Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 28. (Kaposvár, 1997)

Szita László: Magyarország felszabadulása a török megszállás alól -A zentai győzelem 300. évfordulójára

aránt felégették. A mocsárhidakat megrongálták vagy lerombolták. Kevés vízzel, felégetett mezőkön, „...mindenütt koromban és kihalt tájon kellett vonulnunk..." - írta a főhadsereg naplóját vezető hadititkár. Míg a csapatok a török nyomában meneteltek, előttük még el sem hamvadtak a fahidak, s a felgyújtott cserjék, sokszor lőtávolságra értek a török utóvédhez. Az erőltetett menet, amely során a lovasság mindig bevárta a gyalogságot és a tüzérséget, a muníciósoszlopot, 10-12 órás menetnyire nyomult a török hadsereg mögött. Ez a hadmozdulat hozta meg a végső győzelem lehetőségét. A török hadsereg, miután felderítői a szegedi erődről helyes adatokat hoztak, és a haditanácsuk helyesen elemezte azt, hogy a közben megerősített város és hadibázis menetből nem foglalható el, úgy határozott, hogy mégis partot vált. Szeptember 10-i kémjelentések, portyák, és elfogott török tisztek vallomásai megerősítették a fővezért arról, hogy a török hadsereg Szeged felé vonultában keresi a megfelelő helyet az átkelésre. 11-én azután már a hídfő kiépítésének előrehaladásáról, ugyaneznap délutánján már a csapataik átkeléséről is beérkeztek a hírszerzői jelentések. A hadrendbe felállt császári erők azonban beérték az ellenséget az átkelés befejezése előtt. A török circumvallatiot, s a hídfőállást a császári csapatok rohammal foglalták el. A császári ezredek támadása előtt olyan gyors tüzérségi előkészítés volt, amely során a hídon átkelő csapatokat a lövegek tüze lesöpörte a folyóba. A túlpartra menekülő szultáni erőkből visszavezényelt csapatok valósággal megbénították a hídon a közlekedést, és a teljes kavarodásban harcosok ezrei pusztultak el. Ha a császári hadvezetéstől nem vitatunk el semmit sem, akkor is meg kell állapítanunk, hogy az átkelést mint hadműveleti lépést, a törökök hibát hibára halmozva akarták megoldani. A török hadsereg menetkésésbe került ahhoz, hogy jól kiépített hídfőben védekezve biztosítsa az átkelést. A másik nagy és súlyos hiba a zentai hídfőnél történt, amikor a lovasság döntő részét a szultán átvezényelte a hídon, s maga is átkelt rajta, és hevenyészett táborba állt meg, a hídtól mintegy félórányi vonulási időre. A hídfőben, a circumvallátión belül, a védősáncok mögött, és a szekérvárban a török janicsárság magára maradt, és a tüzérség 100 lövege is. A gyalogság így teljesen ki volt szolgáltatva az ellenségnek. Ezt a hibát minden súlyos nagy vereségnél elkövették a törökök. Harsány hegy melletti csatában, SzalánkeménneX stb. Minden egykorú, s a hídfőben végrehajtott támadásban résztvevő császáriaktól keletkezett forrás, továbbá a török szemtanúk is megegyezően írtak arról, hogy a nagyszámú török tüzérség is védtelen maradt, és az első rohamban jelentős részük nem is tudott harcba avatkozni. A gyalogság döntő része a hídfőben pusztult el. A zentai győztes keresztény csapatok óriási zsákmányt ejtettek. Az üldözésre parancsot kapott lovasság, még a következő napokban is jelentős munícióhoz, élelemhez jutott, miközben a Temesvárra menekülő szultánt és csapatait igyekeztek bekeríteni. Eugen von Sávolyén a császárhoz írt levelében a „legnagyobb győzelemnek" nevezte a zentai hídfőben elért eredményeket. Nagy rezignációval írta alig egy héttel később Leopold császárhoz küldött újabb jelentésében, hogy