Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 32. (Kaposvár, 2001)

Szántó László: Képviselő-választások Somogyban Tisza Kálmán miniszterelnöksége idején, 1875-1890

részvételi hajlandósága nem állapítható meg pontosan, mert csak 1881 —82-től maradtak fenn összesítő kimutatások a választói névjegyzékbe felvertekről.

11 A szavazók 16 egyéni, többségükben pártok által indított jelölt közül választhattak a nyolc kerületben, akik közül Fornszek Sándor függetlenségi párti jelölt ellenfél nélkül, míg a Tabi kerületben három, köztük két kormánypárti jelölt szállt harcba a mandátumért. A Szabadelvű Párt zilált megyei állapotát tükrözte az a tény, hogy három kerületben nem indult senki a párt zászlaja alatt. A negyvennyolcasok, talán tudatosan, de minden esetre jó érzékkel, nem állítottak saját jelöltet az ellenzéki pozícióba átment nagybirtokosokkal szemben. A leköszönő képviselők közül végül is hatan indultak a választáson, közülük egy - Széchényi Pál - már nem kormánypárti, hanem egyesült ellenzéki színekben. A választáson az ellenzék átütő erejű győzelmet aratott Somogy megyében. A Negyvennyolcas Függetlenségi Párt öt képviselői helyet szerzett, az Egyesült Ellenzék egy mandátumhoz jutott, de ellenzéki programmal indult a két, önmagát pártonkívülinek minősítő képviselő is. A dualizmuskori választásokról készült egykorú választási térkép

12 készítői szerint a három képviselő közül ketten tartoztak a 67-es ellenzéki csoporthoz. A kormánypárt súlyos veresége azt is jelezte, hogy a megyében visszalendült a politikai szimpátia ingája a korábbi helyzetbe. Ennek bizonyságául érdemes megemlíteni azt a tényt, hogy a függetlenségi ellenzék a szavazatok közel 40 %-át kapta, míg egyharmada az egyéb ellenzéki jelöltekre jutott. Megjegyzendő, hogy országosan korántsem volt ilyen sikeres az Egyesült Ellenzék.

13 A többi dél-dunántúli megye közül is erősen kivált a somogyi választási eredmény, ugyanis Baranyában és Tolnában fölényesen nyert a kormánypárt, míg Zala megyében többé-kevésbé egyenlően oszlottak meg a parlamenti mandátumok a három politikai csoport között.

14 A megválasztott somogyi képviselők társadalmi státusza és politikai arculata ugyancsak figyelemre méltó, de nem azért, mintha gyökeres változás történt volna ebben a tekintetben. A 67-es ellenzék színeiben kivétel nélkül arisztokrata vagy köznemesi eredetű nagybirtokosok indultak, akik mint önálló személyiségek vettek részt a politikai küzdelemben. A korszakra jellemző választási módszerek ismeretében nem merész feltételezés azt állítani, hogy vagyoni állapotuknak nem csekély szerepe volt sikereikben. (Lásd erről később az 1887. évi választásokon történteket!) A függetlenségi párti ellenzék jelöltjei és képviselői körében megnőtt az ügyvédek száma, de indultak még középbirtokos családok tagjai is. 11 Az 1878. évi választói névjegyzékek összesítő kimutatásai nemcsak a megyei iratanyagból hiányoznak. A Képviselőválasztók sommás kimutatása c. sorozatban sem lelhetők fel 1878. évi összesítések. A sorozatnak Az ország összes választókerületeiben 1881. és 1882. években összeírt országgyűlési képviselőválasztók száma között mutatkozó különbségekről c. kötetének adataihoz képest érzékeltetjük - hozzávetőlegesen - az 1878. évi választói aktivitást. 12 A magyarországi képviselőválasztási kerületek térképei, 1861-1915. (szerk.: Kreith Béla). Kézirat az Országgyűlési Könyvtárban) 13 A Szabadelvű Párt a visszaesése ellenére biztos kormányzati többséget szerzett a 239 mandátummal, míg a függetlenségiek 76, az Egyesült Ellenzék 57 képviselőházi helyet nyert el. 14 nemzetiségi és 19 pártonkívüli állású képviselő szerzett még képviselői mandátumot. In: Pártok és választások 18751990. (Pártpanoptikum - 35 választás, 256 párt Magyarországon 1848-1990.) írta és összeállította: Jónás Károly, Bp., Interart, 1990. 14 Lásd az előző jegyzetet!