Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 32. (Kaposvár, 2001)

Szabó Bálint: A szovjet-jugoszláv viszály következményei egy funkcionáriusi értekezlet tükrében

zottság tétlenek maradtak. Több esetben a megyei pártbizottságnak kellett kezdemé­nyezőén fellépnie. Ács elismerte ugyan a barcsi DISZ-üggyel kapcsolatban, hogy az érintett pártbizottságok „a legterhelőbb adatoknak" nem voltak birtokában. Szerinte azonban „ egy sereg tényből" felfigyelhettek volna ezekre „dolgokra". 21 Sokat sejtet a megyei első titkár gondolatmenete „a legterhelőbb adatok" hiányával kapcsolatban. Az előadó azonban még cifrább adalékkal és a belőle levont tanulsággal is szolgált: „A Szövosz megyei ügyvezetője, amiről régen tud Virovecz elvtárs, Pécsen bordélyház tulajdonos volt. Ez a kapitalisták legaljasabbika közé való, aki emberi tes­tekkel kereskedett. Ez a kufár lélek könnyű példája a Tito fasisztáknak. Most gondo­lunk a gépállomásokra, az erdőigazgatóságokra, a különböző könyvterjesztő vállala­tokra, és egyéb gazdasági és tömegszervezetekre. Ha nem vigyázunk, egyszer csak azt látjuk, hogy mindenütt ellenséges elemek vannak bent. " 28 A SZÖVOSZ ügyvezetőjé­nek esete iskolapéldául szolgálhat az antitioista leleplezési kampány jellegét illetően. ATito-ügy a hazai nemkívánatos elemekkel való leszámolás katalizátorául is szolgált. Ehhez azonban igazolni kellett, lehetőleg konkrét példákkal, Tito és a belföldi kárte­vők kapcsolatát. A leánykereskedő példájával ezt morálfilozófiai úton oldotta meg Ács. A veszély komolyságának érzékeltetésére azonban még egyéb szellemi muníció felhasználását is szükségesnek látta: „ Olvastuk többen Ignatov könyvét. Ebben szépen meg volt írva, hogy a bolsevik illegális harcosok kereskedelmi vállalkozásnak álcázták forradalmi tevékenységüket. Ha történetesen itt a Szövoszban, az erdőigazgatóságon, állami gazdaságban, különösen vezető helyeken beépül az ellenség, gond nélkül elhe­lyezheti a maga embereit, akik rendszeresen jelentéseket készíthetnek, utazhatnak, sőt vállalati és gazdasági ürügy alatt különböző értekezleteket is tarthatnak. Fel kell is­merni ennek a veszélyét. " 29 A veszély pedig - Ács szerint - megköveteli a határozott cselekvést: „Félre kell dobni mindenféle huzavonát, tehát ezen a területen... A határsávból a fasiszta katonatiszteket, a söpredéket, akik nyilvánvalóan ellenségeink, el kell távolítani. Men­jenek dolgozni más vidékre. " 30 A kérdéskör lényegének megismétlése sem maradha­tott el: „Megismétlem, ha itt az ellenséget ütjük, Tito dolgát nehezítjük. Bázisát semmi­sítjük meg. Ez ennek a kérdésnek a lényege. Ezért kell a járási pártbizottságoknak kérlelhetetlenül fellépniük a járás megtisztításában az ellenségtől. " 31 A továbbiakban az előadó még röviden kitért egy örökzöld problémára: „A kulá­kok és a klérus szerepét meglehetősen feltártuk már különböző megbeszéléseken. Itt is nagyobb energiára van azonban szükség. A kulákok és a papok az ügynökségek szállás­csinálói lehetnek. Ez a lehetőség fennáll. Tehát leleplezésüket fokozottabban kell végez­ni, mint másutt. " 32 Az előbbi idézet alapján körvonalazható az ellenség leleplezésének mechanizmusa. Különböző társadalmi tényezők általános értelemben ellenségnek nyil­váníttatnak. Ebből következően, minden egyes egyéni képviselőjüket potenciális ellen­27 Uo. 28 Uo. 29 Uo. 221-222. p. 30 Uo. 222. p. 31 Uo. 32 Uo.

Next

/
Thumbnails
Contents