Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 30. (Kaposvár, 1999)

Somogyi Judit: Adatok Somogy megye egyházi és vallási életének alakulásához a török utáni évtizedekben

ben egyesült dunántúli egyházkerület elnevezéssel.

75 E két kisebb egység egyike volt a dunamelléki egyházkerület, amelynek sümegi és felső-baranyai seniorátusában találhatók a Somogy megyei református egyházközségek. A dunántúli egyházkerülethez kerültek azok a belső-somogyi egyházak is, amelyek még Szegedi Kis István kálmáncsai püspöksége idején csatlakoztak a felső-baranyai egyházmegyéhez.

76 A dunántúli egyházkerületben az 1720-as évek elején mindössze öt lelkész volt. Egyikük, Velits Péter Tabon tevékenykedett. Közéjük tartozott Bárány György lőrinci lelkész, akit 1720. január 27-én neveztek ki a tolnai egyházmegye esperesévé, amelyhez néhány somogyi gyülekezet is tartozott. A lelkész 1757-ig állt az általa megszervezett tolna-baranya-somogyi esperesség élén.

77 Az 1726. évi összeírás csupán 58 plébániáról és 80 hozzátartozó filiáról ad számot.

78 A veszprémi egyházmegyében többségben voltak a reformátusok, kisebb számban éltek a lutheránusok, akiknek majdnem mindenütt volt prédikátoruk és iskolamesterük. A katolikusok szórványban éltek közöttük. A veszprémi esperesség 1734. évi összeírása szerint Somogy megyében 4 lutheránus, 44 főként református község található.

79 A 18. század első felében a katolikusok előretörése előtt ez a szám nagyobb lehetett. A protestáns lakosság lelki gondozását a prédikátorok látták el. Rajtuk kívül részt vettek ebben a tevékenységben a licenciátusokhoz hasonló személyek, akik a prédikátorok munkáját segítették. Őket tanítóknak, rectoroknak nevezték. Ők nem voltak rendes prédikátorok, inkább pótolták ezeket, harangozást, temetést, oktatást végeztek, más egyházi funkciót azonban nem tölthettek be. A rector csupán közös imádságokat tarthatott az iskolában, a magánházakban folyó istentiszteletet a lelkészek vezették. A protestáns rectorok hatásköre általában megegyezett azon községek katolikus iskolamestereinek jogkörével, melyeknek nem volt plébánosuk. Hasonlítottak a licenciátusok mellett a reformátusoknál ma is szereplő kisegítő lelkipásztorokhoz, a levitákhoz.

80 A prédikátorok és rectorok oktatási tevékenységére szükség volt, hiszen a protestánsok elleni intézkedések következtében csökkent az iskolák száma. Az 1720-as években keletkezett egyházlátogatási napló feljegyzése szerint „sok gyülekezetünkben semmi iskola sem volt, több helyen pedig tanító és tanítványai a lelkész konyhájában lábatlankodtak, vagy kamrájában, hol kályha sem volt - kucorogtak. Csupán Nemesdéden állott fenn, a nemesi praerogativa védelme alatt, egy a magyarországi algimnáziumnak megfelelő grammatika iskola, ún. partikula, de ez is csak helyi érdekű volt. A gyermekes szülők egy-egy környékbeli értelmesebb lelkészhez vitték az iskolázandó kicsiket, s a grammatikai előképzés után küldték valamely ismerős torátus diák vezérlete alatt, a távoleső debreceni vagy pataki anyaiskolák szárnyai alá".

81 Az iskolák mellett a templomok egy része szintén nagyon rossz állapotban volt, mint például Nemespátró fatemploma, amelyben 1720 körül már nem lehetett istentiszteletet tartani. Az új lutheránus templom felépítéséig az istentiszteletekre magánházakban került sor a tanító vezetésével.

82 A török kiűzése után a protestánsok helyzete - egyházszervezetükkel és iskoláikkal együtt - gyökeresen megváltozott az ellenük hozott királyi rendeletek megyei szintű végrehajtása, valamint az új földesurak valláspolitikája következtében. Jellemző volt ez Csurgóra is, ahol a település földesura, Festetics Kristóf kí-