Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 31. (Kaposvár, 2000)
Bősze Sándor: A kaposvári szovjet emlékmű felépítése (1945)
nebbek lettek. Ezt a tekintélyes summát három, illetve nyolc hónapra adták és már 12 %-os kamatra. A megyeszékhely végül is 246 000 pengő kölcsönt vett fel ekkor. Kaposvár tehát röviddel a háború befejeztet követően olyan, város erejét meghaladó beruházásra kényszerült, hogy annak közel egyharmadát csak bankkölcsönből volt képes fedezni. Az erőltetett ütemű építkezés során az építők számos technológiai előírást nem tartottak be. Ennek következtében 1949 év elejei fagyok komoly károkat az építményben. A friss sírokra helyezett síremlékek pedig a természetes süppedések következtében megsüllyedtek vagy összerepedeztek. A Somogy Megyei Építőmunkások Szövetkezete a hősi sírok szegélyeinek aláfalazásáért és az emlékmű szegélyeinek és sarok tömbjeinek műkőburkolásáért állította ki a számláját. Ez év tavaszán újra kellett 2 472 forintért - festeni a 88 sírtábla és ezüstözni az emlékmű feliratait is. A polgármesteri hivatal összesen 41 328 forintot fizetett ki a különböző javításokra. 68 Az avatási ünnepség A kaposvári harcok során elesett 60 szovjet katonát ideiglenesen az akkori Kossuth téren temették el 1944-1945 fordulóján. Mindennek ellenére e sírokat vasráccsal vették körül. A holttesteket augusztusban exhumálták. Az ehhez szükséges tölgyfakoporsókat - amelynek számláit szintén a város egyenlítette ki - Csobod Sándor asztalosmester készítette el. 69 A Szabadság-parki emlékmű köré végül összesen 358 szovjet katonát temettek el. 70 Közülük tizenegyen törzstisztek, harmincketten főtisztek, 303-an tiszthelyettesek és közkatonák, 12-en pedig szovjet polgári, illetve ismeretlen személyek voltak életükben. Az egykori összeírások szerint 1135 szovjet, 99 magyar, l-l amerikai, jugoszláv és román, 12 bolgár, továbbá 36 olasz és német 2. világháborús katona nyugszik kaposvári földben. 71 Úgy véljük, hogy az augusztus 20-ára tervezett ünnepség főpróbájának tekinthetjük, amikor július 11-én felavatták a nagybajomi - szintén az oroszok által építtetett - szovjet hősi emlékművet. A somogyi településre, ahol a legsúlyosabb harcok voltak, különvonatokat is indítottak Kaposvárról. „Az emlékművet Pemizov őrnagy skicceit terve alapján Ozdensi A. V. mérnök tervezte és kivitelezte, az építési munkák Szmirnov őrnagy parancsnoksága alatt folytak. A szobor Andrási Kurta János szobrászművész munkája. Az obeliszk előtt az orosz, bolgár és magyar katonaság díszszakasza vonult fel, körül pedig zászlókkal a pártok, egyesületek iskolák, hivatalok, intézmények tagjai és tengernyi sokaságban Somogy vármegye népe." 12 - írta a 68 SML Kaposvár Városi Tanács iratai, (továbbiakban: VTcs.) Szovjet hősi emlékmű, hősi sírok. 69 Uo. Ez 12 000 pengőbe, azt megelőzően az ideiglenes síremlék anyagára és munkadíja pedig 1610,80 pengőbe került. 70 A kézirat elkészülte után, 2000 szeptemberében lebontották az emlékművet, a halottakat exhumálták, s a Keleti temetőben helyezték őket végső nyugalomba. Ekkor jóval kevesebb katona földi maradványát találták meg. 71 SML VTcs. Szovjet hősi emlékmű, hősi sírok. Ezúton köszönöm meg Virányi Istvánnak, Kaposvár főépítészének, hogy a rendelkezésemre bocsátotta ezeket a fontos forrásokat. 72 Svm 1945. júl. 12. 149. sz. 1. p.