Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 31. (Kaposvár, 2000)
Tilcsik András: Az eszményi hadvezér alakja és a magyar honvédelem reformja Zrínyi Miklós prózai munkáiban
nak, hogy a vezér olyan helyzettel kénytelen szembesülni, amely felkészületlenül éri, és ezáltal nehezen megoldható probléma elé állítja. Természetesen nem lehet minden eshetőségre tökéletesen felkészülni, hiszen a háború mindig rejthet magában olyan előre nem látható akadályokat, amelyekkel előzetesen számolni még a legkitűnőbb hadnagyok számára is lehetetlenség. Az ilyen helyzetek megoldására is felkészíti a kapitányt ez az állandó mérlegeléssel, fokozott szellemi tevékenységgel járó lelki készenlét, amelynek segítségével „ha nem nyerünk is ...egyebet, mégis megszoktatjuk a mi lelkünket, hogy fáradhatatlanná légyen". 69 Korábban már említettük, hogy Zrínyi felfogása szerint milyen nagy jelentősége volt a háborúban jelenlévő lélektani tényezőnek, és ennek következtében a parancsnok által a katonákra gyakorolt pszichológiai hatásnak. A biztonság szempontjából is rendkívül fontos, hogy egy-egy győzelem után se a hadnagy, se a vitézei, ne tanúsítsanak túlzott önbizalmat, hiszen - mint már fentebb is utaltunk rá - aki elbízza magát, „kevésnek tartja és semminek gondolja ellenségét, mindenkor kárt vall". 10 Természetesen a vert had lélektani befolyásolása, fellelkesítése, és irányítása is legalább ilyen fontossággal bír a sereg biztonságának szempontjából, hiszen ilyenkor a vereséget szenvedett, gyakran önbizalom, lelkesedés és odaadás nélküli katonák számára a különböző veszélyek és akadályok sokkalta nagyobb problémát jelenthetnek, mint normális esetben. Mind a támadás, mind pedig a vele szoros összefüggésben lévő védekezés szempontjából tehát nagy jelentősége van annak, hogy a kapitány ismerje saját és az ellenfél seregének jellemzőit, sajátosságait, hiszen ez fontos előfeltétele annak, hogy megfelelően mérlegelve helyes döntéseket hozhasson. Az ellenség szándékainak megismerésében, gyengéinek kitapasztalásában és ezáltal eredményes haditettek végrehajtásában igen lényeges szerepe van a hírszerzésnek. Mint ahogy Zrínyi - aki ismerve és tapasztalva ennek fontosságát, maga is igen nagy gondot fordított a nem csupán kémek által történő, nemegyszer több vonalon is folytatott felderítésre, információszerzésre - megfogalmazta: „ valamennyi vitéz cselekedet volt ez világon, mind jobbára kémek által ment végben ". 7I Természetesen a „hadnagynak" nem csak a hírszerzéssel kell törődnie, hanem arról is gondoskodnia kell, hogy az ellenséges csapatok birtokába ne juthassanak olyan információk, amelyek kiszivárgása veszélyes lehet seregére és tervezett hadműveleteinek sikerére. Hogy Zrínyi számára ez a gyakorlatban is milyen nagy jelentőséggel bírt, bizonyítja Batthyány Ádámmal folytatott levelezése, amelynek során oly gyakran figyelmeztette a titoktartás fontosságára a török elleni vállalkozásokban vele szorosan együttműködő főkapitányt. Hasonlóan a hírszerzéshez és a vele kapcsolatos katonai tevékenységekhez, a helyzetmegítélés, a különböző háborús körülmények teremtette szituációkhoz való alkalmazkodás és az ezek kapcsán felmerülő, korábban még sohasem tapasztalt problémák megoldásának képessége szorosan kapcsolódik mind az offenzív, mind a defen69 ZMHM 227. p. 70 ZMHM 158. p. 71 ZMHM 148. p.