Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 25. (Kaposvár, 1994)

Szita László: Dokumentumok a kanizsai blokád, és a vár kapitulációjának történetéről 1688-1690

7. 1688. július 12. Zichy István jelentése a haditanács elnökének, hogy egyesült Batthyány tábornok csapataival és a kanizsai táborba vonulnak MAGAS FEJEDELMI FENSÉG NAGYSÁGOS ÚR. Fenséges kegyes sorait június 30-ról alázatosan jelentem, megkaptam. Erre jelenleg mást nem tudok írni, minthogy tegnapelőtt a hídvégi átkelőnél egyesültem gróf Batthyány csapataival, és tegnap Kiskomáromba érkez­tem, majd Galambosra vonultam, hol otthagytam málhánkat (vonatunkat) és Isten segítségével holnap a kanizsai táborba érek. Ki kell fürkésznem, hogy az ellenség milyen erővel merészkedik kitörni? 2 török már hozzánk jött és azt mondják, hogy több mint 200 gyalogosnál, és 600 lovasnál több nincs bent. 2 évre való gabonájuk és több mint 1000 jószáguk van, s nem aggódnak az idei ostrom miatt. Még nem tudjuk, hogy állunk, ígéreteket kaptunk, de a hozzánk rendelt legénység még nem érkezett meg. Tehát nem tudjuk a kapukat betörni, ehhez kevés az erőnk. Minden zavaros, hogy mi és hogyan fog történni, azt az idő fogja megmutatni, s azt méltatlan levelemmel jelenteni fogom. Halálig maradok Magas Fejdelmi Fenséged alázatos szolgája Kiskomárom, 1688. július 12. Gróf Zitschy István (Hitelesítés: Gattin) ( 79. sz.-i másolat) Bécs Kriegsarchiv AFA1688— 7—15.1688. július 12. (Ford.: P. B.) 8. 1688. július 14. Zichy István jelentése a récsi haditáborból a török és a blokádban küzdők erőviszonyáról MAGAS FEJEDELMI FENSÉGED Nagyságos Úr. Tegnapelőtt délután 2 órakor harcrendben Kanizsáitól ágyulö­vésnyire értem. Az ellenség csak a kertjeiben mutatkozott s estig ott állva maradtam. Mögöttünk a hajdúk, az ellenség szemeláttára, mindent felégettek és ott táboroznak. Amit felgyújtottak egész éjjel égett, négyen közülünk megsérültek; az ellenség részéről 2 fuvaros halott volt. Tegnap egy fél mérfölddel hátrább vonultunk az élelmezés miatt, és mert a nagy hőségben nappal lehetetlen ténykedni és ugyancsak vízhiány is van. Éjjel megkíséreljük felégetni a mezőt. A várbeliek 4000-ren lehetnek, a mi csapataink még nem érkeztek meg, így egyrészt ha ténykedünk is, és portyázunk az ellenség mindent igyekszik bevinni a várba. A mocsár miatt nem lehet összeköttetést létesíteni. A fizetés még nem érkezett meg. A tábornokságtól 700 huszár és 1500 hajdú van állományban. Valójában 600 hajdú, 22-én a mohácsiakat már Vechiához küldték, a többi a határon maradt. Egy keresztény szökevény arról értesít, hogy a törökök nagy félelemben vannak, 600 lovas és 1500 janicsár van a várban, többi a szállításban van foglalkoztatva és 1200 keresztény fogoly is van benn.

Next

/
Thumbnails
Contents