Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 28. (Kaposvár, 1997)

T. Mérey Klára: Utak és települések viszonya Somogy megyében a 18-19. század fordulóján

Mindezeket a katona szemével nézték és ugyanakkor mérnöki alapossággal vetették papírra, hátrahagyva az utókorra egy másik aspektusát, nézőpontját az akkori települések helyzetének, legfontosabb „mutatóinak", az abban folyó életnek. Ezt a leírást szembesítjük majd az előbb már említett megyei jelentésekkel, illetve az 1804-ben Bécsben kiadott postalexikon adataival. A települések konkrét adatait pedig egy 1799-ben kiadott lexikon s egy 1828-ban közzétett Notitia, feljegyzés közléseivel ellenőrizzük, hasonlítjuk össze.

3 A mérnöki felmérés és a postalexikon is az utak egészét tekinti át, s ennek következtében a megyével kapcsolatos megjegyzései nincsenek. Az egyes útszakaszok közlésénél sincsenek tekintettel a megyehatárokra. Minthogy azonban az ilyen típusú felmérések esetén sem elkerülhető az egyes települések vezetőivel vagy lakóival való beszélgetés, azért a kialakítható kép sok hasonlóságot mutat a többi, említett forrás adataiból kirajzolódó képpel. A 18. század végi lexikon lényegében a magyar nyelven megírt első helységnévtár, amelynek tudós szerzője, Vályi András a pesti egyetem tanára volt. Több nyelvészeti és pedagógiai munka után írta meg Magyar országnak leírása c. művét és az addigi térképek korrekcióját, amelyek élete főművének tekinthetők.

4 Vályi munkájának előszavában a Helytartótanács támogatása mellett a vármegyékhez küldött kérdőíveire adott válaszokat emelte ki, bár az utóbbiakat nem értékelte egyértelműen pozitíven. Utalt azonban több „uraság", „tudós" és „hazafi" közleményeire, ami arra mutat, hogy több oldalról is kapott helyes információkat. A lexikon tehát alapos, átgondolt munkával készült. Ezt igazolja az egyetem rektorának, Stephanus Schönvisernek latin nyelvű méltatása az első kötet elején, amely kiemeli, hogy ez a mű Bél Mátyás munkája folytatásaként is értékelhető. Két költő itt közölt költeménye (Baróti Szabó Dávidé magyar nyelven, Nagy Lászlóé magyar és latin nyelven) e művet, mint a magyar irodalmi nyelv megteremtése terén végzett úttörő lépést méltatta.

5 A másik forrás, amelynek konkrét adataira támaszkodunk, Ludovicus Nagy műve, akiről hallgatnak a nagy lexikonok. A könyvészeti munkák is csupán műveit említik.

6 Magáról az emberről csak annyit tudunk, amennyit önmagáról elárul, illetve könyve címlapján feltüntet: a Magyar Kir. Helytartótanács iktató hivatalnokának (Officii Protocolli), továbbá Liptó és Túróc megyék táblabírájának mondja magát. Művét Illyésházy István grófnak, e két megye főispánjának ajánlotta. Ebben az ajánlásban és az olvasókhoz intézett latin nyelvű soraiban kiemelte, hogy a művében hiteles adatokat közöl, amelyeket a Helytartótanácsnál végzett munkája révén sikerült megszereznie. E tanulmány fő forrása azonban a hadmérnökök országleírása. Ez akkor titkos munkának számított, szerzői nem „közönségnek" írták. E munka gyakorlati célja: az esetleges hadműveletek megkönnyítése, s ez mindennél erősebb biztosítéka annak, hogy a felmérést végző mérnökök lelkiismeretes és pontos munkát végeztek, hiszen e munka volt a záloga a hadműveleteket végző katonák sikerének, sokszor az életének.