Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 31. (Kaposvár, 2000)

Lagzi István: A Magyarországon internált lengyel katonák evakuációja a magyarországi „északi és nyugati régióból" 1939-1941

dőtől vették. ,A szökés körülményeire, az utazás céljára vonatkozó kérdésekre a feleletet megtagadták azzal, hogy esküvel fogadták, miszerint szökésükkel kapcsolatos felsőbb irányítást nem árulják el."

m A nyomozás során kiderült, hogy a Budapestre szóló vasúti jegyeket a sárvári táborban lakó, polgári ruhában járó lengyel tábori lelkész vásárolta. Ez azonban jelentéktelen információnak bizonyult. Wiktor Milanowski tizedes 1939. december 20-i sikertelen szökésekor az evakuáció előkészítéséről viszont újabb adatokat tudtak meg. Milanowski tizedes birtokában volt a budapesti lengyel követség 1939. december 9-i keltezésű 1/17/609 számú útlevele, amelyet a francia követség december 12-én Franciaországba szóló vízummal látott el. Ez többek között azt bizonyította, hogy a budapesti lengyel követség továbbra is útleveleket állított ki az evakuációban résztvevőknek, a francia követség pedig - minden korábbi ígéret ellenére - vízumot adott a lengyel útlevelekre. Az „ügy" további vizsgálatát megakadályozta az, hogy Milanowski tizedes szökését követő napon, december 21-én a sárvári táborból egy - jegyzőkönyvben meg nem nevezett - lengyel orvos főhadnagy két napi eltávozást kért Budapestre, majd Jugoszláviába szökött. Az eltávozási engedélyt Belgrádból levél kíséretében „... visszaküldte a sárvári táborparancsnokságnak azzal, hogy Franciaországba megy, mert hazája érdeke úgy kívánja."*

1 Az 1939 évi karácsonyi szabadságot kihasználva a sárvári táborba igen sokan nem tértek vissza. Schleifer Károly ezredes, a sárvári lengyel katonai tábor (magyar) parancsnoka a szombathelyi III. hadtestparancsnokság „Lengyel Internáltak Ügyosztály"-hoz írott jelentésében elemezte a szökések feltételezhető okait. Részletes jelentésében a kérdés megválaszolásának igénye nélkül megállapította: „Feltűnőjelenség, hogy a lengyel menekültek, dacára a kemény hidegnek, szökési kísérleteiket folytatják. Feltűnő jelenség továbbá az is, hogy mostanában a csendőrjárőröknek nem (!) sikerül a szökevényeket elfogni. Néhány héttel azelőtt - ha szökések fordultak elő- a csendőrjárőrök majdnem hiánytalanul visszahozták a szökevényeket. Mostanában ez alig-alig fordul elő. Tudomásom szerint ezek a szökések most általánosságban tapasztalhatók.''''*

2 Schleifer ezredes szerint sem a csendőrség, sem pedig a III. hadtestparancsnokság „K" kirendeltsége nem tudta kideríteni a tervszerű szöktetés regionális központját és módját. Ezen a téren a környező táborparancsnokságok sem értek el számottevő eredményt. ,A táborparancsnokságok a jövőben sem fogják tudni megállapítani, hogy hol van a szöktetési központ és milyen módon történnek a szöktetések. Értve szökések alatt, a sikeres szökést a határon át. Ez a feladat a csendőrségre és a »K« kirendeltségekre hárul. A sárvári szökevények pl. nem a vasúti állomáson szállnak vonatra." A szökések felderítését Schleifer Károly ezredes a következőképpen gondolta: ,A »K« kirendeltségek közegei a táborparancsnoksággal egyáltalán ne érintkezzenek. Ne is jelentkezzenek a táborparancsnokságnál. A táborparancsnokságok ne is tudják, hogy 80 HL H. M. 1940-21-21-3553-4168. 81 Uo. Lásd még: Lagzi István, Magyar segítség a lengyel menekülteknek 1939 őszén a visszaemlékezések tükrében. In. Tiszatáj. 1976/12. 73-83. p. 82 HL H. M. 1940-21-21-3553-4174 (26/Pk.-1940.) A m. kir. sárvári katonai (lengyel) internáló táborparancsnokság (Schleifer Károly ezredes) jelentése a szombathelyi III. hadtestparancsnokságnak. 1940. jan. 11. Vö.: Szombath., 128. p