Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 25. (Kaposvár, 1994)

Szita László: Dokumentumok a kanizsai blokád, és a vár kapitulációjának történetéről 1688-1690

még török erődök, várak tüzérségi eszközeinek leltárait (Gyula, Várad, Temesvár), vagy a nemrég elesett török várakéval, Kanizsa a legelavultabb parkkal rendelkezett.

1 Hozzá kell tennünk azonban, hogy a lövegek különböző kaliberű golyókat lőttek ki, de ugyanakkor kartácstüzet is tudtak vele alkalmazni. Erre a lőszerük bőségesen megvolt. Példa is van rá, hogy egy alkalommal a rohamozó keresztény lovasságba, a kapu közelébe felállított csatakígyóból („Károly Főherceg Ausztria" 1580. feliratú) két-két lövést adtak le. „Belelőttek a lovasságba kartáccsal, sokan elpusztultak ekkor."

18 Végül, a most következő dokumentumgyűjteményünkhöz, még egy megjegyzést kívánunk hozzáfűzni. Az 1687-1695 között kapituláló magyarországi török végvárak megegyezési okmányai, kapitulációs szerződéseinek vizsgálata, így a most közölt kanizsai irat is, szabad elvonulást biztosít az ellenségnek, katonáknak, civileknek, nemre való tekintet nélkül. Sőt tiszteknek méltóságot ad azzal, hogy fegyverüket, jelzéseiket stb. magukkal vihetik. Lényegében minden mobilizálható vagyonukkal távozhatnak, sőt családtagjaikat - akik magyarok voltak (feleség pl.), gyermekeiket sem érte bántódás, magukkal vihették. Az elvonulás módja is néha méltóságot adott, egységben énekszóval mehettek szállító járműveikhez. További kedvezményeket is sorolhatnánk. Külön jelentékeny gondot csinált a haditanács és a kamara abból, hogy élelmiszerrel, fogatokkal, hajókkal (dereglye) lássák el őket. Sőt Eger, Kanizsa, Gyula, Székesfehénúr példája sok más erőd mellett azt is mutatja, hogy vallásuk szabad megválasztásának lehetőségét is biztosították számukra, vagy az erőszakkal térítettek visszalépését a keresztény vallásukhoz stb. Mindezekből különböző szerzők, különböző elemzéseket végeztek, többen humanitárius gondolkodásra vezették vissza a kapitulációs okmányok ezen pontjait. Kétségkívül nem antihumánus jelenségek. A megvert és halálra éheztetett ellenség szabadon bocsátása és ellátása önmagában emberies cselekedet. Nem gondolhatja azonban senki, hogy ez vezérelte akár a haditanácsot, akár Leopold császárt vagy más kormányzati szerveket. Sokkal reálisabb és konkrét elemei voltak ennek a politikai és katonai mentalitásnak. Mind a „titkos bécsi béketárgyalások", mind pedig a haditanácsi jegyzőkönyvek alátámasztják azon véleményünket, hogy a „humánus kapituláció" gyakorlata mögött, a törökkel történő hadifogoly-tárgyalások álltak. Mind müncheni, mind bécsi kutatásaim alkalmával jelentős irat került birtokunkba, amelyek a hadifogolycserékkel foglalkoznak. Becsléseim szerint 1683 óta több tízezer olyan fogoly volt a törökök kezén, akik vagy anyagi, vagy konkrét katonai, hadi célból fontosak lehettek. Korábbi török gyakorlat továbbá azt mutatta - főleg 1683-1686 között, hogy' bitszegő módon a törökök megtámadták az elvonuló keresztény kapituláló csapatokat, s fordítva is megtörtént. így a kapitulációval szembeni bizalmatlanságot növelték. A „humánus kapitulációk" esetei kétségtelenül azt a gondolkodást erősítették az ellenfelekben, hogy a foglyokkal valamilyen racionális módszert kell alkalmazni. Ha igaz volt a párbeszéd, ami a Bécsből Sopronba utazó Kollonits bíboros és a kanizsai delegátus török vezetője között, aki Kanizsára igyekezett vissza, lezajlott, akkor nem csupán feltételezés, hogy a foglyokkal való bánásmódban pozitív változások mentek végbe a török katonai elit gondolkodásában is. A török úgy értékelte a kapitulációs okmány rájuk háramló gondoskodását, hogy ezért tartozása keletkezett, amit visszatérve hazájába, az ottani keresztény foglyokkal való hasonló bánásmóddal fog leróni.