Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 32. (Kaposvár, 2001)
Paál László: Somogy megye sajtója 1945-1950 (Negyedik közlemény)
cseket, melyekből íveket kellett vágni ahhoz, hogy azokat a kéziberakásos gyorssajtón alkalmazni tudják az újság kinyomásához. 1 (Egyelőre, 1946. augusztus 31-ig, egy lapból állt napilapként csak január 15-étől megjelenő az újság. Ettől kezdve hétköznaponként négy, vasárnaponként nyolc oldalon jelent meg, 40x27 cm-es nagyságban.) A lapindításról néhány nappal korábban határoztak az MKP somogyi - persze a valóságban csak kaposvári - szervezete alakuló ülésén. Itt nevezték ki Mike Imrét, a Latinca zászlóalj egykori parancsnokát főszerkesztőnek, András László egyetemi hallgatót segédszerkesztőnek. 2 Mike 1946. április 9-ig töltötte be e tisztet, amikor más pártfeladatot kapott. Ót Havas Béla követte augusztus 4-ig. Ekkor került az impresszumba felelős szerkesztőként Dobó Istvánnak, az MKP Somogy megyei Bizottsága titkárának neve. Ó ez év november 14-ig állt a lap élén, majd a sorban az alábbiak következtek: Erdei László (1946. november 14.-1947. október 30.), Gáthy István (1947. október 31.-1948. április 16.), Radó István (1949. április 3.-1950. szeptember 30.). A Somogyvármegye fejjel megjelent lap címében „gazdaként" a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front nevét tüntették fel. (Azonos címmel már jelent meg hetilap Kaposváron 1887-1888 között, ellenzéki újságként.) Ezt a megjelölést 1945. december 27-ével a Politikai napilap megnevezés váltotta fel, melyet 1947. május 23-ig viselt. Másnaptól 1948. április 30-ig A Magyar Kommunista párt Somogymegyei napilapja alcímmel adták ki, 1951. február 28-ig. - Hogy a Nemzeti Front megjelölés mennyire fedőnév volt, azt a párt vezetői soha nem tagadták, de azért - tartva a kommunistáknak a szovjetbarát politikája, a Tanácsköztársaság híve okán igencsak erős népszerűtlenségétől - jobbnak látták csaknem egy esztendeig deklarálni a laptulajdonos nevét. A lap megjelenése után több mint egy héttel, január 18-i keltezéssel kapott ideiglenes működési engedélyt. 3 A végleges engedély nem került elő, csak az ez iránti kérelem felterjesztése, 1945. augusztus 17-i dátummal. 4 A Somogyvármegye, egyesülve a szociáldemokrata Somogyi Világossággal 1948. május l-jétől 1949. február 21-ig Somogyi Hírek címmel jelent meg. A következő naptól Somogyi Naplóvá változtatta a nevét, melyet 1951. február 28-ig viselt. Az újság beköszöntő, Új világ felé c. vezércikkében tipográfiailag is kiemelte: „A felszabadult magyarság kibontatott zászlóján a demokrácia a jelszó. " És ugyanitt 1 Somogyi Néplap (a továbbiakban: S. Néplap) 1970. január 9. 2 Paál László: A megyei sajtó harca a demokratikus és szocialista forradalom győzelméért. In: Suri Károly (szerk.): A munkásegység fejlődése Somogy megyében 1944-1948. Kaposvár, 1979, MSZMP Somogy megyei Bizottság Oktatási Igazgatósága, 155-182 p. - Kellner Béla a Somogyi hírlapok és folyóiratok bibliográfiája c. munkájában (Kaposvár, 1957, Somogy Megyei Könyvtár) nem tünteti fel Mike Imre nevét, holott a megjelölt időben minden kétséget kizáróan ő volt a Somogyvármegye felelős szerkesztője. 3 Somogyvármegye (a továbbiakban: Svm.) 1948. április 30. 4 SML Főispáni iratok, 28498/17/1945. - A debreceni Ideiglenes Kormány 1945. március 19-i keltezéssel szabályozta a napilapok kiadását. 390/1945. ME sz. rendelet végrehajtási utasítása, melyet a miniszterelnöki államtitkár adott ki, az alábbiakat tartalmazza: „Időszaki lap csak saját aláírásommal ellátott engedélyirat alapján jelenhet meg. Csak akkor bír érvénnyel, ha január 20-a a fegyverszüneti feltételek aláírása - után Írattatott alá. Amennyiben közérdeket szolgálna a politikai időszaki lap megjelentetése, úgy az ottani pártok vezetői engedélyt kérhetnek. Főispáni javaslat, vélemény beterjesztendő." Aligha járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy a szabályozás a gyakorlat után kullogott.