Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 26. (Kaposvár, 1995)

Függelék - Tudományos rendezvények 1994-ben

Befolyásolták-e a magyar kormányformák ezeket a fejleményeket? Sokan mondják, hogy tulajdonképpen Károlyi rontott el mindent, s azt is, hogy Trianon büntetés volt a proletárdiktatúráért. Olyanok is vannak, akik szerint az ellenforradalomért büntették Magyarországot, s erkölcsi kategóriákat alkalmazva próbálják megérteni a helyzetet. Rendkívül kicsi volt már az a sáv. amiben egy bármilyen magyar kormány- mozoghatott. Azzal a kevés lehetőséggel pedig nem jól gazdálkodtak. Két dolgot minden kormánynak tudnia kell, függetlenül attól, hogy mifajta. Egyrészt nem lehet olyan pacifista, hogy az ország védelméről ne gondoskodjon. Nincs olyan nemzetközi helyzet, hogy ezt figyelmen kívül hagyhatnák. Az antant-misszó vezetője, Vix volt az, aki várta, hogy a magyarok csináljanak már valamit, s akkor lett némileg nyugodt, amikor januárban elkezdték szervezni a hadsereget. A Tanácsköztársaság nem követte el Károlyiék hibáját e téren, de a védelmet rosszul szervezték meg. A másik tényezővel kapcsolatban mindkét kormány hibázott. Bármilyen a szituáció, a nemzetközi színtéren csak adekvát ideológiai terepen lehet mozogni. Van mindig egy nemzetközi norma, s ezzel nem fér össze amit Károlyi csinált, hogy egyidejűleg ragaszkodott az etnikai elvre épülő wilsonizmushoz, s fenntartotta az integritás fogalmát, amit etnikailag nem tudott megindokolni. Ez az ellentmondás nem volt oldható, Londonban, Párizsban és mindenütt másutt félretették ezt az elképzelést. Hozzá kell tennünk, hogy mindkét kormány el volt vágva az igazi információktól, de erről nem ők tehettek. A tanácskormánnyal és Kun Bélával kapcsolatban még utalnom kell arra, hogy a Tanácsköztársaság időszaka valamelyest rontott a magyar esélyeken. A nagyhatalmak jelentős különbséget láttak Moszkva és Budapest között, ám mégiscsak ellenszenves volt nekik ez a rendszer, s az intervenciót szervezték ellene. Ebben az időben került terítékre Burgenland ügye, ami egy másfajta kormány esetén másként oldódhatott volna meg. Miközben Bécsben nyüzsögtek a missziók és próbáltak segíteni Ausztriának, ugyanabban az időben Magyarországon nem volt senki. Egyedül Romanelli olasz ezredes volt itt, akinek távolról sem olyan pozitív a szerepe, mint ahogy a magyarok hiszik. 1920 januárjára, amikor az említett harmadik szakasz kezdődött, a magyar delegáció meghívásával létrejött egy bizonyos discussio a nagyhatalmak és Magyarország között. Ekkor felvillanni látszott a pozitív módosítás halvány esélye. Úgy tűnt, hogy- rövid távú új döntések színesíthetik azt, ami az előző évben kialakult. Ebben szerepe volt annak is, hogy a magyar küldöttség nagyon felkészült volt. Nagy változás következett be abból a szempontból, hogy amíg 1919 őszéig teljes volt erre az övezetre nézve a francia-angol egyetértés, 1920-ban már messze nem így volt. 1920 márciusában Loyd George kifejtette, hogy a magyar békeszerződés szörnyű tákolmány, mert milliókat akarnak állatok módjára egyik helyről a másikra terelni, az egészet úgy ahogy van felül kell vizsgálni. Két napra rá viszont azt nyilatkozta, hogy rájöttek, 1919-ben ennek a békeszerződésnek java részét már aláírta, következésképpen a brit kormány nem léphet vissza. Ez formailag igaz is, de feltehetően nem ez volt a véleményváltozás fő oka. Valami lejátszódhatott a háttérben, amivel kapcsolatban feltételezésekre kell szorítkoznom, mert bizonyító iratok még nem kerültek a kezembe. Ez alatt a két nap alatt részleges megegyezés jött létre az angolok és a franciák között a közel-keleti olajkérdésről. Valószínűleg ezzel függött össze Loyd George furcsa viselkedése. A magyar kérdést olyan sokszor tárgyalták, hogy nehéz lett volna elfelejtenie az aláírást. Egyébként is egy csomó szakember volt körülötte, akik emlékeztethették. Mi történt olasz vonatkozásban? Nitti miniszterelnök telefonon utasította az olasz megbízottat, hogy a jugoszlávokkal szemben próbáljon segíteni a magyaroknak. A saját apparátusa azonban ellene fordult, s még 48 óra sem telt el, Nitti visszalépett. Végül Franciaország szempontjából történt a legtragikusabb, szinte bohózatba illő rémtörténet. 1920 márciusban a francia külügyeket még egy Bertholo nevű ember vitte, aki nem kedvelte a magyarokat. Ő léptette le Cursont és Loyd George-t, s neki köszönhetően maradt meg az egész szerkezetnek az alapja. Ezután viszont szinte percek alatt leváltották, s jött Maurice Paléologue. Az a Maurice Paléologue, aki visszatért az 1918 novemberi francia állásponthoz, hogy Magyarország fontos, preferálni kell Ausztriával szemben, sőt az ő esetében Csehszlovákiával szemben is. Ő ajánlotta fel, hogy a még alá nem írt békeszerződés igazságtalanságainak korrigálására Franciaország hajlandó közvetíteni. A Pléologue-i inter-