Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 27. (Kaposvár, 1996)

Tilkovszky Lóránt: „Ütött a cselekvés utolsó órája." Bajcsy-Zsilinszky Endre 1942. február 4-i memoranduma Horthy Miklós kormányzóhoz

mi lengyel-magyar barátság álljon ott érintetlenül, sőt megifjodva és megerősödve, mint ahogy ezt biztosította az a bölcs és nagylelkű bánásmód, amiben Magyarország a lengyel menekülteket részesítette, hanem az a magyar-szerb barátság is, melynek roppant jelentőségét a forradalmak után legelsőnek Főméltóságod ismerte föl és igyekezett legjobban ápolni.

58 Hová tűnt ennek a magyar-szerb barátságnak szinte már a lehetősége is, ezeknek a pogromoknak nyomán? És vajon gondol-e a magyar kormány arra, mi lenne a sorsuk a szegény ártatlan délvidéki magyaroknak is, ha netán mégis a nyugati hatalmak és Szovjetország győznének az új világháborúban, hacsak az utolsó pillanatban meg nem történik a felelőtlen mészárlások, valójában a hivatalos pogromok sorozatának leállítása s nyomában nem következik el sürgősen a bűnösök megbüntetése, a jogrend helyreállítása és a jóvátétel? Főméltóságú Uram! Eddigi értesülésem szerint - megengedem ezek a számok nem bizonyosságok, lehet sokkal kevesebb, de több is - a Délvidék katonai visszacsatolása és megszállása során mintegy 8000, túlnyomórészt szerb esett áldozatul, a vándorakasztások során legalább 200, Zsablyán állítólag 1400, Csurogon mintegy 3000, Újvidéken 2000-2500, a titeli járás elpusztítottjainak számáról nincs értesülésem, de azt hiszem, ott is lehet legalább ezret számítani, ez összesen kereken 16 000 lélek. Ha kevesebb is az igazi akár jó néhány ezerrel, akár több, ha csak egy-kétezer is valójában: iszonyú szám, óriási felelősség, rettenetes ódium a szegény magyar nemzet árva fején. Világos polgárháborús tünet és baljóslatú jel a magyar jövő szempontjából. Horthy Miklós nem engedheti meg, hogy az Ő nagy és dicső tiszta katona nevéhez, az O kormányzé)ságának történetéhez fűződjék ez a folt nemzetünk lelkiismeretén. Főméltóságú Uram! Az ilyen méretű embertelenségek az égre kiáltanak és nem maradhatnak bosszulatlanul, jóvátétel nélkül. A kérdés csak az: Magyarország, Magyarország kormányzója és kormánya torolja-e meg e bűnöket a magyar törvény erejével vagy esetleg mások, sokszorosan - akár a vérbosszú szörnyű törvénye szerint, akár valaminő békét diktáló nemzetközi fórum zöld asztalánál -, de akkor már nem az igazi bűnösökkel, hanem a mi szerencsétlen, drága nemzetünkkel szemben. A német sajtó közli Roosevelt elnöknek a lengyelekhez intézett kiáltványából ezt a mondatot: „Tartsák emlékezetükben a szörnyűségeket, amiket ártatlan lengyel férfiakon, asszonyokon és gyermekeken elkövettek." Irtózatos dolog volna, ha egyszer, talán már a közeljövőben, ilyen vádakat emelnének a világközvélemény előtt ellenünk is és esetleg az Egyesült Államok elnöke maga, kiről jól tudjuk, milyen őszinte nagyrabecsülője Magyarország kormányzójának e roosevelti szóval: „Európa nagy gentleman'-jének.'

59 De éppen ezért sürgős a megtorlás, az alkotmányos jogrend helyreállítása. Ezeknek a rendszabályoknak meg kellene előzniök e pogromok világnyilvánosság elé kerülését. Életbe vágó érdekünk s egyértelmű nemzeti becsületünk és nemzetközi presztízsünk megmentésével: a gyors és erélyes cselekvés. De sürgős ez az erélyes cselekvés azért is, mert polgárháborúszerű jelentések zsarátnokának eltaposásáról van szó. Magyarország felelős vezetői nem hunyhatnak szemet ama valószínűség fölött, hogy ezeket a polgárháborúszerű hivatalos felelőtlenségeket és elvaduitságokat külső erők mozgatják, összefogva a hazai fölforgató elemekkel,