Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 31. (Kaposvár, 2000)
Szabó Bálint: Somogy megye felsőbb párfórumainak szerepe a szovjet-jugoszláv viszályban 1948 és 1951 között
Ha az elvtársak körülnéznek a faluban az alapszervezeteknél, azt látják, hogy olyan új és nagy feladatok állnak előttünk, amelyek egy-két évvel ezelőtt nem álltak a falusi kommunisták és pártszervezetek előtt. Az a munkaterület, melyen a falusi pártszervezeteknek működnie kell, kiszélesedett, mégpedig igen jelentős mértékben. Miről van szó? A falun hozzákezdtünk a falu, a mezőgazdaság szocialista átszervezéséhez. Ezen a területen a kommunistáknak új és fokozottabb, a jövőben még nagyobb feladataik lesznek. Létrejöttek a helyi tanácsok, Népköztársaságunk államhatalmának szervei. A kommunistáknak ezen a téren igen messzemenő és fontos feladataik vannak. Azelőtt ilyen feladatok nem álltak az elvtársak előtt. 2.) A terménybegyűjtés az idén jelentkezett, a maga nagy feladataival átfogva a mezőgazdaság igen jelentős ágazatait, és beilleszkedett népi demokráciánk tervgazdálkodásába, mely a jövőben még inkább ki fog domborodni. Az államfegyelemért folyó harc terén, azért, hogy úgy az államigazgatás szervei, mint a parasztság falun az állammal szembeni kötelezettségének eleget tegyen, döntő feladata minden kommunistának. A falu kulturális elmaradottságának felszámolása terén a falusi pártszervezetekre új, nagy és a jövőben még nagyobb feladatok várnak. Mindez azt mutatja, hogy a falusi pártszervezeteinknek és kommunistáknak egyaránt komoly, nagy munkát kell végezni az egyre szélesedő munka területén. De azt is látni kell, elvtársak, hogy a pártszervezés falusi területén más változások is végbementek és mennek végbe. Azelőtt falun csak területi pártszervezet működött. Az utóbbi időben a helyzet megváltozott, vannak állami gazdaságok, műhelyekben pártszervezetek működnek, termelőszövetkezetekben sorozatosan, egymás után jönnek létre a szövetkezeti pártszervezetek. A gépállomások kiszélesítésével új típusú pártszervezetek jelennek meg, ami azt jelenti, hogy új típusú pártszervezetek jönnek létre, és falun az eddigi egysíkú pártszervezet helyett több síkú pártszervezet szükséges. Ez a kör tovább bővül, ami azt jelenti, hogy új szervezetek jönnek létre, és ebből következik logikusan, hogy ezeket az új feladatokat új módon kell megoldani. Az új pártszervezeteket is új módon kell vezetni. A régi típusú vezetőség nem tud a feladatokkal megbirkózni, amelyek falun jelentkeznek. A falusi pártszervezetek vezetése a járási pártbizottságok feladata, ha pedig így szélesedik a szervezet falun, azt jelenti, hogy lényegesen megnövekedett a járási pártbizottságok vezető szerepe és jelentősége. És ezt akarom döntően aláhúzni. Mert itt Somogyban, ahol elég gyengén megy a falusi munka, amiről még beszélni fogok, döntő feladat, hogy a járási pártbizottságokat megerősítsük. Ha elvárjuk, hogy a falusi pártszervezetek, kommunisták megállják helyüket, annak egyik alapfeltétele, hogy a legmesszebbmenőén megerősítsék a járási pártbizottságokat politikailag és szervezetileg. A Megyei Pártbizottság egyik alapvető feladata segíteni, irányítani, vezetni, minden formában alátámasztani a járási pártbizottságok munkáját, mert ha ezt tudja biztosítani, hogy lefelé, a községekben lévő pártszervezetek a JB-től megkapják a segítséget azokhoz a feladatokhoz, amelyekkel nehezen tudnak megbirkózni. A járási pártbizottságok, ha gyengék, gyengék a falusi szervezetek is, márpedig ha ezek gyengék, akkor a nagy feladatokkal, amelyekről előbb szóltam, akár a tszcs szervezésével, begyűjtéssel, államigazgatás terén nem lehet megoldani.