Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 26. (Kaposvár, 1995)

Manfred Kehrig: Az 1942/43-i sztálingrádi csata. Intő szó a falon („Menetekel...")

ezek az erők nem voltak elegendőek. Itt tekintetbe kell venni, hogy december 16-án a szovjet támadás az olasz 6. Hadsereg arcvonala ellen pusztító következményekkel lett végrehajtva. Mansteinnek és a 6. Hadseregnek sikerült döntésre jutni. A 6. Hadsereg mindenesetre az egyre erősödő szovjet támadások alapján úgy ítélte meg a helyzetet, hogy a felmentő támadás segítségére ki tudjon vonulni a katlanból. Manstein, ki az olasz 6. Hadsereget fenyegető áttörés miatt természetesen felismerte terve sikertelenségét, s olyan megoldást kellett találnia, hogy ne veszítse el működési szabadságát. De tudta azt is, hogy a felmentő támadásnál áttörésre Hoth vezérezredes erőire nem számíthat. A 6. Hadseregnek ki kell törnie, míg ezt megítélése szerint erői lehetővé teszik. A december 27-én és a következő napokban tett javaslatokat Hitler mindig elutasította. Az ő 1942. december 18-án megfogalmazott 2. sz. Utasítás elrendelte a 6. Hadseregnek Mischkowára történő kitörését (ez az alárendelt hadseregnek szólt). Ezzel azt akarta elérni, hogy engedélyezze a Manstein által egyedül helyesnek talált vállalkozást. Mégis azt parancsolta meg, hogy a „Donnerschlag"műveletet hajtsák végre (mennykőcsapás), azaz legközelebb egy kísérletet a Hothpáncélosok és a 6. Hadsereg összeköttetésének helyreállítására. Ha Hitler mégis engedélyezne egy kitörést, a teljes 6. Hadsereggel Mischkowára kellett volna áttörni. A két különböző hadműveleti célkitűzést a 6. Hadsereg helyzetében és korlátozott erőivel nem tudta végrehajtani. Ő (Paulus) és vezérkari főnöke ezt bizonyára világosan látták, és von Manstein előtt sem maradhatott ez rejtve. Ebben a helyzetben helytálló megállapításként marad az, hogy Manstein mindent megtett - még a lehetőségein is túl - hogy Hitlernél és a Hadsereg Vezérkaránál kieszközölje az engedélyt a 6. Hadsereg kitörésére. Mansteinnek mindenesetre a háború után történt állítása, miszerint Paulus a neki nyújtott önálló cselekvésre való lehetőséget nem használta ki - tévedésre ad okot, és egy olyan híres hadvezér számára, mint Manstein, nem jelent dicsőséget. Csak részben lehet felismerni azokat a felfogásokat, s azt, hogy mely erők voltak, melyek Hitler döntésének hozatalára befolyással bírtak. Göring helyzetmegítélése és fogadkozása az volt, hogy Sztálingrád légi úton való ellátását el tudja végezni. Hitler ezt a biztosítást lelkesen magáévá tette, biztos volt abban, hogy a birodalmi tábornagy ismét el fogja végezni, amit vállalt. Keitel és a Haderő Főparancsnokságának a feje, Zeitzler vezérezredes megerősítették Hitlert ebben a felfogásában - még ha utóbbi „Emlékeiben" az ellenkezőjét állítja is. Eszerint Sztálingrádot minden körülmény között tartani kell. Bodenschatz tábornok, Göring Hitlernél levő összekötő tisztje nem játszott előnyös szerepet. Viszont Christiansen tábornok figyelmeztette Hitlert, hogy egy olyan bizonytalan vállalkozást, mint télen a légi úton való ellátást - ne engedélyezzen. Ebben az esetben természetesen von Richthofen, von Manstein, Paulus felfogása is ismeretes volt, kik mindnyájan azon a véleményen voltak, hogy a Légierő a 6. Hadsereget még átmenetileg sem tudja kielégítő mértékben ellátási javakkal harcképes állapotban tartani. Hitlernek az a törekvése, hogy egy ilyen, a tekintélye szempontjából fontos hely, mint Sztálingrád nem adható fel erősebb volt, mint az összes katonai szakérvelés, melyek az ellenkezőjét tartották helyesnek. Hitlert akkor sem lehetett meggyőzni Sztálingrád feladásának szükségességéről, mikor a szovjet támadás az olasz 8. Hadsereg áttörésének helyén déli irányba ismét nagyobb tért nyert, főleg mikor 1942. december 20-án a szovjet ellentámadás a 4. Páncéloshadsereg Főparancsnoksága szárnyán megindult. Végül 1942. december 23-án az események kényszerítették őt arra, hogy megadja az engedélyt a felmentő vállalkozás megszüntetésére. Ezzel ez csak a fel-