Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 30. (Kaposvár, 1999)

Szántó László: Képviselő-választások Somogyban a dualizmus kialakulása idején, 1867-1875

Igen, - mert Tisza Kálmán korszakot alkotó f. évi Febr. 3-án tartott beszéde következtében elő állott a Kormány válság; - mert bomlásnak indult az azt támo­gatni képtelen volt Deák párt, s ennek jobbjai a Tisza Kálmán vezérlete alatti mér­sékelt balpárttal kezet fogva, megszületett mindnyájunk örömére az Országos Sza­bad elvű Párt, a Venckheim-Tisza minisztériummal egyetemben, melynek jelszava a „Takarékosság", s a mely elvet hogy azonnal gyakorlatba is hozta, rövid pár havi jótékony működése alatt nyilván valóvá tette. ­Tisztelt Polgár Társak!, nem létezik hát többé Deák párt, nem létezik Bal­párt, hanem ezek jobbjaiból egyesülve alakult az Országos Szabad elvű kormány­párt, mellynek hogy igaz hívei vagyunk mindanyian, kik a jelen képviselő válasz­tásra össze sereglettünk, hazafias örömöt érezhetünk, mert fájdalommal kell hogy vissza emlékezzünk ama feszült viszonyra, mellyet választó-kerületünk polgárai­ban is szinte hat évig hideg válaszfalat emelt, szerencsétlenséget, bizalmatlanságot okozott, s ez termetté meg azon keserű gyümölcsöt, hogy mindannyian országosan elszegényedtünk.. ­Hogy tehát mimagunkat a véginségtől megóvjuk s kedves-édes Hazánkat az álambukástól megmentsük: legszentebb hazafiúi kötelességünk a takarékosság út­ján működő bölcs kormányt emberi erőt csaknem túlhaladó terhes munkáiban elő­segíteni; - e honfiúi szent tartozás pedig könnyű szerrel teljesítve lessz, ha mi is Tisztelt választók mint Somogy Megye többi választó kerületei a mai napon cselek­szenek, egymással testvérileg kezet fogva egyet értve abban megállapodunk, hogy a jövő ország gyűlésre olyan jeles hazafit küldünk képviseltetésünk végett, ki köz­vetlen Somogy fia, ki tudományos képzettsége mellett a társadalmi közéletben szer­zett hosszú tapasztalásai szerint ismeri a nép szükségeit-érdekeit, és azokat saját érdekeivel azonosítja, végre olly Somogyi honfitársunkat küldjük a jövő ország gyűlésre, ki független állással bír, ki nem csinál kenyér keresetet a képviselői díszes állásból, ki nem napi bérért, de imádott hazája és népe iránti sz. tartozásért fogja szolgálni az országos közügyeket! De Tisztelt választók! egy fontos s mindnyájunk becsületét mélyen sértő körülmény merült fel a múlt héten, mely Somogy megye 8 választó kerületét s így minket is erkölcsileg arra kötelez, hogy országos képviselőnek Somogy fiát kebe­lünkből válasszunk! - Ugyan is az Ellenőr napilap (^szerkesztőjének nevét csak undorral említhetném:) a múlt héten ország-világgá hiresztelé hogy „Somogy me­gye 8 választó kerületében csak Somos-almát termelnek, de jóra való országos kép­viselőket nem nevelnek", e becstelenítő gyalázatos rágalom olvasása vagy hallása jelen közműveltségi állapotunkban nem lehet, hogy minden Somogy megyei vá­lasztópolgár keblében méltó haragot ne támasszon, s ne óhajtsa teljesedésbe menni ma ama közkívánságot, hogy Somogy megye mind a 8 választó kerülete Somogy jeles fiaiból válasszon képviselőt. - és Mi Tisztelt Választók! szinte tépjük szét s széttépve eresszük szélnek ama szegénységi bizonyítványt; ajándékozzuk meg bizal­munkkal tisztelt képviselő jelöltünket egyesült lelkesedéssel felkiáltva: „Éljen a koronás Király! Éljen a felelős szabad elvű Kormány! Éljen orsz. képviselőnk Somogy fia Csépán Jósef és Éljen a Haza!!! Paál András választó Horváth János választó Forrás: SML. IV. B./ 256./ Az 1875. évi választás iratai.

Next

/
Thumbnails
Contents