Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 30. (Kaposvár, 1999)
Szántó László: Képviselő-választások Somogyban a dualizmus kialakulása idején, 1867-1875
nyilt helyen akartak beszélni a néphez, azonban kíséretének egyik praktikus, de legeszesb tagja is sejtve, hogy itt alig teremnek babérok, inditványozá egy udvarbai húzódást; s meg is jelentek Gáspár Lajos pártvezér udvarában, hanem itt is több volt a jobb, mint a balpárti választó, s a beszédeket lezugták! egyetlen szónokot sem hallgattak ki, s azon biztos tudatban hagyták el a tért, hogy ott bizony sokkal erősebb földrengések járnak az „igazhivő" szélsőbaloldal lábai alatt, hogysem biztosan megállhatna! Maga a balpárt is megvan oszolva, miután Clementisz egykor, mint balközép mutatta be magát, azonban Pál-fordulás napján irt Pestre, s átfordult a szélsőbalhoz, mit nem feledtek el választói. Madarász József kortes-hadjárata más vidékeken is igy sikerült, belekiáltottak szónokai beszédjébe: „ezt már régen hallottuk, valami ujat kérünk, bizonyosat! elég volt a várakozás" stb., stb. Most egy régi jelmondat van irva lobogójára, melyet tépetten visz ki a községekből: egy próféta sem kedves a maga hazájában." Forrás: Somogy, 1872. június 11. Jegyzet: Arra nézve nincs adatunk, hogy az előző választás során Clementisz Gábor valóban Balközép pártinak vallotta-e magát. A Somogy 1869,-i számának híradása szerint az 1869. évi országgyűlés Szélsőbal párti frakciójának nyilatkozatát aláírta. 19. Részletek a pártfúzió kapcsán tartott Balközép párti értekezletekről szóló tudósításból „Ugyanott [t. i. Szigetváron - Sz. L.] a szélsőbaloldal vezetői a következő felhívást intézték a néphez: Földmivelő polgárok, balpárti testvéreink ! Mikorra e felhívásunk önök kezeihez jut, hihetőleg, az eddigi Deák párt tagjai, és néhány volt balpárti barátaink aláírásával, egy felhivás már önök községeibejuttatott, - melyben önöket ápril 6 kára pártszinezet nélküli értekezletre hívják Szigetvárra. Hogy önök tájékozhassák magokat kötelesek vagyunk a következőkre figyelmeztetni, ugyanis: Mint a lapokból vagy hallásból értesültek; az országgyűlésen a balközéppárt melyhez a szigetvári választó kerület balpárti többsége sohasem tartozott, - egyesült a Deákpárttal, tehát azon párttal, melynek hazánk a lezajlott 8 év alatt annyi nyomorúságát köszönheti. Ez egyesülés folytán, martius 10-kén Szigetváron szükkörü értekezlet tartatott, melyben azon felhívásra, hogy akarnak-e a meghívottak a kormánypárttal, mely „szabadelvű"? párt nevet vett fel - tartani? nagy meglepetésünkre pártunkból Németh Boldizsár, Barla István dobszai, Hetesy Viktor drávafoki lelkészek, Kovacsevich József Szigetvárról, Kovács Samu Selléről, Bathó József, Sterba János lakócsai plébános, Vinkovics Antal gy.[öngyös]melléki jegyző, balpárti állásukat, elvüket feladva, - a kormánypárthoz csatlakoztak, s igy megszűntek balpártiak lenni. E ténynyel szemben, „megfogyva bár, de törve nem", mi azon néphez fordulunk, mely nép a vesztegetés, etetés, itatás, szóval a lélekvásárlás szomorú korszakában, oly állhatatosan hü maradt balpárti elvéhez: mely népet eddig is nem mi lelkesítettünk, hanem ritka kitartásával ő lelkesített minket! Figyelmeztetjük bal-