Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 26. (Kaposvár, 1995)

Farkas József: A „48-as Függetlenségi Országos Gazdapárt" megalakulása és annak előzményei a Dél-Dunántúlon

pestre költözött és 8500 koronáért megvette a Magyar Lobogó tulajdonjogának felét, majd további 6000 koronát áldozott a lapra. Látva Hunyár László szerkesztő és tár­sainak hanyag pénzkezelését, megszigorította az ellenőrzést. Ezután Hunyárék el­mentek Kristóffy József volt darabont-belügyminiszterhez, az alföldi parasztpártok pénzelőjéhez, hogy tőle pénzt szerezzenek és visszavásárolják a lapot. Ekkor pedig leleplezte őket. Képzett, a kisbirtokosok érdekeit valóban képviselő új munkatársak kerültek a laphoz, mint Pál Miklós és Ágh Endre, az utóbbi korábban a Közteleknél dolgozott, akik komoly segítségére voltak a későbbi pártalakításban. 50 A módos birtokos, Hercegh Sándor anyagi áldozata döntően járult hozzá az ügy előbbreviteléhez, de talán ennél is fontosabb volt, hogy anyagilag függőhely­zetbe hozva a Magyar Lobogót, lassan sikerült kiküszöböltetnie a nagybirtokosok és korifeusaik gyámkodását, egyben e Függetlenségi Párt bábáskodását is. Akisbirtoko­sokban régen érlelődő felismerés, hogy csak saját erőik tömörítésével, önmagukra támaszkodva, maguk megharcolva tudják gazdasági érdekeiket érvényesíteni és az őket megillető helyet elfoglalni a politikai életben. A felismerés abban is teljes volt, hogy a kettő nem sikeredhet, csak együtt. Jól fogalmazta meg a korabeli állapotokat az egyik lapszerkesztő: „Törekvésünk azonban az évek hosszú során át meddő ma­radt, mert hiszen csak kísérletezéseknek nevezhetők egyrészt azok a szociális irány­zatú szervezkedések, amelyek mindenütt, de különösen az Alföldön leltek meleg­ágyra, úgyszintén nem életképes tömörítések azok, amiket a nagybirtok képviselői létesítettek a kisbirtokosság körében... Téves felfogás szocialista alanyt látni a ma­gyar kisbirtokosságban, viszont azonban téves hit, hogy a mi kisbirtokosságunk megelégszik a gyámkodással s az ügyes vezetéssel, amely azonban odavezeti őt, ahol a nagybirtok érdeke mindenek előtt... És ezek azok a momentumok, amiket a szer­vezkedés eddigi iránya nem vett figyelembe. Az idők hosszú során azonban az az irány is kifejlődött az öntudatra ébredt kisbirtokosság körében s ma már azt mond­hatjuk, hogy a magyar kisbirtokosság szervezkedése biztos révekbe ért és feltartóz­tathatatlanul halad előre. S ehhez nem volt egyébre szükség, mint két józan gon­dolkodású, a nép bajait ismerő önzetlen egyénre. Egy Szabó Istvánra, aki mint a kisbirtokosok vére a nagyatádi választókerület megértéséből képviseli odafent az országházban a kisbirtokosság érdekeit s aki a maga józan gondolkozásával eddig is tekintélyt és súlyt adott a kisbirtokosság törekvéseinek. Vagy mondjuk egy Hercegh Sándorra volt szükség, aki mint tehetős kisbirtokos kész mindenét feláldozni a kisbirtokos érdekek előbbrevitelére, mert legszentebb meggyőződése, hogy csu­pán a független, jogait megvédelmező s gazdasági megerősödését szívén viselő kisbirtokos osztállyal lehet megmenteni a magyarság szupremátióját.""' 1 Szabó István és Hercegh Sándor találkozása, példás egyetértése is figyelemre méltó, az eddigi parasztmozgalmakban is szinte egyedülálló volt. Mindkét egyénisé­get a bölcs, higgadt politikai magatartás jellemezte. Mintaszerű kitartással juttatták el a mozgalmat egy éven belül egy országos párt megalakításáig. Szabó István nem kis önérzettel jegyezte meg később a barcsi beszámolójakor, hogy „Szegény ország az, amelynek ilyen pártoskodó, összetartani nem tudó vezérei vannak", célozva a koalí­ción belüli széthúzásra és meghasonlásra.^ Hercegh Sándor a kisbirtokosok hitelszövetkezetének és kisbirtokos szövet­ség településről településre történő kiépítésével volt elsősorban elfoglalva. Az előbbi feladatba, ha ideje engedte, Szabó István is bekapcsolódott. Ő azonban dön­tően a parlamenti szereplésre és a somogyi kisgazdák egyesületére összpontosította erejét. A Somogy megyei Kisbirtokosok Egyesületének alapszabályát nem fogadták

Next

/
Thumbnails
Contents