Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 26. (Kaposvár, 1995)
Nagy Domokos Imre: Fejezetek az iharosi-iharosberényi uradalmak vadászattörténeteiből (Második közlemény)
elsősorban bikák vonulnak a bőgés terjedésével észak felé, s térnek vissza utána (már ha közben el nem ejtették őket). Ennek a szakirodalomban nyomát nem találtam, de a kis-balatoni állomány 1950 utáni kialakulása megerősíteni látszik. Szederjei Ákos szarvaskönyvében részletesen vizsgálta a hazai szarvasok mozgását is, azonban véleményem szerint nem elfogulatlanul. (Ezt vele folytatott beszélgetéseim alapján merem állítani. Saját bevallás szerint is „selejtezett" az adatok között. Azonban forráshamisítással vádolni, mint éppen e könyve kapcsán Szunyoghy János tette, igazságtalanság.) Mindenesetre a zala-somogyi határvidékről írva, csak általánosságban szólt a környék szarvasainak észak-dél, illetve dél-északi mozgásáról, melyet kizárólag az éppen fújó széllel hozott összefüggésbe. 20 Sajnos a könyv ezen fejezete valóban több kérdőjelet ébreszt, mint válaszol. Magasles az iharost erdőszélen, feltehetően a Bárgyúban az 1910-es éi'ek közepén. (Gr. I-'estetics Pál felvétele Nagy Domokos Imre gyűjteményéből. Megjelent a Nimród 1918/7. számában is.)