Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 30. (Kaposvár, 1999)
Szántó László: Képviselő-választások Somogyban a dualizmus kialakulása idején, 1867-1875
A választási küzdelem tartalmi kérdései közül az irányzatok, eszmék harca érdemel különös figyelmet. Abban a korszakban még nem volt jellemző kifejezetten helyi jellegű képviselői programok készítése, ezért indokolatlan volna az általános politikai célokat megfogalmazó helyi felhívások, állásfoglalások vagy programok közelebbi tanulmányozása. (L. az l.sz. melléklet ilyen jellegű dokumentumait!) A kérdésnek két olyan, egymással szorosan összefüggő aspektusa van, amelyek segítségével talán megragadhatók a somogyi választások sajátos összetevői jellegzetességei. Az egyik az ú.n. közjogi kérdés-komplexum, vagyis a kiegyezési rendszerhez való viszony ügye, a másik pedig a nyíltan, sőt élesen felvetődött szociális kérdés, pontosabban a jobbágyrendszer felszámolása során keletkezett paraszti sérelmek ügye. A kormánypárti hetilap közleményei alapján alaposan tájékozódhatunk a Deák pártiak álláspontjáról, viszont csak töredékes információk állnak rendelkezésünkre annak bemutatására, hogy a helyi ellenzékiek milyen módon foglalkoztak a közjogi és a szociális kérdésekkel a kampány során. Az előbbiek kapcsán nem elsősorban a kiegyezésről, hanem a kormánypárt és az ellenzék szerepéről, ill. a valóságos ellenzékről valott felfogás érdemes a figyelmünkre. A balpártiakat ostorozó cikkek és képviselőjelölti beszédek vissza-visszatérő motívuma egy olyan ellenzék iránti igény, amely elfogadja a fennálló politikai rendszert, mint a Magyarország számára egyetlen lehetséges és kívánatos államformát, amelynek keretei között megvalósíthatók a modern kor által megszabott változtatások, megőrizhető, sőt fokozatosan bővíthető az ország függetlensége és belső szabadsága, fejleszthető fokról-fokra a liberális parlamenti rendszer. Mindez kiegészült azzal a követeléssel, hogy legyen ez az ellenzék megfontolt, ne apelláljon az ország és a nép sérelmeire, stb., és csak ezen a módon játssza el a kormányzat tevékenysége feletti kontrolláló szerepét. Miután a hatalmon lévők nem egy ilyen „nyájas" ellenzékkel álltak szemben, e felfogás alapján érthető, hogy kétségbe vonták annak legalitását jogosultságát, s mint a nemzetre, a fennálló társadalmi rendre veszedelmes erőt aposztrofálták a helyi nyilvánosság fórumain. Ez irányú propagandájuk alátámasztása érdekében rendszeresen írt arról a Somogy, hogy miként járják a falvakat, a falusi kocsmákat éjnek idején az ellenzéki agitátorok s terjesztik lázító, „communisticus" eszméiket. A kampány befejező szakaszában azután a vádaskodásnak ez a vonulata erősödött fel, azt állítva, hogy az ellenzék a vagyon-, a jog- és a közbátorság (értsd: közbiztonság) elleni támadásokkal fel kívánja forgatni a társadalmi rendet. Úgy vélem, hogy a hatósági iratokból kirajzolódó eseményekkel, tehát az egyre gyakoribb letartóztatásokkal és börtönbüntetésekkel szoros összefüggésben állt a kormánypárti kampánynak ez a vonulata. A balpárti körök számára helyi viszonylatban a sűrű gyűlésezéseken folytatott szóbeli agitáció, valamint az országos ellenzéki lapokban 32 közzétett sérelmek és állásfoglalások teremtettek lehetőséget a védekezésre. Egy olyan esetről tudunk, amikor a Somogy helyt adott egy cikke keretében egy rövid balpárti állásfoglalás közlésének 33 , amelyben a velük és potenciális szavazóikkal szembeni rágalmakat,
