Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 31. (Kaposvár, 2000)

Lagzi István: A Magyarországon internált lengyel katonák evakuációja a magyarországi „északi és nyugati régióból" 1939-1941

ségi állományú egyének mozgását azonban több - bár nem teljesíthetetlen - feltételhez kötötték.

5 A Miniszterelnökség, a belügyminiszter, a külügyminiszter és a honvédelmi miniszter képviselőinek szeptember 22-i értekezletén hozott döntés értelmében a lengyel hadsereg és egyéb fegyveres testületek tagjainak (vámőr, határőr, rendőr) őrzése (internálása) elhelyezése és szociális gondozása a Honvédelmi Minisztérium feladata lett. A polgári menekültek az 1939 november 7-én kiadott 975/eln. 1939. VII. b. B.M. rendelet értelmében, a 100 000/1930. B.M. rendelet 4. §-a alapján személyes, meghatározott időközönkénti jelentkezésre voltak kötelezve.

6 Később a menekültek tájékozódási, munkavállalási lehetőségeinek növekedésével a mozgás korlátozó rendelkezések jelentősége csökkent, gyakorlatilag elviselhetővé vált. A források és a visszaemlékezések szerint is sok múlott a táborparancsnokon, illetve az első fokú közigazgatási vezetőkön. Mindezek a kérdések az evakuáció lebonyolításában is jelentőséget kaptak. A kutatási eredmények alapján megállapíthatjuk, az evakuáció lehetővé tétele a lengyel nép fasizmus elleni harcához mintegy 30 ezer katonát biztosított. Az evakuációt támogató személyek bizonyosan nem gondoltak arra, hogy a magyar-lengyel kapcsolatok tevékeny részesévé válnak. „Arra meg végképp nem gondoltak - legalább az első hetekben nem -, hogy tettük németellenes, majd később antifasiszta tevékenységgé növi ki magát. Ezrek lehettek, akik azt vallották, hogy ...amit a háború első hónapjaiban a lengyelekért tettünk, azt barátságból tettük. Az első napokban, hetekben semmi más célunk nem volt, csak segíteni akartunk, hiszen azokon segítettünk, akiket a németek elűztek szülőföldjükről. Az akkori helyzetnek megfelelően nem volt más lehetőségünk érzéseink kinyilvánítására. Aztán gondoltuk, később tudtuk, hogy amit a lengyelekért teszünk, azt a németek ellen tesszük, csináltuk hát nagy lelkesedéssel, hiszen Lengyelország a menekültek révén oly közel állt hozzánk."

1 A magyarországi lengyel barátság magasra lobbanása a társadalom minden rétegét mozgósította. A lengyelek megsegítése érdekében ezrek és ezrek vállaltak kisebb, nagyobb szerepet. Nem tagadható, sokan virtusból, humanitárius céllal, az ezer éves magyar-lengyel barátságra hivatkozva, mások politikai meggyőződésből segítettek. Magyarországon sohasem énekelték annyian és annyiszor a „Nincs még veszve Lengyelország..." kezdetű lengyel himnuszt, mint a világháború alatt. A lengyelek felkarolása, megvendégelése a reformkorhoz hasonló „lengyelkedés" újra „divat lett". Külsőség? Az is, de több annál. Egy korhangulat bonyolult tükröződése, olyanjelenség, amire sokáig kevés figyelmet fordítottunk. A segítésre nem volt recept, a menekülteket - Szabó Pál-i megfogalmazással élve - „ahogy lehet" módon, sokféleképpen támogatták. A lengyelek a háború alatt számíthattak a magyar nép segítségére, megértésére. A források és a visszaemlékezé5 Lásd: HL H. M. 1940-21-21-3553-53167. Lásd még: Witold Bieganski, Polska emigracja na Wegrzech w latach 1939-1940. In.: Rola emigracji wojennej. Najnowsze Dzieje Polski 1939-1945. Tom. XII. 1968. Az evakuáció Somogy és Zala megyéken keresztül bonyolódott le. Vö.: Lagzi István, Lengyel menekültek evakuációja a dél-dunántúli megyéken keresztül (1939 szeptember-1940. január) Somogy megye múltjából. 20. Szerk.: Szili Ferenc. Kaposvár, 1989. SML. 327-352. p. 6 Uo. 7 Balázs András visszaemlékezése (Lagzi István gyűjteménye.)