Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 32. (Kaposvár, 2001)

Szabó Bálint: A szovjet-jugoszláv viszály következményei egy funkcionáriusi értekezlet tükrében

mé nyilváníthatott. Ebből következően nem volt garancia arra, hogy a megyei pártve­zetés nem azok körén kívül talál-e ellenséget magának, mint akiket a járási vezetők lelepleztek. A buzgalmon túl tehát az ellenőrzést irányítók jóindulatára is szükségük volt a funkcionáriusoknak, hogy kellően ébernek találtassanak. Az Ács által elmon­dottakból pedig nem éppen jóindulatra lehetett következtetni. O inkább a feladat ne­hézségét domborította ki: „Előre megjósolhatom, hogy nem lesz könnyű dolog. Ha elmúlik 4 hét, egyik-másik járás ijedten látja, milyen keveset tudott tenni 4 hét alatt. " I36 A beszámolóhoz hasonlóan a zárszóból sem maradtak ki az MDP legfelső ve­zetésére és a Tájékoztató Irodára történő hivatkozások. Mikor a fegyveres erőktől na­gyobb fegyelmet kért, azzal indokolta, hogy „Rákosi elvtárs ezt az október 27-i beszé­dében kihangsúlyozta"'. 137 Befejezésként pedig a következő módon figyelmeztette kötelességeire hallgatóságát: „A Tájékoztató Iroda minden kommunista munkás és paraszt nemzetközi kötelességévé tette, hogy a Tito fasiszta klikk ellen harcoljunk és támogatást nyújtsunk a jugoszláv népnek felszabadító harcában. Egyúttal előírta, hogy a kommunista munkások és parasztok úgy harcoljanak, hogy sehol a legkisebb tá­maszpontot a fasiszta ügynököknek ne engedjenek. Mi ott állunk, hogy meg akarja vetni a lábát a határainkon a Tito-fasizmus, itt akarja kiépíteni ügynökségét, s ide becsempészni ügynökeit, és harcolnak, hogy itt támpontot nyerjen. Farkas Mihály elvtárs azt mondta, hogy a határsávon belül minden fasiszta ügynöknek meg kell élve vagy halva semmisülnie. Ez is arra mutat, hogy óriási jelen­tősége van, hogy a határsávban átjutott ügynökök lebukjanak, hogy ott a Tito-fasiz­mus támpontra ne találjon. Reméljük, hogy minden elvtárs átérzi ennek jelentőségét és e szerint fog dolgozni. " I38 Az értekezleten elfogadott határozat A jegyzőkönyv az értekezleten elfogadott határozatot konspirációs okból nem tartalmazza. A határozat szövege azonban rendelkezésre áll. Tematikájában és felépí­tésében Ács beszámolóját követi, a végén rövid kiegészítés található. Szellemében és elvi tartalmában is megegyezik a határmenti funkcionáriusok értekezletén elhangzot­takkal. A tömörebb megfogalmazás miatt hangneme mégis harciasabb az értekezleté­nél. Tanulmányunk zárásaként közöljük a határozatot. 139 „ Szigorúan bizalmas! Csak a járási titkár páncélszekrényében őrizhető! A Já­rási Pártbizottság épületéből ki nem vihető! Csak a járási titkár kezelheti! " „A határmenti pártmunkások értekezletének határozata 1951. február 22-én." 136 Uo. 137 Uo. 138 Uo. 242. p. 139 A konspirációs szándékot - az értekezleten elhangzottakat figyelembe véve - a dokumentum fejléce alapján feltételezzük. Ács Lajos - mint idéztük - a közvetlen határvédelemmel kapcsolatos általános értékelés elmaradását is konspirációs okkal magyarázta. A Somogy Megyei Levéltár iratanyagában az 1951. február 22-ikei határozat a Megyei Pártbizottság 1951. február 1-jei VB ülésének jegyző­könyvéhez van csatolva. Ennek megfelelően a dokumentum levéltári jelzete: SML XXVII. 550. f. I./ 10. őe. 134-137. p.

Next

/
Thumbnails
Contents