Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 27. (Kaposvár, 1996)

Függelék - I. Tudományos rendezvények 1995-ben

várak építésével kialakult egy újfajta falutelepülés, a váralja település. Ezek a váralja települések rövid ideig maradtak falu-statusban, mert vásártartási jogot kapva mezővárosokká (oppríkum) alakultak. Úgy tűnik, hogy a tatárjárás előtt kialakult falurend megfelelő szervezeti forma volt, mert nagyban hozzájárult ahhoz, hogy falvaink megmaradjanak és hogy a tatárjárás után viszonylag rövid időn belül rekonstruálódjanak. A falu vezetője a ,,falunagy"; a XIII-XIY századtól a neve bíró volt. A települést tízes beosztás szerint (tizedek, tizedesek) vezette. A tizedesek pótolták a magisztrátust vagy tanácsot, és együtt gyakorolták mind a törvényhozó, mind a végrehajtó hatalmat. Ez a falusi bíráskodás egészen apró, kizárólag helyi jelentőségű ügyekre vonatkozott csak. A nagyobb vétségek, bűnök tárgyalása, megbüntetése az úriszékek feladata volt. A falvak rendjére az őrök vigyáztak. Néhol foglalkozásszerűen, néhol pedig alkalmilag, eseti megbízás alapján. Különösen fontos szerepe volt az éjjeli őrnek vagy őröknek. Fegyverük legtöbb esetben egy jól megfaragott, hosszú bot volt, illetőleg egyfajta alabárd, amikről azután ármásoknak is nevezték őket. A határ őrzését pedig a csőszök látták el; ők azonban a legtöbb esetben a földesúr vagy földesurak megbízásából tevékenykedtek; esetleg birtokokként való megoszlásban, többen is. Különleges helyzetük volt az egy-egy faluhoz való tartozás szempontjából is a pásztoroknak. Mint tudjuk a XVI. századra külön pásztori rend alakult ki. Tagjai nem tartoztak szorosan a feudális rend megszokott csoportjaihoz. Viszonylagos függetlenségük különösen kitűnt a XIV. századra naggyá fejlődött, nyugatra irányuló szarvasmarha-kereskedelemben nélkülözhetetlen hajtók, a későbbi hajdúk csoportjánál. Településtörténetileg fontos megemlíteni, hogy középkori falvainkat vagy árokkal és földhányással, de méginkább áthatolhatatlan bokrokkal (közülük legismertebb a licium halimifolium), bozóttal vették körül. A faluba bevezető és kivezető út, vagy utak végén ajtókat vagy kapukat állítottak. Itt, a települések kerítésénél tapasztalhatjuk az első lényeginek tűnő településtörténeti különbséget a falu és a város között; amennyiben a városok, a civitások területét, vagy legalábbis a város magját igyekeztek kőfallal (ritkábban fapalánkkal) körülvenni. Innen a kerített város kifejezés. A kerítettségból következően alakult ki a XV-XVI. századra egyfajta különbség az ország különböző területeinek városai, falvai között. Az Alföldön például általában nem emeltek a városok köré kőfalakat, hanem csak földhányásokat-árkokat húztak, míg a hegyvidékeken, de például a Dunántúlon is, általánosabb volt a kőkerítés, a városfal. Minthogy a városfalak közti viszonylag kis területen nem lehetett nagy udvarokat, gazdasági épületeket, helyigényes intézményeket elhelyezni, de fejleszteni se igen lehetett a települést új épületek emelésével, a kerített városokban általában nagy volt a zsúfoltság. A falvak és az alföldi mezővárosok esetében más volt a helyzet. A földhányással vagy bozóttal kerített falvak-mezővárosok esetében se nagyon lehetett a kerítéseken belüli területeken való fejlődésről-fejlesztésről beszélni. Ilyen helyeken alakultak ki az úgynevezett kétbeltelkes vagy ólaskertes települések, azaz az osztott települések. A falu- és mezővárosi településforma igen sok esetben azáltal is osztott település volt, hogy a földesúr kastélya, méginkább kúriája, a hozzátartozó gazdasági épületekkel együtt, esetleg külön elkerítetten a falu-mezőváros belsejében épült-e fel vagy sem. Sokszor a kastélyokkúriák a falvak szélein létesültek, de gyakoriak voltak a falvakon-mezővárosokon kívüli kastélyok, kúriák és a településformára nézve igen beszédes elnevezésű udvarházak. A kastélyok, kúriák, udvarházak akár a falvakon belül, akár a falvakon kívül épültek is fel, a XV század közepéig csak egyszerű fa- vagy bozótkerítéssel vették körül. Azonban a XV-XVI. században részben a fellépő és erőteljesen terjedő, fokozódó feudális anarchia, részben pedig az állandósulni látszó háborús viszonyok, nem kis mértékben a török terjeszkedése miatt kőfalakkal, vizesárkokkal vették körül őket. A falvak építményeiben a XIV-XV század folyamán néhány fontos változás következett be. Altalánosságban elmondhatjuk, hogy az építkezés a társadalom tagolódásának megfelelően fejlődött mind építőanyagban, mind építési technológiában. A nemesi kúriákat, udvarházakat kőből vagy helyben égetett téglából kezdik mindinkább