Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 26. (Kaposvár, 1995)

Farkas József: A „48-as Függetlenségi Országos Gazdapárt" megalakulása és annak előzményei a Dél-Dunántúlon

német nemzetiségű kisgazdák részvételével, de voltak köztük magyar és román nemzetiségűek is.

104 Mohácsy Lajos és Veszprém megyei aktív társai, az MKS2 tagjai, mint Zsebeházy Károly és Kovács János, Südi István, de főleg Gózon Gyula református lelkész Szentgálról, voltak az új párt létrehozásának leglelkesebb úttörői. Tény, hogy a MKSZ országos mozgalommá válása Kisújszállásról indult el, és mint Mohácsy lelkész is megállapította, a nagy alföldi mezővárosok és falvak meghatározó súlyára épült, ugyanakkor a mozgalom párttá alakulása Veszprém megyéből indult ki. Lehetséges, hogy az országos vezetéssel egyetértésben végrehajtott kísérletről volt szó, de valószínűbb, hogy a veszprémiek unták meg az országos tehetetlenséget. Bárhogy történt is, az országos központ messze méltányolta ezt a kezdeményezést, mivel kérésüknek engedve Szentgál lett a Veszprém megyeiek felajánlkozása folytán az országos zászlóbontás színhelye. Mohácsy Lajos, „a Veszprém vármegyei Gazdapárt elnöke"-ként szerepel már a Magyar Lobogó cikkírójaként a szentgáli gyűlést beharangozó számban. „Tudjuk mái' mit kell tennünk!" címen megjelent írásában teljesen egyezően a szövetség vezetőségének taktikájával egyetlen szót sem szól az új párt szükségességéről, s beavatottságát mutatja, hogy ő is védelmi harcról beszél. A „Tudjuk már mit kell tennünk!" alatt egyértelműen a somogyi képviselő-választást hozza példának, vagyis, hogy a kisbirtokosoknak közülük való társaik közül kell képviselőt választani, mert ő nem „paktál, fuzionál, koaleál, kooperál, váltogatja pénzre az elveket". „Ilyesmire az a kisbirtokos, a vérünkből való vér sohasem képes. Ilyesmire soha sem vetemedhetik - írta -, mert lehetetlenné lenne téve az egész élete. Soha ez többet a falujába be nem merné tenni a lábát. Ez világos. Tiszta dolog.Mohácsy lelkésznek igaza volt. Igaza volt, amikor Szabó István példájára hivatkozott, hiszen Szabónál szerencsésebb véletlen nem segíthette volna a magyar kisbirtokos társadalom politikai aktivizálódását. Népszerűsége különösen a Dunántúlon volt osztatlan. Szabó István azok közé a ritka tehetséggel megáldott falusi parasztok közé tartozott, akiknek sikerült kiemelkedni, és beírni nevét a történelembe. Tehette ezt úgy, hogy egész pályafutása alatt azokért harcolt, akik közé maga is tartozott. Becsületes, őszinte, korai bölcsességgel megáldott személyiség volt, olyan férfi, aki teljes elhivatottsággal tudta szolgálni a rábízott ügyet. Szabó István jellemét, egyéniségét nagyban formálta az a közösség, amelyben felnőtt, Csokonya. 1909-ben 2200 lélekszámú falu, hajdan a Széchényiek déli uradalmának központja volt, tipikus jobbágyfalu. A jobbágyok elaprózódott negyed-, fél- és egész telkes parcellákkal és zsellérként szabadultak föl. Birtokaik gyarapítását csak egymás rovására tehették. A település zöme református volt, de példás megértésben éltek a katolikusokkal is. A régi patriarchális viszonyok hagyományai egészséges közösséget örökítettek át. A falu szorgalma, takarékos életvitele viszonylagos jólétet és nyugalmat is biztosított. A falu életében meghatározó szerepet játszott Szalóky Dániel tanító. Róla és a falu korabeli életéről Hercegh Sándor emlékezett meg: „A birtokok csoportosításának és szaporításának feltételével tehát Csokonya sem rendelkezik, azonban lakosainak nagymunkássága jólétre és teljes függetlenségre juttatta őket, amiben nagy része van a már Csokonyán 43 éve működő fáradhatatlan tanítónak, a nép igazi vezetőjének, Szalóky Dánielnek, akinek köszönhető egyúttal, hogy a csokonyai nép a műveltség meglehetősen magas fokán állt. Emellett ügyes iparosokká is válnak és takarékosak. A látogatóra Csokonya olyan hatást tesz, mint egy szépen fejlődött, jó kezelés alatt álló