Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 28. (Kaposvár, 1997)

T. Mérey Klára: Utak és települések viszonya Somogy megyében a 18-19. század fordulóján

együttes lakosságszáma 430 fő volt a hadmérnök tudósításában, és 14-15 év után 535 L. Nagy adatai szerint. A házak száma viszont 70-ről 63-ra módosult az eltelt időszakban. Attalán és Pulán a hadmérnök összesen 660 lakost és 70 házat jegyzett fel, L. Nagy adatai szerint 1154 lakos élt ott 1828-ban, és a házak száma 148 volt. Szabályosságot nehéz lenne megállapítani, de általában az figyelhető meg, hogy kisebb települések esetében a mérnöknek - valószínűleg - becslé­sen alapuló adatai jobban harmonizálnak a későbbi hivatalos adatokkal, mint a népesebb, nagyobb települések esetében. Ha ezeket az adatokat következetesen és mindenütt egybevetjük, újabb helyi problémákra vetülhet fény, amelyek okait, mozgatórugóit kikutatni a hely­történészek legszebb feladatai közé tartozhat majd. Az előbbihez hasonló hadmérnöki felvétel egy olyan ún. Collonenwe­ge-t, hadtápvonalat tekint át, amely a szigetvári tábortól Istvándiig haladva ed­dig nem érintett településeket jelöl meg útjelzőként. Az első megjelölt település Szigetvártól déli irányban Hoboly majd Molvány, és ez utóbbival közösen, összevontan jelöli a hadmérnök Nemetskét (a térképen: Nemeske). Ezt követi Gyöngyösmellék, amely már szerepelt egy útvonalon, majd Csertü (sic!), Bassal, Pattá (sic!), Merenye és Kálmáncsa. Ugyanebben az anyagban szerepel egy másik, Somogyot érintő útleírás. Szigetvárról Szentlőrincre, amely azonban csak Hobolyt jelzi somogyi telepü­lésként, és azt követően átlépi a Baranya megyei határt és e megyét gazdagítja az útleírása. Rátérve tehát a már jelzett Szigetvár-Istvándi útvonalra, az első három falu a következő adatokkal szerepel II. József népszámlálási anyagában: Hobol Batthyány Tódor birtoka volt, 46 házában 344-en laktak. Molvány Kubinyi-bir­tok volt, Nemeske ugyancsak Batthyány Tódor faluja, mint Hobol. Molványban 26 házat jegyeztek fel 161 lakossal, Nemeskén 25 házat és 165 lakost. A további adatokról számot adé) Vályi szerkesztette lexikon szerint Hoboly magyar falu Somogy megyében, Batthyány-birtok, akárcsak Nemeske ugyan­ott. Mindkét falunak református lakosai voltak, de Hobolyban katolikusok is éltek. Ez a község Német Lad filiája volt. Jó földje van, makkja, fája, legelője elég, és „Szigetben eladásra jó módgya" van. Molvány ugyancsak magyar falu Somogyban, félórányira Szigetvártól, Hoboly szomszédságában fekszik. Agyagos földjét kétnyomásban művelik, leg­inkább búzát terem, rozsot, hajdinát, zabot, kukoricát nemigen szoktak vetni a maguk határában. Nagy erdeje van, de szőlője nincs. - Nemeske Szigetvártól és Istvánditól egyaránt 2-2 órányira van. Határát háromnyomásban műveli, búzát, hajdinát termelnek leginkább, rozsot, kukoricát és más tavaszit közép­szerűen terem. Erdeje van, de szőleje nincs. Piaca: Szigetvár. 132 Ezt a híradást a postalexikon annyival egészíti ki, hogy Hobolban kálvi­nista lelkész és imaház is van, s a falu 1 l A órányira fekszik Szigetvártól. Molvány a lexikon szerint Hobolyhoz tartozik és félórányira fekszik Szigetvártól. (Ez a távolságbecslés - ha a térképre tekintünk - előre jelzi, hogy valahol elhibá­zott!) Nemeskén is van ref. imaház és lelkész. Ez a falu e lexikon szerint Istvánditól és Szigetvártól egyaránt l-l óra távolságra van. 133 A hadmérnök Hobolyban 140 férfit és 150 nőt jelez lakosság gyanánt, 36 házat és 24 istállót jegyez még fel; 800 férfit és 150 lovat tart itt elhelyezhe-

Next

/
Thumbnails
Contents