Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 30. (Kaposvár, 1999)

Gálné Jáger Márta: „Európának mívelt népei közé emelkedtünk" Intézkedések Somogyban az áprilisi törvények végrehajtására 1848 tavaszán a források tükrében

dása, s törvényhozás által alapított köz szabadság érdekében az Ország gyűlést f[olyó] é[v] Szt. Jakab hava második napjára 44 Pest városába hívja öszve. Az országos ta­nácskozás tárgyai főképp azon eszközök kiállítása, s megszerzése leend, melyek által a koronának s hazának független állása biztosítathatik: meghagya tehát, hogy a kitett helyre s üdőre az [1J848. 5. t[örvény]ben meghatározót képviselők a tör­vényben megrendelt büntetés terhe alatt elküldessenek. A közönség a jelen aggasztó körülmények között, a minden oldalról fenye­gető veszel elhárítására az ország gyűlési intézkedést szinte nélkülözhetetlennek érezvén - örömmel értesültek az Országgyűlés határnapjának kitűzéséről, s azt fő és Alsz[olga]bíro Urak által kihirdetni rendeltek. A képviselők választása körüli intézkedéssel meg bízott Válaszmányt oda utasította, hogy a képviselőknek kellő üdőre leendő elválasztásáról intézkedjék. SML. IV.B-101./a. Somogy vármegye Közigazgatási Bizottmányának jegyzőkönyvi részlete. 1848:212. (május 29.) Eredeti tisztázat, bekötve 5. A megyei közigazgatási bizottmány a belügyminiszternek Szigetvár és Kaposvár első bírósági jogköre elnyerése érdekében hozott intézkedését támogatja Kaposvár, 1848. május 29. Belügy Minister Szemere Bertalan f[olyó] é[v] Május 23™' 1961/B sz[ám] a[latt] a megyének ffolyó] é[v] s hó 16 ml 6 ik sz[ám] a[latt] kelt felterjesztésére, mellyben Sziget[vár] s Kaposvárnak első bírósági joggal leendő felruháztatását az 1848. 23. t.cz. értelmében kieszközöltetni kérte - tudatja -, hogy e kívánat mielőb­bi kieszközlése végett Záborszky Alajos pénzügy Ministeri tanácsnokot kormány biztosul kiküldötte - olly végre, hogy a nekie adott utasítás szerint eljárván jelenté­sét bemutatja. E czélra kinevezett kormány biztost elesmertetni, s a körülmények­hez képest szükséges segélt neki megadatni rendeli. A közönség szíves örömmel fogadván közbenjárásának illy gyors eredmé­nyét - kinevezett kormány biztos úr szívessen fogadtatott s központi, s Szigetfvár] Járás fő Bírái oda utasítattak, hogy a végzést miniszteri rendelet mássával illető városoknak ált adván, őket a ministeri rendelet betöltésére utasítják, az eredeti ren­delet kormány biztos úrnak lévén kiadandó. SML. IV.B-101/a. Somogy vármegye Közigazgatási Bizottmányának jegyzőkönyvi részlete 1848:212 /a Eredeti tisztázat, bekötve

Next

/
Thumbnails
Contents