Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 31. (Kaposvár, 2000)

Szabó Bálint: Somogy megye felsőbb párfórumainak szerepe a szovjet-jugoszláv viszályban 1948 és 1951 között

A Párt és a kormány határozata felszabadította a mezőgazdasági forgalmat, ennek eredményeképpen eltörölte a jegyrendszert, és megkezdődött a vásárlás. Ipar­cikk bőven van, és azt kell látni, hogy a megyék közül Somogy megye az, ahol a legna­gyobb arányú a vásárlás a falun. Ha ezt egybevesszük, akkor meg kell látni, hogy a termés jó, begyűjtenivaló volt, csak nem az államhoz került, hanem pénzzé tette a pa­rasztság, és a pénzt vásárlásra fordítja. Ez azt mutatja, hogy Somogy megyében is lehetett volna eredményeket elérni. A mai értekezletnek, egyéb alapvető feladatain kívül, erre a kérdésre különös figyelmet kell fordítani. Én azt hiszem, hogy a mai értekezlet nagy lendületet ad a begyűj­tés lemaradásának behozására. A párt- és kormányhatározat, a jegyrendszer megszün­tetésével, a mezőgazdasági forgalom felszabadításával, a begyűjtés sikerének egyik fel­tétele volt. A sikert azonban, elvtársak, valósággá kell tenni. Ez a döntő feladat a kö­zeljövőben. Nem elég ezt a sikert előkészíteni, hanem a sikert biztosítani kell. Ha a siker biztosításának egyik alapvető feltétele meg van adva az elvtársaknak, és Somogy megyé­ben a mi feladatunk itt, elvtársak, fokozottabban más, mint más megyékben. A párt- és kormányhatározat feladatként tűzte ki azt, hogy február 29-ig, legké­sőbb, el kell törölni a hús- és a zsírjegyet, és ez azt jelenti, hogy nekünk olyan hús- és zsírmennyiséget kell biztosítani, mely biztosítja ennek sikerét és tartósságát is. Ezt meg fogjuk hozni. Ez is mint a begyűjtés terén, áldozatkészséget követel. A Párt és a kormány határozata új és nagy feladatokat ró pártszervezeteinkre, és minden egyes kommunistára. Ennek a párt- és kormányhatározatnak maradéktalan végrehajtása előnyt biztosít azoknak a dolgozó parasztoknak, akik eleget tettek az ál­lammal szembeni kötelezettségüknek. Elvtársak, ez nem könnyű feladat. De, mint pl. a szabad őrléssel kapcsolatosan is, kommunistáink és pártszervezeteink egy bizonyos mértékben ellenálltak. Biztosítani kell tehát a dolgozó parasztok számára azt, amit részükre a kor­mány és a Párt határozataiban lerögzítettek. Tanulmányozni kell a rendeleteket, utasí­tásokat, melyek ezzel kapcsolatban megjelentek. Tudatosítani kell először a tagság körében, másrészt a széles dolgozók között. A Párt és a kormány határozata csak a jól teljesítő, a feladatukat becsületesen teljesítő dolgozó parasztoknak biztosította ezt. Tudatosítani kell azt is, hogy a határozat felhatalmazza az élelmezési minisztert arra, hogy a rosszul teljesítők ezekből ki legyenek zárva. Nem lenne jó ezekkel élni, de akkor, amikor szükséges, okvetlen megtesszük. Ezt tudva kell hozzáfogni ahhoz, hogy a feladatokat teljesíteni tudjuk a jövőben is. Somogy megyében is jelentős eredmények vannak a dolgozó parasztság teljesí­tése terén. Erre a rétegre támaszkodva a Párt és a kormány határozata hatalmas fegy­ver a begyűjtés harcáért folyó küzdelemben. A Párt és a kormány határozata, elvtársak, az ellenségnek súlyos veresége, mégpedig az egyik komoly frontszakaszon, a közellátás frontszakaszán. Tudjuk azt, hogy a múlt tél során az ellenség komoly nehézségeket okozott. Az ellenséggel szemben mi a dolgozók érdekeit igyekeztünk megvédeni, úgy, hogy beve­zettük a jegyrendszert. Azóta azonban szívós és kitartó munkával az ellenséget szűk térre szorítottuk. S a jövőben még szívósabban vesszük fel velük szemben a harcot.

Next

/
Thumbnails
Contents