Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 26. (Kaposvár, 1995)

Szakály Sándor: Levelek és tábori lapok a háborúról. Miről írtak a magyar katonák 1942-1943-ban?

is. 3 Igaz, hogy ez a rendelkezés gazdasági indoklásé is lehetett, a fellépő papírhiány miatt, de érzékelhető volt a politikai célzata is, hiszen jobbára az ellenzéki lapokat sújtotta. A sajtó és a rádió ellenőrzése a kibővített hatáskörrel működő cenzúrabizott­ságra hárult, amely a háború érdekében korlátozásokat, tiltásokat rendelhetett el. Működése kétségtelenül elősegítette az „öncenzúra" kialakulását is, másrészt vi­szont arra ösztönözte a sajtó munkatársait, hogy közlendő híreiket, kommentárjai­kat - a cenzúra nem kívánatos figyelmét elkerülendő - a sorok közé rejtve írják meg. Míg a sajtótermékek és a rádió műsorai ilyen ellenőrzés alatt álltak, addig a honvédségben a világ valamennyi hadseregében bevett gyakorlat szerint történt a levelek és tábori lapok ellenőrzése. Az adott alegységnek e feladattal megbízott tisztjei, tisztjelöltjei kötelesek voltak a lapokat, leveleket elolvasni, és ha kifogásolni­valót nem találtak bennük, aláírásukkal és az „Ellenőrizve" bélyegzővel ellátva to­vábbításra alkalmasnak minősíteni azokat. Csak az így ellenőrzött írások juthattak el a tábori posta útján a frontról a hátországba vagy más fronton lévő alakulatokhoz. Ez a levélellenőrzési mód csak háború idején és csak a hadműveleti terüle­teken lévőkre vonatkozott, hiszen a hátországi alakulatoknál a laktanyát elhagyó katona zárt levélben ellenőrzés nélkül bármit megírhatott a családjának. A Magyarországon megmaradt háborús levelek és lapok többsége ún. tábori postai levelezőlap. Ez a lap kimondottan a háború terméke, mely a hátországiak és a hadszíntéren lévők közötti kapcsolattartásra szolgált. 1941 és 1944 között három fajtájával találkozhattunk: 1. A frontról vagy a hadműveleti területről hazaküldött, zöld színű lapok. A la­pon üres hely van a hivatalos feljegyzéseknek, ide kerül az ellenőrző bélyegző és az ellenőrzést végző aláírása. 2. Kék színű tábori levelezőlap, légipostai továbbításra. Ehhez válaszlap is tartozott, amelyen a címzett küldhette el válaszát ugyancsak légipostával. Ezen a la­pon is bekeretezett rész szolgált a hivatalos feljegyzés részére. 3. Rózsaszínű tábori levelezőlap. Ez a hátországból a hadműveleti területen szolgálók, illetve harcolók tájékoztatására szolgált. Az otthon maradottak ezen írhat­tak távollévő szeretteiknek, rokonaiknak. Ezen a lapon szerepelt egy szigorú tiltás is: ,A címzett csapattestének, alakulatának megnevezése szigorúan tilos!" A feladó fel­tüntethette nevét, foglalkozását és a címét, továbbá a címzett nevét, rendfokozatát és tábori posta számát. A zöld és kék színű tábori levelezőlapokon a feladó a nevét, rendfokozatát és tábori posta számát adhatta meg, a feladás helyének megnevezése nélkül. Érdemes megemlíteni, hogy a zöld színű tábori levelezőlapokon, melyek a szovjet elleni magyar hadbalépés után jelentek meg, a következő feliratok voltak olvashatók: a) ,A magyar élet ára: a szovjet halála!" b) „Magyarország kitartása és áldozatkészsége teszi győzelmessé fegyverein­ket!" Ezek a feliratok az otthoniak „figyelmeztetésére" is szolgáltak, hogy soha ne feledjék el, miért is harcolnak férjeik, testvéreik, gyermekeik, egyszóval szeretteik. Talán furcsának tűnhet, hogy a légipostai tábori levelezőlapokon nem talál­kozunk ilyen feliratokkal, de ez így tény. A hátországból a hadműveleti területre küldött rózsaszínű tábori levelezőla­pon is volt nyomtatott felirat, amely a harcoló katonák buzdítására szolgált, köteles-

Next

/
Thumbnails
Contents