Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 32. (Kaposvár, 2001)

Kaposi Zoltán: A magyarországi nagybirtokrendszer változásai (1700-1945)

\ ményesíteni kell a rendszert. 1688 áprilisában I. Lipót király a töröktől visszafoglalt magyarországi földeket az Osztrák Udvari Kamara alá rendelte, s így ezeken a földeken a bíráskodást a kamarai adminisztráció látta el. 1688. december 9-én aztán megszületett az az intézmény, amely a következő ötven év alatt a tulajdonosi problémák rendezésére volt hivatott: a Kamarán belül felállították az Újszerzeményi Bizottságot. Egyúttal Lipót elrendelte, hogy a töröktől visszafoglalt területeken a volt birtokosoknak hivatalos írással, oklevéllel kell igazolniuk birtokjogukat, s ezen felül a birtok forgalmi becsült értékének 10 százaléknyi lefizetése után (fegyverváltság) visszaadható a föld az ősi birtokosnak. (Erdélyre a bizottság tevékenysége nem terjedt ki.) Mivel elég lassan indult meg a folyamat, másfél évvel később részletesen szabályozták az eljárás menetét, a tulajdonjog igazolásának módját. A problémát igazából két motívum adta. Egyrészt a magyarországi nemesség döntő többsége a XVI. század közepe felé földjeit, s ezzel jövedelmei nagy részét elhagyta, s általában vagy a határvidékek felé, vagy pedig az ország északi részeire húzódott, ám ezzel el is vágta magát korábbi vagyonától. Az ún. kettős adóztatási rendszer lehetősége csak nagyon keveseknek adatott meg, s főleg nem a korábbi földjeit elhagyó egyszerűbb köznemesi, kisnemesi társadalomnak, ez a társadalmi réteg a 10 %-os vagyondézsmát nem tudta előteremteni. Talán valamivel könnyebb volt a helyzet az igazoló papírok előteremtése kapcsán, itt lehetőség nyílt arra, hogy esetleg a több évszázada elkallódott papírokat egyéb igazolványokkal helyettesítsék. Csak egy példa erre: a Dunántúlon fontos pozíciót betöltő thóti Lengyel família (80 000 hold birtok, a lengyeltóti és a szigligeti uradalom tulajdonos családja) birtokigazoló papírjai az 1696-os szigligeti várégésben odavesztek, ám néhány év alatt Zala vármegyétől sikerült tanúkkal hitelesített igazoló levelet szerezni, s végül 1722-ben visszakaphatták birtokaikat. Nem volt „túl gyors" a folyamat, de egy generáció alatt legalább visszaszerezték földjeiket. Az udvar is érezte, hogy nem tolonganak az ajtó előtt pénzzel a magyarországi nemesek birtokaik visszaszerzése céljából, ugyanakkor a kincstárnak pénzbevételekre volt szüksége, hiszen a bécsi kormányzat óriási adósságokat halmozott fel a háború alatt, s ráadásul jelentősebb hadvezéreit, azok anyagi erőfeszítéseit valahogyan díjazni kellett. Ennek egyik módja a korabeli kiváltságok némelyikének megnyirbálása, a szerzett birtokok zálogba adása volt. 1701-ben például a jászkunok kiváltságait elvették, s a Jászkun-kerületet - mint hadiszerzeményt - eladásra bocsátották, a jászkunokat pedig jobbágyi adózásra szólították fel. Egy évvel később pedig, 1702-ben a Jászkunságot 500 000 forintért zálogba adták a Német Lovagrendnek. 1702. augusztus 20-án átalakították az Újszerzeményi Bizottság működését. Utasították a Kamarai Bizottságot, hogy dolgozzon ki hatékonyabb rendszert az eddigieknél, aminek végeredménye az lett, hogy a megyék fizessenek egy nagyobb összeget, s belül rendezzék a birtokjogi kérdéseket. A tisztázott birtokjogoknak megfelelően a vármegyének kellett kivetnie az arányos pénzfizetési kötelezettséget, s a beszedésről is magának kellett gondoskodnia. Ezt az uralkodó is elfogadta. Ám jött a Rákóczi-szabadságharc, s újra felborult minden: 1706-ban Ersekújvárott a Szenátus ülése elvetett minden „újszerzeményi jogot". Amikor befejeződött a szabadságharc, újra a törvényesebb formákhoz fordult az udvar: Pozsonyban, Kassán és Zágrábban felállított három olyan bizottságot, amelyben már magyarok is voltak, s ezeken keresztül próbálta meg a tulajdoni kérdéseket véglegesen rendezni.