése,

14 amelyben - a vereség magyarázatát keresve - visszatekintett a választások somogyi történetére, a megyei politikai erőviszonyok alakulására. Az értékes tartalmú, s a maga nemében egyetlen ilyen, fennmaradt somogyi feljegyzés szövegét mellékeljük a tanulmányhoz. Ezen a helyen a főispáni értékelés legfontosabb megállapításait és következtetéseit vesszük számba, figyelemmel arra: vajon a főtisztviselő milyen mértékben érzékelte a korabeli társadalmi és politikai viszonyokban rejlő feszültségeket, az új politikai törekvéseket? A főispán alapvetően a külső körülményekben, a nagybirtokos és a vagyonos középbirtokos réteg elpártolásában kereste a súlyos vereség magyarázatát. Sorra vette azokat a volt kormánypárti képviselőket és mérvadó megyei politikai személyiségeket, akik elhagyták a kormánypártot, s vagy a Nemzeti Párt vagy a függetlenségiek jelöltjeit támogatták erkölcsi és anyagi tekintetben egyaránt. Amegye közéletében szinte egy évszázada meghatározó szerepet betöltött Somssichok „negatív szerepéről különös hangsúllyal és alapossággal számolt be Tallián Béla. A miniszterelnök részletesen informálódhatott arról, hogy melyik jelölt kampányára mennyi pénzt költöttek, s milyen más módszerekkel támogatták az ellenzéki jelölteket. A jelentésben olvashatunk a Szabadelvű Párt somogyi kampányköltségeiről is, bár feltételezhető, hogy a valóságosnál kisebb összegekről adott számot a vármegye főispánja. S habár a közölt adatok nem pontosak, miután a főispán is csak híresztelések alapján szerezhetett tudomást a felhasznált pénzekről, a jelentésnek ezeket a passzusait azért tekintjük igazán értékesnek, mert egy kortárs kormányzati főtisztviselő tollából olvashatunk a dualizmuskori választásokat kísérő korrupció méreteiről. A főispán kísérletet tett arra, hogy az előző évtizedek során végbement megyei társadalmi és politikai változások következményeként is láttassa a kialakult helyzetet. Álláspontja szerint a kudarc magyarázata a vezető „intelligens földbirtokos elem" elfordulása a demokratikusabb színezetűvé vált megyei politikától, a közügyektől. A részigazságot tartalmazó megállapításon túl ismét csak a személyi feltételek alakulásában találta meglelni a magyarázatot. A korábban évtizedekig regnáló főispán és alispán kényelmessége és érzéketlensége a modernebb politizálás módszerei iránt, lettek volna - a néhány éve szolgáló - főispán szerint az előidézői a politikai erőviszonyok megváltozásának. Ugyancsak a személyi tényezők hangsú13 A parlamenti karéjban 243 kormánypárti, 100 függetlenségi és 70 nemzeti párti képviselő foglalhatott helyet. 14 Fői.Biz./30/1892.